8 nő

 A 8 nő eredeti címe: 8 femmes (2002)

Francois Ozon filmje a 8 nő egy könnyed, hollywoodi produkcióra hasonlító film. (Ennek a rendezőnek egy másik filmjét a Frantzt nemrégiben néztük meg a „A nagy háború” sorozatban.) A 8 nő talán az első Agatha Christie musical. A film elején a szokásos, az írónőtől megszokott szituációval találkozunk: egy hóval eltorlaszolt falusi házban 8 nő tartózkodik, rajtuk kívül csupán egy férfi van jelen, aki azonban már nincs az élők sorában, éppen most derült ki, hogy meggyilkolták. Evidens, hogy a nők egyike a gyilkos. A 8 nő részben egy család tagjai: nagymama, lányai, unokái, sógornő, részben a kiszolgáló személyzet: szakácsnő és szobalány, mindannyiukat a francia színésznők krémje alakítja.)
Mivel sem Sherlock Holmes, sem Hercule Poirot nincs jelen, az egyik  fiatal lány (unoka) veszi kézbe a nyomozást.  A vizsgákat során kiderül, hogy természetesen mindenki gyanús, aki él, és persze titkok garmadája kerül napvilágra. Azért, hogy a néző rá ne unjon a krimi előidézte feszültségre hat dal- és táncbetét színesíti a vizsgálódást. A ház ablakán keresztül látjuk, hogy nagy pelyhekben hull a hó (persze ordítóan mesterséges képpel), ami az egyik utalás arra, hogy az egész szituáció távolról sem reális. Ezért aztán eszünkbe sem jut meglepődni azon, hogy nem sokkal a bejelentés után, miszerint „Az úr holtan fekszik az ágyában, késsel a hátában” a hölgyek azonnal dalra és táncra fakadnak.
A 8 nő mindegyike egy-egy szórakoztató alak, de nekem legjobban az Isabelle Huppert által megjelenített Augustine tetszett. Ő anyjával együtt mintegy állandó vendégként él a (meggyilkolt) sógora házában. A megkeseredett, örökösen piszkálódó vénlányról persze kiderül, hogy ő is képes változtatni életformáján.
A 8 nő című film egy kellemes szórakozást nyújtó alkotás: hollywoodi légkörben, nyomozás közben (mialatt a halott még ott van a házban) a gyanúsítottak énekelnek és táncolnak. Szóval senki sem veszi komolyan az egész játékot. Hogy mi lett a nyomozás eredménye? Mivel „krimiről” lévén szó természetesen nem fogom közölni.

A filmet az interneten magyar szinkronnal  ITT lehet megnézni.

A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről, az ITT regisztráljon.

VISSZA A FŐOLDALRA

Leave a Reply