Generációk háborúja

A Generációk háborúja redeti címe: Unsere Mütter, unsere Väter (2013)

A VIRTUÁLIS FILMKLUB keretében évenként 8 filmet szoktunk baráti körben megnézni, amelyről – abban a hiszemben, hogy másokat is érdekelhetnek ezek az alkotások – az alkalmakra elkészített filmismertetőt a vifi.hu weboldalon közölni szoktuk. Most, a pandémia okozta gyülekezési korlátozás idején kénytelenek vagyunk szokásunktól eltérni, és külön-külön megnézni a filmeket, amint ezt tettük a „Családi történetek” sorozat két utolsó filmje az Alexandra filmje és a Fagyasztott ponty esetében. Ebben a rosszban igyekszünk megragadni a pozitívumot, nevezetesen azt, hogy hosszabb, több részes művet is „műsorra tűzhetünk”, hiszen mindenki  otthon, kényelmes körülmények között, az igényei szerint beosztva nézheti meg a filmeket.
Ez a lehetőség adta az ötletet, hogy a II. világháború befejezésének 75. évfordulója kapcsán nézzünk meg egy a háborúról szóló alkotást. A XX. század eme borzalmas eseménye alatt játszódó filmek száma ugyancsak magas- Ezek a szovjet/orosz, amerikai, francia, magyar stb. alkotások alapvetően az áldozatok, illetve a győztesek szemszögéből mutatják be a történteket. Jóval kevesebb filmet ismerünk azonban, amelyekben a németek szemszögéből figyelhetjük meg a történteket. Ez késztetett arra, hogy a nagy port felkavart Generációk háborúja német minisorozatot tekintsük meg.
A sorozat az elég szerencsétlen magyar címet kapta, ugyanis a Generációk háborúja az angol Generation War fordítása, holott az eredeti cím az Unsere Mütter, unsere Vaeter (Mi anyáink, mi apáink) fejezi ki azt, hogy miről szól ez a sorozat, nevezetesen arról, hogy – a film alkotói szerint – hogyan élték meg a háborút a húszéves fiatalok.

A Generációk háborúja cselekménye

A Generációk háborúja magyar szinkronnal hozzáférhető az interneten. A sorozat 3 részből áll:
Egy más korszak (Eine andere Zeit)
https://www.youtube.com/watch?v=V5R14_nsPLc
Újabb háború (Ein anderer Krieg)
https://www.youtube.com/watch?v=hqAR4p4zxGI
Egy másik haza (Ein anderes Land).
https://www.youtube.com/watch?v=lancazy7EDE

A film egy baráti kör 5 tagjának, berlini fiataloknak a történetét tárja elénk. A film elején 1941-ben vagyunk, a háború kitörése idején. A fiatalok hisznek a Hitler ígérte villámháborúban, megállapodnak, hogy karácsonykor már újra együtt lesznek Berlinben.

A film rövid epizódokban mutatja be az öt fiatal sorsát 1941 és 1945 között. Ötük közül két fiatalember (testvérek) a Wehrmacht katonájaként a keleti frontra indul a Szovjetunió elleni háborúba, a két lány közül az egyik ápolónőként szintén kimegy a frontra, barátnője Berlinben marad, és énekesnői karrierjét egyengeti, míg az ötödik fiú zsidóként igyekszik túlélni a háborút.

A fronton az idősebb fiú Wilhelm, aki eleinte őszinte hittel harcolt hazájáért, egyre jobban elbizonytalanodik, és amikor ráébred arra, hogy a németek elvesztették a háborút dezertál. Rövidesen elfogják, és büntetőszázadba helyezik.

Öccse Friedhelm, aki eleinte meglehetősen  a háború ellen volt, lassan beletörődik sorsába, egyre fásultabb lesz, és szolgaian követi a számára kiadott parancsokat. Ennek az lesz a következménye, hogy háborús bűnös válik belőle, parancsra lengyel civileket öl meg. A háború utolsó napjaiban azonban feláldozza életét, hogy a csatába küldött német gyerekek életét megmentse.

Charlotte, az ápolónő a frontkórházban egyre több nyomorúsággal találkozik. Ennek ellenére hisz abban, amire nevelték, ezért a neki segítő orosz segédnővért , aki tulajdonképpen orvos, amint megtudja, hogy zsidó feljelenti. Később lelkiismeret furdalás gyötri tettéért, ami csak növekszik, amikor a háború végén immár szovjet tisztként megjelenő „segédnővér” megmenti attól, hogy szovjet katonák megerőszakolják.

Greta felhasználva csáberejét a Gestapos főtiszt szeretője lesz, hogy egyrészt egyengesse karrierjét, másrészt megmentse szerelmét, a zsidó Viktort. Ám a háború  utolsó heteiben kiesik pártfogója kegyeiből, aki börtönbe csukatja . A lányt nem sokkal a fegyverletétel előtt  ki is végzik.

Viktort letartóztatják és egy lengyelországi koncentrációs táborba szállítják, azonban egy női társával sikerül megszökne a vonatról.  Mindketten csatlakoznak a Honi Hadsereg nevű ellenállási szervezethez. Több bevetésben vesz részt, ám amikor társai megtudják, hogy zsidó, elzavarják a partizán osztagból. Nagy szerencsével mégis túléli a háborút.

A sorozat végén a fiatalok nem néhány hónap múlva, hanem 4 év elteltével és nem öten, hanem csupán hárman találkoznak, és koccintanak meghalt barátaik emlékére.

