A Ne engedj el… eredeti címe: Never let me go… (2004)
A Ne engedj el… Kazauo Ushiguro disztopikus scifi regényének megfilmesítése. Ha valaki azonnal abba is hagyná ennek a bejegyzésnek olvasását gondolván, hogy a scifi (science fiction; tudományos-fantasztikus mű) a szórakoztató filmek és regények műfaja, annak felidézek néhány elismert alkotást: Swift: Gulliver utazásai, Madách: Ember tragédiája, Orwell: 1984, Bradbury: 451 fok Farenheit, de említhetem a Virtuális Filmklubban nemrégiben megbeszélt filmet, a Boldogságvirágot is.
Az elmúlt 50 év során az orvostudomány hatalmas fejlődésen esett át. A Ne engedj el…, a regény alapján készített film az alábbi felirattal kezdődik:
„Az orvostudományban 1952-ben történt meg a nagy áttörés. Az orvosok ma már meg tudják gyógyítani azt, amit korábban nem. 1967-re a várható élettartam meghaladta a 100 évet.”
Ekkor a néző még nem tudja, hogy a film központi témája a szervátültetés lesz, ami óriási jótéteménnyel járt betegek százezrei számára. Van itt azonban egy meglehetősen komoly probléma, mégpedig az, hogy honnan vegyük az átültetéshez a szerveket? Ezzel kapcsolatosan már több évtizede is scifi művek születtek, itt elsősorban az 1979-ben készült A motel rejtélye című német klasszikus filmet érdemes felidézni. Ebben a filmben egy nászutas pár egy isten háta mögötti motelben száll meg, ám az ifjú férjet elszállítják egy mentőautóval, s mint kiderül azért, hogy szervátültetés donorja legyen. Kauzo Ishiguro 25 évvel később, 2005-ben már egy más megoldást vizionál a beültetésre szánt szervek megszerzésére.
A Ne engedj el… írója: Kazuo Ishiguro (1954-
A Nagaszakiban született, de ötéves kora óta Angliában élő Kauzo Ishiguro 2017-ben kapta meg az irodalmi Nobel díjat az indoklás szerint mert “nagy érzelmi erejű regényeiben feltárta az ember világgal való illuzórikus kapcsolatának mélységeit”.
Irodalmi pályafutása 1981-ben kezdődött, amikor 3 novellája jelent meg. 1983-ban publikálta első regényét A dombok halvány képe címmel, ezzel nyerte el első irodalmi díját. Legismertebb műve harmadik regénye, A napok romjai, amely egy komornyik szemszögéből ábrázolja a második világháború sújtotta Angliát. A nagy elismertségben bizonyára szerepet játszik az, hogy a regényből egy agyondíjazott film készült, amelyben Anthony Hopkins és Emma Thomson voltak a főszereplők.
Eddig 8 regénye jelent meg, és 2 filmhez írt eredeti forgatókönyvet. Két filmnek (Ne engedj el… és Living) producere is volt.
A Ne engedj el… című regényét a Time magazin kritikusai a 100 legfontosabb angol regény közé sorolták, a Guardian a „XXI. szd. 100 legjobb könyve” listán a 4. helyen szerepel. Érdekesség, hogy ebből a regényből 2016-ban egy 10 részes TV sorozat is készült Japánban.
A Ne engedj el… rendezője Mark Romanek (1959-)
Romanek zenés filmeket, elsősorban videoklipeket készített. Bár az internetes filmadatbázis 80 általa rendezett filmet sorol fel, nagyjátékfilmje csupán 3 van, az 1985-ben készített Static, a 2002-es Sötétkamra, amelyben a többnyire komikus szerepet játszó Robin Wiliams alakított emlékezetes szerepet. Ennek a két filmnek a forgatókönyvét is ő írta.
A Ne engedj el… a legsikerültebb filmje, 8 díjat kapott, és 27 esetben jelölték díjazásra.
Kauzo Ishiguro: Ne engedj el… (2005)
A Ne engedj el… cselekménye Angliában a múlt század 90-es éveiben játszódik, egy „énregény”. Katy H. beszéli el történetét, az ábrázolt világ egyik alakjaként lép fel benne. A regény első mondatából megtudjuk, hogy a főszereplő gondviselőként tevékenykedik, már több mint egy évtizede szerváltültetés donorjainak utókezelésében segédkezik. Az elbeszélő visszaemlékezik gyerekkorára, amelyet egy Hailsham nevű elit iskola bentlakójaként töltött, ahol arra nevelték a diákokat, hogy nagyon vigyázzanak az egészségükre. Az iskola különös figyelmet fordított arra, hogy a gyerekek szép, színvonalas művészeti tárgyakat készítsenek, amelyekből rendszeresen kiállítást is rendeztek, sőt a legsikerültebb termékeket egy asszony, akit a gyerekek csak Madamként ismernek, magával is vitte otthonába.
