A Jones úr eredeti címe: Mr Jones (2019)
A Jones úr a neves lengyel filmrendezőnő, Agneszka Holland 2019-es filmje egy walesi újságíróról, Gareth Jonesról szól, aki – a film és több más forrás szerint – elsőként tudósított az 1932-33-as ukrajnai éhínségről.
Éhínségek a Szovjetunióban
A szovjet korszakban Ukrajnában háromszor volt éhínség: 1921-1922-ben, 1932-1933-ban és 1946-1947-ben. Míg az 1921-1922-es és az 1946-1947-éhínségek idején a hatalom birtokosai nem titkolták el a tényt, az 1932-1933-as milliók halálát okozó nélkülözésről szóló híreket foggal-körömmel igyekezetek elfojtani.
1921—ben maga a központi pártlap, a Pravda közölte, hogy 25 millió ember éhezik a Szovjetunióban, és Lenin felhívást intézett a világ proletariátusához, amelyben arról szól, hogy az ország „néhány kormányzóságban” az 1891-es évihez hasonló éhínség pusztít. Ekkor még a szovjet kormány képviselője, Litvinov külügyminiszter szerződést kötött egy Herbert Hoover képviselő által vezetett amerikai segélyszervezettel a támogatásról, amivel milliók életét sikerült megmenteni.
A II. világháború utáni éhínséget sem titkolták a hatalom birtokosai. Zsdanov vezető szovjet politikus egy 1947 decemberi beszédében tett említést róla.
A 1932-1933-as éhínséggel teljesen más volt a helyzet. A szovjet kormány cáfolta az éhínségről szóló jelentéseket. A külföldi újságíróknak még azt is megtiltották, hogy elutazzanak a régióba. A tényt a Szovjetunióban nyilvánosan előszőr 1987-ben ismerte el egy vezető ukrán politikus, Volodimir Scserbickij. Ez a holodomorként elhíresült tragédia 1990 óta már kutatható, könyvtárnyi irodalma van, több könyv is született a témában.
Az 1932-1933-as éhínség: a holodomor
A holodomor név az „éhség” jelentésű ukrán ‘голод’, illetve a szintén „éhség”, illetve „kitörés” (például járványé) jelentésű ‘мор’ szavak összetétele. A kifejezést az ukrán diaszpóra már a 30-as években használta, természetesen a Szovjetunióban fel sem merülhetett ennek a szónak említése. Az éhínség tényét ma már senki sem vonja kétségbe, talán azt sem vitatja senki, hogy ember okozta tragédia volt, de itt meg is áll az egyetértés a különböző történészek és politikusok között.
Mai napig folyik a vita a halottak számát illetően is. Különböző források 3 és 7,5 millió közé teszik. Az éhínség okait is mással, esetleg súlyukat másképpen veszik figyelembe a történészek (rossz termés; erőszakos kollektivizálás; gabonaexport; az „ukrán nacionalizmus” elleni harc). A holodomort egyes szerzők egyértelműen népírtásnak tekintik, amit az ukrán állam 2006-ban jogszabályba is foglalt, Magyarország az elsők között, 2003-ban ismerte el népirtásként a holodomort.
Holdomor emlékmű a budapesti Petőfi téren
A hírzárlat meg az olyan diktatórikus rendszerben is, mint amilyen a sztálini Szovjetunió volt sem képes hermetikusan elzárni az országot, a hírek előbb utóbb csak kiszivárognak. Gareth Jonest tartják annak az újságíróak, aki elsőként tudósított a holodomorról. Ő már 1931-ben félve attól, hogy később nem kap beutazási vízumot a Szovjetunióba név nélkül publikálva beszámolt az élelmiszerhiányról és az ellátási nehézségekről, bár az „éhezés” vagy „éhínség” szavakat ekkor még nem használta. Az éhínség tényéről egy másik brit újságíró Malcom Muggeridge 3 cikkét közölte a The Manchester Guardian (igaz, szintén névaláírás nélkül) 1933 március 25, 27 és 28-án). Jones március 29-i sajtóközleményére több újság is hivatkozott, és március 31-én jelent meg névaláírásával híres cikke az Evening Standard nevű újságban. A holodomor cáfolata hamar, szintén március 31-én napvilágot látott egy angol-amerikai újságíró, Walter Durantynak, a New York Times moszkvai irodavezetőjének tollából. Cikkének elhíresült címe „Az oroszok éhesek, de nem éheznek” volt, lejáratva ezzel Gareth Jonest.
Az ötéves terv megölte a kenyérellátást Az oroszok éhesek de nem éheznek
A holodomor és Gareth Jones az ukránok politikai emlékezetében.
