Persepolis (2007)

A „Gyerekszemmel” sorozatban láttunk olyan filmeket, ahol a visszaemlékező szüleinek életét a politika határozta meg (Képeslapok Leningrádból és Rózsadomb), voltak olyan filmek, melyek nem, vagy csak éppen hogy foglalkoztak politikával (Szerelmem Nina, Az Északi-sarkkör szerelmesei), és volt olyan film is, amely egy ország történelmének szakaszát idézi fel a visszaemlékező gyerekkorából A bádogdob). A Persepolis című […]

Szerelmem Nina

Eredeti címe: Ha-Asonot Shel Nina (2003) Az elmúlt két alkalommal (Képeslapok Leningrádból és Rózsadomb) olyan filmeket néztünk meg, ahol a gyerekszereplők szüleinek életét a politika határozta meg. A Szerelmem Nina Izraelben játszódó film, a témája ugyan politikamentes, de mivel a háttérben ott húzódnak a mindennapok eseményei, természetesen fellelhetőek bizonyos társadalmi-politikai vonulatok. Filmkritikákban gyakran olvashatjuk, hogy […]

Rózsadomb (2003)

magyar-német film A GYEREKSZEMMEL sorozat előző filmje, a Képeslapok Leningrádból a rendező önéletrajzi motívumaival átszőtt története olyan gyerekekről szól, akiknek szülei a hatalom ellen harcolnak, ezért a főszereplők bujkálnak, még nevüket is titkolniuk kell. A Rózsadomb főszereplői viszont a hatalmat birtokló szülők gyerekei, kivételezett helyzetben, egy elzárt világban élnek. Bár ebben a filmben nincs narrátor […]

Képeslapok Leningrádból

Eredeti címe: Postales de Leningrado (2007) Hogyan tekintenek a világra azok a gyerekek, akik nem kiegyensúlyozott körülmények között élnek? Miképpen látják a gyerekek a háborút? Hogyan elegyedik a valóság és a képzelgés a gyerekek fantáziájában? Ezek a kérdések képezik a Képeslapok Leningrádból című venezuelai film fő motívumait. Ez a – tudtommal Magyarországon eddig be nem […]

Az Északi-sarkkör szerelmesei

Eredeti címe: Los amantes del Círculo Polar (1998) Emlékeztetőül: ebben az évadban olyan filmeket nézünk meg, amelyek a gyerek(ek) szemével tekintenek a világra. Sok ilyen filmnek szerkezetét az jellemzi, hogy a főszereplő felnőttként felidézi a gyermek- ifjúkorában történteket. Ilyen filmet láttunk legutóbb is (Ajándék Sztálinnak), ahol a gyermekkori történetet a visszaemlékező főszereplő meg-megszakítja, visszatérünk a […]

Ajándék Sztálinnak

Eredeti címe: Подарок Сталину (2008) A film narrátora, egy idős ember gyermekkora egy szakaszát idézi vissza, mi történt vele 1949-ben. 1949 történelmi környezete Mozgalmas év volt 1949. Már tombolt a hidegháború. Csupán néhány eseményt sorolok itt fel. Ebben az évben alakult meg a NATO, létrejött a két német állam: az NDK és az NSZK valamint […]

A bádogdob

Eredeti cím: Die Blechtrommel (1979) A „Gyerekszemmel” tematika az elmúlt évad utolsó filmjének a „Titó és én” kapcsán jutott eszembe. A film egy gyerek szemével láttatja a néhai Jugoszlávia ötvenes éveit (ld. https://vifi.hu/tito-es-en/). Arra a kérdésre, hogy az új sorozat első filmjének miért az 1979-ben bemutatott “A Bádogdob”-ot választottam, a film rendezője, Volker Sclöndorff egy […]

Tito és én

Eredeti címe: Tito i ja (1992) A létező/létezett szocializmusról, a „szovalóság”-ról szóló filmsorozat utolsó filmje egy 1992-ben született filmszatíra a „Tito és én” címet viseli. A film Josip Broz Tito (1892-1980) születésének centenáriuma idején készült akkor, amikor a volt partizánvezérnek, az ország elnökének alkotása, az egységes Jugoszlávia éppen darabokra hullott, a volt tagországok egymásnak estek […]

Eper és csokoládé

Erdeti cím: Fresa y chocolate (1993) A létező/létezett szocializmusnak, mint minden tekintélyelvű rendszernek jellemző tulajdonsága az intolerancia. A tekintélyelvű rendszerek nem tűrik az önálló személyiségeket (a „másként gondolkodókat”), az ellenvéleményt, ideológiájuk irányvonalától való eltérést. Az intoleranciáról szól (többek között) az 1993-ban készült “Eper és csokoládé” című kubai (mexikoi, spanyol és USA) film, amelyet talán a […]

Napraforgó (2005)

Eredeti cím: Xiang ri kui A 2005-ben kinai-hong kongi- holland koprodukcióban készült film hasonlatosan a nemrégiben megtekintett „Párbeszéd”-hez személyes történet háttereként mutatja be a társadalom képét, annak változásait. Míg a fent említett magyar film egy szerelem köré csoportosítja 18 év történetét, a kínai film egy apa-fiú konfliktus ábrázolásával dolgozza fel a Kínai Népköztársaság életében bekövetkezett […]

Rózsácska (Kicsi Rózsa)

Eredeti címe: ROZYCZKA A 2010-ben készült „Rozyczka”-t nálunk a 2011-es Lengyel Filmtavaszon „Kicsi Rózsa” címmel mutatták be. A film címe a főszereplőnek a titkosszolgálatnál használt fedőnevére utal. A „Kicsi Rózsa” a film angol címének, a „Little Rose”-nak megfelelője. A felirat fordításánál én a „Rózsácska” nevet választottam abból kiindulva, hogy ez közelebb áll az eredeti címhez, […]

Befejezés nélkül

EREDETI CÍM: BEZ KONCA (1984) A film születésének körülményei Kieslowski “Befejezés nélkül” című filmjének a Lengyelországot 1956-tól váltakozó intenzitású folyamatos társadalmi válság jellemezte, ami az 1970-es évekre igen súlyos jelleget öltött. 1976-ra az országot gazdasági csődhelyzet fenyegette. Ezért a kormány áremelésre szánta el magát, amelyet június 24-én jelentett be Jaroszevicz miniszterelnök. A bejelentés másnapján számos üzemben […]

Belépés

Kategória

Archívum

Legutóbbi bejegyzések

Kategória