Kathy barátságot köt Tommyval és Ruthszal. Bár Kathy és Tommy igen közeli barátok, mégis Tommy Ruthszal létesít szerelmi és szexuális kapcsolatot. Egy alkalommal, amikor a növendékek jövendőjüket tervezik, egyik nevelőnőjük, Miss Lucy felvilágosítja őket, hogy nem lesznek hosszú életűek, mert őket azért hozták létre, hogy szervátültetési műtétek donorjai legyenek. Nem sokkal ezután Miss Lucy elhagyja az intézményt.
Tizenhat éves korukban Kathy, Tommy és Ruth elhagyják az elit iskolát, és átköltöznek a Kunyhókba. Itt az olvasó megtudja, hogy a leendő donorok között, – akik persze az igazi embereknél alacsonyabban helyezkednek el a ranglétrán – is hierarchia van, itt a volt hailshami diákok a legmagasabb polcon helyezkednek el. A fiatalokat nagyon foglalkoztatja eredetük, az, hogy honnan származnak, kiről klónozták őket, ezért megörülnek, amikor a Kunyhók két korábbi lakója (nem volt hailshami diák) azt közli velük, hogy láttak egy asszonyt, aki Ruth „lehetségese”, azaz az a nő, akiről a lányt klónozták.
Az öt fiatal kirándulást tesz abba a tengerparti városba, ahol a „lehetségest” láttak. Az út során az idősebbik pár elmondja, hogy a mendemonda szerint azok a fiatalok, akik őszintén szerelmesek egymásba, azoknak elhalasztják a szervátadás megkezdését. Azt pedig, hogy tényleg szerelmesek-e, és nem csupán a halasztást akarják-e így megkapni, azt a Madame galériájában elhelyezett, általuk készített tárgyak alapján lehet ellenőrizni. A városban a fiatalok meglesik a feltételezett „lehetségest”, akiről azonban nem tudják megállapítani, hogy Ruth-t valóban róla mintázták-e. Ruth ekkor hisztériás jelenetet csap, kijelentve, hogy ez a nő nem is lehet az ő „lehetségese”, mert őket az emberiség aljáról, úgymond szemetjéről mintáztak.
A városban Kathy és Tommy egy időre kettesben sétáltak, amikor is igyekeztek megtalálni egy fiktív popénekes (Judy Bridgewater) Ne engedj el…felvételét, amelyet Kathy olyan sokszor hallgatott hailshami évei során, azonban valamikor elvesztette.
A fiktív Judy Bridgewater dala “Ne engedj el…” Jane Monheit előadásában. Szerezte Luther Dixon
Ruth megtudván, hogy Tommy megvette a felvételt Kathynek, féltékenységi jelenetet rendez. Néhány héttel a tengerparti utazást követően Kathy gondviselőnek jelentkezik, és 10 évig elszakad barátaitól.
Ruth első szervátadása szerencsétlenül sikerült, egészsége erősen megromlott, ezért Kathy elvállalja, hogy barátnője gondviselője legyen. Mindketten úgy ítélik meg, hogy a következő műtétet Ruth már nem éli túl. Ezért Ruth tanácsára egy utazásra mennek, ahova Tommyt is elviszik. Ekkor Ruth megköveti barátnőjét és barátját, hogy elválasztotta őket, hiszen ők minidig is összetartoztak. Ruth egy papírlapon megadja nekik a Madam címét, és azt javasolja barátainak, hogy keressék őt fel és kérjenek halasztást a műtétekről.
Kathy ezután Tommy gondviselője lesz, és megfogadva Ruth tanácsát kettesben felkeresik a Madame-ot. Ott találják Miss Emilyt is, volt osztályfőnöküket. A két asszony elmondja nekik, hogy Hailshamban – más intézményekkel ellentétben – a leendő donorok olyan nevelést kaptak mint az emberi lények, a galéria pedig arra szolgált, hogy a külvilágnak be lehessen bizonyítani azt, hogy a klónok valójában emberi lények, lelkük és érzelmeik vannak. A kísérlet azonban elbukott, ezért az iskolát bezárták, a halasztásról szóló mendemonda meg minden alapot nélkülöz.
Tommy tisztában van azzal, hogy a következő műtét már az utolsó lesz számára, ezért kéri, hogy más legyen a gondviselője. Kathy eleget tesz kérésének, de továbbra is látogatja barátját, sőt szexuális kapcsolatba is lépnek. Tommy hamarosan meghal, Kathy elmegy a tengerparti városba, kirándulásuk színhelyére, és röviden visszaemlékezik életére.