Az ember által előidézett éhínség több millió ember halálát okozta, ezért a tényt eltitkolni nem lehetett, a trauma kollektív emlékezetté vált. Sok ukrán látja úgy, hogy Moszkva részéről a holodomor a nemzeti önrendelkezés megtörésére irányuló tudatos politika volt, ezért az ukrán állam mint „ukrán népirtást” tudatosan építi be a nemzeti narratívába, A holodomor emléke a 2014 utáni események (Krím annektálása, donbaszi határincidensek és végezetül a 2022-es invázió) óta új aktualitást nyert. A holodomor ezért nemcsak múltbeli trauma, hanem aktuális politikai identitáselem is, amely megerősíti az ukrán nemzeti függetlenség-tudatát.
Mivel a független Ukrajna átértékelte a holodomor történetét, így ma Jones alakját nem csupán rehabilitálták, hanem hősként tisztelik. Ma Ukrajnában Jones neve a bátorság és az erkölcsi felelősség jelképe: ő az, aki megpróbálta megismertetni a világgal az ukrán nép szenvedését.
Több városban emléktáblát állítottak neki, alakja a kievi Holodomor Múzeumban is kiemelt helyen szerepel. Történetét számos dokumentumfilm és irodalmi feldolgozás örökítette meg. A legjelentősebb nemzetközi visszhangot a Jones úr című film váltotta ki, amelyet Ukrajnában nemzeti jelentőségű alkotásként tartanak számon.
A Jones úr angol nyelvű beharangozója
A Jones úr cselekménye
A Jones úr nyitójelenetében a film egy farmra viszi el a nézőt, ahol disznók röfögnek és egy férfi írógép elött ül és felolvassa azt, amit ír. Amikor megjelenik a film címe akkor hangzik el az Állatfarm című szatirikus regény nyitó mondata: „ Mr. Jones, a Major gazdája, bezárta éjszakára a tyúkólakat, …” Ha eddig nem vettük volna észre, ekkor már teljesen világos, hogy az írógép mellett ülő férfi George Orwell.
1933-ban Gareth Jones egy ambiciózus fiatalember politikai tanácsadóként dolgozik David Lloyd George, az egykori brit miniszterelnök mellett, ám a gazdasági nehézségek miatt a képviselő elbocsájtja.
Ekkor Jones úgy dönt, hogy elutazik a Szovjetunióba, interjút készít Sztálinnal. Kapcsolatba lép barátjával, Paul Kleb-bel (kitalált figura), akit megkér, hogy segítsen neki bejutni Sztálinhoz. Barátja a New York Times tudósítójához, a nagy befolyással rendelkező Walter Duranty-hoz irányítja.
Moszkvában szállására érve Jones találkozik Eugene Lyons-szal, egy orosz-amerikai újságíróval, aki a Metropolitan-Vickers brit mérnökeinek társaságában van. Hamarosan a társaság elmegy Duranty-hoz egy házibulira, ahol fényűzés, drogok és ruhátlan fiatal nők édesítik meg a jelenlévők életét.
Jones a partiról távozóban megismerkedik egy másik brit újságíróval, Ada Brooks-szal, (kitalált figura), aki elmondja neki, hogy barátját Klebst meggyilkolták mivel az ukrajnai helyzettel foglalkozott. A tragédia okának ismeretében Jones elhatározza, hogy elutazik Ukrajnába. Meghamisítja az iratait, hogy úgy tűnjön, hogy még mindig Lloyd George alkalmazásában áll, és így Makszim Litvinov segítségével engedélyt szerez az utazásra.
A vonaton Ukrajna felé haladva Jones a mellé rendelt ügynökkel iszogat.
Azonban egy alkalmas pillanatban elszökik előle, leszáll a vonatról, és felszáll egy másik szerelvényre, amely Juzovkába tart.
Ezen a ponton megváltozik a Jones úr stílusa. A dialógusok háttérbe szorulnak, és a képi megjelenítés kerül előtérbe. Látjuk az éhező, szenvedő parasztokat, a vasút mentén fekvő holttesteket. Jones kenyérért cseréli el egy paraszt kabátját, hogy ne keltsen feltünést, így amikor leszáll a vonatról őt is munkára fogják a többiekkel együtt. Gabonazsákokat kel cipelnie.
Kérdezősködésére megtudja, hogy minden gabonát Moszkvába szállítanak. Mivel hamarosan rájönnek, hogy külföldi, kémkedéssel gyanúsítják, Jones elmenekül az erdőbe. Ahogy a vidéken vándorol, végig követjük az emberek nyomorúságának látványát.
Végül Jonest letartoztatja a szovjet titkosrendőrség.