***

Pár gondolat a Generációk háborúja kapcsán

Ez a háromrészes TV minisorozat szerintem (is) jelentős lépés a német múlt feltárásában. Annak ellenére, hogy vannak benne sematikus részek is, a kort, a szereplőket meglehetősen árnyaltan mutatja be a film. A történések három helyszíne (a front, a frontkórház és a hátország) kifejezetten jó arányban oszlik meg a filmben. Kifogásként azonban felhozható, hogy elég sok a valószínűtlen véletlen találkozás (Charlotte pont arra a frontszakaszra érkezik turnéra, ahol Gréta ápolónőként tevékenykedik;  az orosz orvosnő immáron a Vörös Hadsereg tisztjeként pontosan akkor toppan be, amikor Grétát éppen meg akarják erőszakolni stb.). A filmnek ez a kétségtelen hibája azonban eltörpül amellett, hogy TV sorozat lévén a német otthonokba bevitte a Szovjetunió elleni háború történetét, mégpedig  népszerű tálalásban, lehetővé téve ezáltal, hogy a családok megvitassák azt, hogy szüleik vagy nagyszüleik miképpen viselkedtek abban a vészterhes időszakban. Azt gondolom, hogy az alkotóknak ez a célja sikerrel járt, hiszen az első vetítés során mindhárom részt közel 7 millió ember nézte meg.
A film erőssége, hogy azt láttatja, hogy nem csak a megtámadott ellenség volt az áldozat, hanem a németek között is ugyancsak szép számmal voltak áldozatok. Ugyanakkor azt is bemutatja, hogy az ellenség soraiban sem csupa szentek harcoltak. Másképpen fogalmazva: a film nem azt sugallja, hogy a „mi apáink hősök voltak, a tieitek meg bűnözők”, vagy netán fordítva, hanem igyekszik reális képet mutatni a harcoló felekről, bemutatva jó és rossz oldalukat. Bár nekem a néző elé tárt kép reálisnak tűnik, a film ugyancsak nagy port kavart fel számos országban.

A Generációk háborúja fogadtatása

2013-ban, amikor a miniszériát a ZDF német közszolgálati televízió műsorra tűzte, mintegy 20 %-os nézettséget ért el. A németországi kritikák meglehetősen megoszlottak. Egy kritikus a Spiegel- onlineban egyenesen úgy vélekedett, hogy a „ Generációk háborúja végre megtöri a generációk hallgatását. A miniszéria egy fordulópont a német televíziózás történetében.” A vélemények másik véglet e szerint „Klisék sorozata, esetlen párbeszédek és lapos és értelmetlen  jelenetek  halmaza, és ami erkölcsileg a legrosszabb, tele van patetikus önsajnálattal….Összefoglalva : Nekünk tetteseknek sem volt könnyű dolgunk.” írja a Kölner Stadt Anzeiger kritikusa.
A sorozat a leghevesebb kritikát Lengyelországban váltotta ki. Az alkotókat azzal vádolták, hogy hamisan állították be antiszemitának a Honi Hdsereg nevezetű földalatti, ellenállási szervezetet. A Honi Hadsereg  két volt harcosa bírósági pert is indított a ZDF ellen mondván, hogy a film „a Honi Hadsereg tagjait úgy mutatta be mint akik felelősek zsidók ellen elkövetett bűnökért, németeket pedig a világháború áldozataiként ábrázolt.”
Angliában és az USA-ban kevésbé heves érzelmeket váltott ki  a filmsorozat, de ott is széles skálán mozogtak a kritikák.
Oroszországban is erős kritikával fogadták a filmet. Az orosz külügyminisztérium levelet intézett Németország moszkvai nagykövetéhez, amelyben leszögezték: „az oroszországi nézők döntő többsége elfogadhatatlannak tartja, hogy azonosan állítja be a hitlerista csapatok brutális cselekedeteit a Szovjetunió területén azokkal a szórványos túlkapásokkal, amelyet a szovjet hadsereg tagjai hajtottak végre, és amelyeket a katonai vezetés szigorúan büntetett”.
Magyarországon nem okozott feltűnést ez a minisorozat, érdemleges kritikát nem találtam róla.

A Generációk háborúja 22 díjat kapott (Közöttük a rangos International Emmy díjat a miniszéria kategóriában) és 8 további 8  díjra jelölték.

A teljes stáblistát itt lehet megnézni.

Források:

Wikipédia
Christian Buß: Glaube, Liebe, Hitler
https://www.spiegel.de/kultur/tv/zdf-weltkriegs-epos-unsere-vaeter-unsere-muetter-a-886932.html
Tobias Kaufmann : „Unsere Mütter, unsere Väter“ Wir armen Täter
https://www.ksta.de/politik/-unsere-muetter–unsere-vaeter–wir-armen-taeter-3991700
Michael O’Sullivan :Generation War’ movie review
https://www.washingtonpost.com/gdpr-consent/?next_url=https%3a%2f%2fwww.washingtonpost.com%2fgoingoutguide%2fmovies%2fgeneration-war-movie-review%2f2014%2f03%2f12%2face69d4e-a92e-11e3-b61e-8051b8b52d06_story.html
Papp Gáspár: Egy lengyel bíróság szerint sérti a lengyeleket egy Holokausztról szóló német sorozat
https://merce.hu/2018/12/30/egy-lengyel-birosag-szerint-serti-a-lengyeleket-egy-holokausztrol-szolo-nemet-sorozat/
МИД направил письмо послу ФРГ в связи с показом немецкого фильма о войне
https://vz.ru/news/2013/4/29/630851.html

 

A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről, az ITT regisztráljon.

VISSZA A FŐOLDALRA

 

Leave a Reply