Mark Romanek: Ne engedj el…(2010)
A Mark Romanek rendezésében készült film meglehetősen hűen követi a regényt, a cselekmény leírására ezért nincsen szükség. A film azonban nem olyan árnyaltan mutatja be a történek mozgatórugóit mint a regény. Ez persze érthető, mert egyrészt a könyv olvasása megszakítható, el lehet gondolkozni az események, a történések okain és hatásain, másrészt egy könyvet manapság kevesebben vesznek kézbe, mint ahányan megnéznek egy filmet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a filmgyártás célja – még művészfilmek esetében is – profit elérése, ezért az alkotókra komoly nyomás nehezedik, hogy „emészthető” filmeket készítsenek. Szerintem ennek tudható be például, hogy a könyvben ábrázolt szerelmi háromszög árnyalt ábrázolása a filmben erősen szimplifikált: van a jó Kathy és a rossz Ruth (aki csak a végén, halála előtt bánja meg viselkedését). Kimaradnak továbbá a szereplők életének fontos mozzanatai (pl. az elkészített „műalkotások” adás-vétele, a különleges helyzetükről szóló magyarázat) bár ezek a történet zárt világának megteremtését szolgálják.
Az egyszerűsítés néha a megértés rovására megy. A regény jól előkészíti, hogy Miss Lucy miért mondja el a tanulóknak, hogy milyen jövő vár rájuk, míg a filmben ez valahogy a levegőben lóg. Viszont komoly pozitívuma a filmnek, hogy nem éltek az alkotók a nézőcsábítás egyszerű módszerével, néhány szexjelenet beiktatásával, holott a könyv cselekménye erre lehetőséget adott volna (Kathy a könyvben említi, hogy egy sor egyéjszakás kalandja volt).
A könyv szerkezete tulajdonképpen engem egy TV sorozat módszerére emlékezetet, egy-egy fejezet végén az író megemlít egy eseményt, amelyet azután a következő fejezetben fejt ki. Ezt a szerkezetet a film nem követi, feltehetően azért, mert megtörné a cselekmény kibontását.
Irodalmi mű filmrevitelekor gyakori, hogy egyes történéseket kihagynak, és néha egy-egy jelenetet hozzáköltenek. A Ne engedj el… ebből a szempontból mértéktartó, az alkotók csupán egy lényeges motívummal egészítették ki Ishiguro történetét.
Míg a könyvben a klónokat nevelőik gondosan elzárják a külvilágtól arra tanítva őket, hogy ott számos veszedelem leselkedik rájuk, a filmben az öt fiatal tengerparti kirándulásuk során betér egy vendéglőbe, és a néző azt látja, hogy ott esetlenek, nem ismerik ki magukat a való világban.
A film fontos kiegészítése a regényhez a klónok szenvedéseinek vizuális megjelenítése, például az képsor, amelyben a második műtéten átesett Ruth járókerettel tud már csak menni, egy másik jelenetben az egyik szereplő, mankóra támaszkodva amputált fél lábbal megy át a szobán, továbbá látható egy másik szereplő, akinek egyik szemét kötés borítja stb. Meglehet, hogy ezek a képek durvábbak, mint az, amit a regényből az olvasó maga elé képzel, azonban a film éppen ezzel húzza alá a történet mondandóját,
Ishiguro ugyanis a kiszolgáltatottak szemszögéből taglalja a történetet, nem is foglalkozik azokkal, akik egészségét (esetleg életét) a donorok szervei mentik meg.
A Ne engedj el…történetének számomra egyetlen gyenge pontja az, hogy vajon a klónok (az emberutánzatok, akiknek érzelmeik, gondolataik vannak) miért törődnek bele sorsukba, miért nem lázadnak, csupán a hatalomtól (a Madamtól) várják sorsuk jobbítását, a végzetes műtétek elhalasztását.
Fontos megemlíteni, hogy Ishiguro a történetet nem a közeli jövőbe helyezi, hanem a jelenbe, ami egy fontos figyelmeztetés arra, hogy a szervátültetésnek a gazdagok, a hatalmasok lehetnek a haszonélvezői. Ezzel el is jutunk egy fontos etikai kérdéshez: vajon elfogadható-e etikailag egy egészséges személy olyan műtétje, amely nem az ő érdekét, hanem egy másik ember érdekét szolgálja? Ezzel nem egy olyan világot teremtünk-e meg, amelyben vannak az „értékesek” és az azokat kiszolgáló „alárendeltek”? A Ne engedj el… története felkiáltás az ilyen világ kialakulása /kialakítása ellen.
Összefoglalva: a Ne engedj el… egy kitűnő regényből készített nagyszerű, elgondolkoztató filmalkotás.
Disztopia az utópia negativ változata, egy rossz, a jelenleginél ellenszenvesebb társadalom viziója. A disztópiát bemutató művek általában valós problémákra hívják fel a figyelmet, többek között társadalmi, környezeti, politikai, etikai, tudományos vagy technológiai jellegű gondokra.
A teljes stáblista ITT található.
A Ne engedj el… magyar szinkronnal hozzáférhető az inteneten
ITT
https://videa.hu/videok/nagyvilag/ne-engedj-el-2010-VWSIRv4T6S3uzb2g
és ITT
Források:
Wikipédia
Roboz Gábor: Elrendelt rabiga
http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10656
Gary Westfahl:Two Maps of Hell: A Review of Never Let Me Go
https://locusmag.com/2010/09/two-maps-of-hell-a-review-of-never-let-me-go/
A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről, az ITT regisztráljon.