A Jones úr Moszkvában folytatódik, ahol a külföldi újságíróknak a szovjet kormány bejelentését olvassák fel, miszerint hat angol mérnököt, a Metro-Vickers alkalmazottait, kémkedés vádjával letartóztatták.
Jones a börtönben együtt ül a hat mérnökkel. hamarosan kihallgatásra viszik, ahol Litvinov közli vele, hogy őt szabadlábra helyezik, de a mérnökök továbbra is ott maradnak, őket majd csak akkor engedik ki, ha Jones Londonba visszatérve kijelenti, hogy Ukrajnában minden jól megy, szó sincs éhínségről.
Jones miután visszatér Londonba megismerkedik George Orwellel, aki a hezitáló beszélgetőpartnerét meggyőzi arról, hogy a lehetséges súlyos következmények ellenére is el kell mondania az igazságot. Jones beszámolóját azonban számosan, közöttük a neves Duranty is cáfolják, hazugsággal vádolják.
Lloyd George megához hívatja Jonest és éles hangon elítéli azt a „csínyt”, amivel becsapta Litvinovot. Az ellehetetlenített Jones visszatér apja walesi házába, ahol a rádió éppen azt a hírt közli, hogy a Szovjetunió hazaengedte a hat angol mérnököt, és az USA elismerte a Szovjetuniót.
Jones hamarosan megtudja, hogy a közelben tartózkodik az amerikai sajtómágnás William Randolph Hearst, akit sikerül meggyőznie arról, hogy hozza újra nyilvánosság elé az éhínség vádját. A film zárójelenetében Jones a ködös Walesben kisétál a filmből
A filmvégi kiírásból megtudjuk, hogy Jonest két évvel később, Belső-Mongóliában a szovjet titkosszolgálathoz bekötött útitársával együtt banditák rabolták el. Útitársat elengedték, Jonest egy nappal 30. születésnapja előtt meggyilkolták. Duranty 74 éves korában Floridában halt meg.
***
A Jones úr egy kitűnő történelmi film, cselekménye a XX. század egyik nagy tragikus eseményére, a holodomorra hívja fel a figyelmet. A film fő témája azonban nem annyira a borzalmas éhínség felidézése, hanem annak a szovjethatalom által történő eltitkolása, valamint hírének eljuttatása a világ közvéleménye elé.
A történelemmel foglalkozó filmek művészi eszközökkel mutatják be a tárgyalt témát, így a valóságos személyek és történelmi események megjelenítése mellett tartalmazhatnak kitalált történéseket és szereplőket is. Ám ez utóbbiaknak illeszkedniük kell a bemutatott történeti esemény kontextusához, vagyis a fiktív részeknek a megtörtént események szellemével összhangban kell lenniük. A Jones úr – véleményem szerint — ennek a feltételnek tökéletesen megfelel. Kitűnő példa erre a művészi megközelítésre a sztálini állam maró kritikáját bemutató Állatfarm beillesztése a Jones úr cselekményébe. Az Orwell által felolvasott könyvrészletek ugyan azt sugallják, hogy Gareth Jones írásai ébresztették rá Orwellt a sztálinizmus bűneire, de ez ugyancsak valószínűtlen. A film ugyanis 1933-ban játszódik, míg a regény több mint 10 évvel később (nagy nehézségek árán) jelent meg. Az angolban elterjedt Jones név egybeesése puszta véletlen, amit a film alkotói kitűnően használnak fel.
A hamis hír (fake news) és annak cáfolata nem korunk terméke. A Jones úr a hír közreadójának (Gareth Jones) és cáfolójának (Walter Duranty) erkölcsi viselkedését állítja egymással szembe. A fiatal újságíró írta meg az igazat, a nagytekintélyű szerkesztő viszont cáfolta az éhínség tényét. Vajon kinek hihetett a korabeli olvasó? Jones képviselte a tisztességes, Duranty a korrumpálható újságírót. Az utókor végül Jonest igazolta, ám a hamis cáfolatnak bizonyára nagy hatása volt a korabeli politikusokra és a nagyközönségre.
A történelmi filmek mondanivalóját természetesen nem lehet elvonatkoztatni keletkezésük idejétől. A 2019-ben született film már az Ukrajna ellenni orosz agresszió (Krím elfoglalása, határmenti villongások) légkörében született, amikor orosz részről Ukrajna mint független ország voltát megkérdőjelezték. Ebből a szempontból fontos aláhúzni, hogy a film arra is reflektál, hogy az ukrajnai nemzet számára a holodomor nem egyszerűen történelmi esemény, hanem egy olyan kollektív trauma, amely a nemzeti identitás részévé vált. Egy történelmi filmtől természetesen nem lehet elvárni a tudományos megközelítést, így az alkotók azoknak a történészeknek a véleményét közvetítik, akik szerint a borzalmas tragédia tudatos akció volt az ukrán nép ellen, bár más történészek ezt a megközelítést vitatják.
