Egyszerű dolgok

Az Egyszerű dolgok eredeti címe: Простые вещи (2007)

A pandémia okozta bezártság okán az utóbbi időben elég sok filmet néztem meg. Abban bizakodva, hogy hamarosan járhatunk színházba, moziba, nem szándékoztam – a szokásos sorozaton kívül – beszámolni egy-egy filmről. Úgy látszik azonban, hogy még jó sok idő fog eltelni addig, amíg visszatérhetünk megszokott életünkhöz. Arról pedig, hogy mikor fogunk barátaimmal összejönni és együtt megnézni egy filmet, majd beszélgetni róla, egyelőre fogalmam sincs, holott ez volt a Virtuális Filmklub kiindulópontja. Ezért úgy gondoltam, hogy néhány megtekintett filmről röviden, mintegy figyelemfelkeltés gyanánt beszámolok. (A Virtuális Filmklub koncepciója szerint, lehetőleg ritka, kevéssé ismert filmekről számolok be.) Az első ismertetett film természetesen nem szólhat másról, mint az egészségügyről. A 2007-ben készült orosz film, a sok belföldi díjat elnyert Egyszerű dolgok jó példa arra, hogy igazán komoly dolgokról is lehet könnyedén, szinte laza stílusban beszélni.

Adott egy nagyvárosban (Szentpétervár) élő középkorú anaszteziológus Szergej, aki nehéz lakáskörülmények között él, jövedelmét u.n. paraszolvenciával egészíti ki, feleségével a kapcsolata nem igazán jó, fiatal kolléganője körül legyeskedik, és igazi jó barátja az alkohol. (Nincs szinte olyan jelenet a filmben, amelyben Szergej kezében ne lenne egy pohár bor, vodka, vagy bármi ami , – amint a közhely fogalmaz – csak ártson.) És mindennek tetejére felnőtt lánya elköltözik otthonról a barátjához. Szergej jár-kel a világban, nem érzi jól magát, amolyan kapuzárási pánikban (midlife crisis) tengeti napjait.

Egy napon „nagy szerencse éri”, megbízzák azzal, hogy magas juttatásért egy idős színészhez járjon fel magánrendelésre, mintegy mellékállásként. Egy idő után az idős színész egyszerű üzletet ajánl fel számára: egy értékes festmény fejében gyorsan és fájdalommentesen segítse őt át a másvilágra. Ez az ajánlat Szergejt hatalmas dilemma elé állítja.
Az Egyszerű dolgok tipikus orosz környezetben játszódó film, de vajon csak az orosz egészségügyet érintő film? Nem hiszem, hiszen az alábbi kérdésköröket érinti:

  • az orvosok anyagi megbecsülése
  • korrupció
  • alkoholizmus
  • pályaelhagyás
  • eutanázia
  • lakáskérdés

Látható, hogy a felvetett kérdések nem specifikusan orosz problémák, pusztán a lakáskérdés formája az, ami tipikusan orosz jelenség: a számunkra (ma már) ismeretlen sokszoros társbérlet.
Az Egyszerű dolgok tényleg egyszerű dolgokról szól: az életről és a halálról. A lassan kibontakozó történet egy-egy vidám jelenetet tár a néző elé. A film jól követhető (nincs  playback, playforward), és különös erénye a filmnek a sok közeli kép, különböző arcok bemutatása. A színészek játéka (különösképpen az öreg színészt játszó Leonyid Bronyevojé) kifejezetten lenyűgöző.

A magyar feliratot INNEN lehet letölteni

A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről, az ITT regisztráljon.

VISSZA A FŐOLDALRA

Leave a Reply