Jegyzetek
A film megértését megkönnyíti, ha a történelmi eseményekről és azok szereplőkről némi információval rendelkezik a néző. Ezért ebben a bejegyzésben igyekeztem a potenciális nézőknek segítséget nyújtani az alábbi rövid ismertetésekkel.
Gareth Richard Vaughan Jones (1905 –1935)
Gareth Jones és James Norton (Jones szerepében)
Walesi újságíró volt. Édesanyja Oroszországban volt nevelőnő John Huges vállalkozó unokái mellett. Hughes alapította a Juzovka, mai nevén Donyeck várost.
Gareth több egyetemen tanult, közöttük Cambridgeben, ahol 1929-ben francia, német és orosz nyelvből szerzett diplomát, majd szabadfoglalkozású újságíró lett. 1930-ban Lloyd George palamenti képviselő (volt miniszterelnök) külügyi tanácsadóként alkalmazta. 1933-ban egyik első külföldi újságíró volt, aki kancellári kinevezése után Hitlerrel készített interjút. Háromszor látogatott el a Szovjetunióba, az 1933-as cikkei után a szovjet hatóságok örökre eltiltották a beutazástól. Ekkor figyelme a Távol-Kelet felé irányult. 1935-ben egy német újságíróval utazva Kínában banditák elrabolták. Társát szabadon engedték, érte egyre magasabb váltságdíjat követeltek, végül meggyilkolták. Egyesek feltételezik, hogy gyilkossága a szovjet titkosszolgálat megrendelésére történt.
Makszim Makszimovics Litvinov (1876 – 1951)
Litvinov és Christoph Pieczynski (Litivnov szerepében)
Orosz forradalmár, szovjet diplomata, 1930. és 1939. között külügyi népbiztos (külügyminisztere) volt.
Herbert Clark Hoover (1874 – 1964)
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke volt 1929 és 1933 között. (a filmben nem szerepel)
Andrej Alekszandrovics Zsdanov (1896 –1948) (a filmben nem szerepel)
Szovjet politikus, kultúrpolitikus, párthivatalnok, A szocialista realizmus kultúrpolitikai megalapozója.
Volodimir Vasziljovics Scserbickij (1918-1990) (a filmben nem szerepel)
Szovjet-ukrán politikus. 1965 és 1972 között ukrán miniszterelnök, majd 1972-1989 között az Ukrán Kommunista Párt első titkára.
Thomas Malcolm Muggeridge (1903 – 1990) (a filmben nem szerepel)
A kommunizmus szimpatizánsaként utazott 1932-ben Moszkvába. Kiábrándulva az ott látottaktól, vizsgálni kezdte az éhínségről szóló híreket, ezért elutazott Ukrajnába és a Kaukázusba. Tapasztalatairól neve említése nélkül jelentette meg cikkeit a Manchester Guardian-ban.
Duranty és Peter Sarsgaard (Duranty szerepében)
Angol-amerikai újságíró, aki tizennégy éven át (1922–1936) a The New York Times moszkvai irodájának vezetője volt. Duranty azt állította, hogy az orosz nép „ázsiai”, ezért autokratikus kormányzásra van szüksége. Elismerte a sztálini rendszer brutalitását, ugyanakkor azt szükségesnek tartotta. 1931-es cikksorozatáért (amelyben Sztálint magasztalta) 1932-ben Pulitzer-díjat kapott,
1933. március 31-én a The New York Timesban megjelent cikkében (Az oroszok éhesek, de nem éheznek) elítélte az éhínségről szóló jelentéseket, és elsősorban Gareth Jones-t támadta.
1933-ban Sztálin kijelentette, hogy Duranty „megpróbálta elmondani az igazságot hazánkról”.
Halála után (eredménytelenül) megpróbálták posztumusz visszavonatni Purlitzer díját.
Orwell és Joseph Mawle (Orwell szerepében)
Eredeti neve Eric Arthur Blair volt. Orwell baloldali meggyőződésű volt. 1936-ban Barcelonába utazott, hogy tudósítson a spanyol polgárháborúról. Az ott tapasztaltak okán ellenszenv és bizalmatlanság támadt benne a kommunistákkal és a sztálinista Szovjetunióval szemben. 1943–44-ben írta meg a Szovjetunió és a kommunista ideológia maró szatíráját nyújtó Állatfarmot, amely a háború miatt csupán 1945-ben jelenhetett meg. A mű kéziratát kezdetben több kiadó is elutasította, de megjelenése után nagy sikert aratott.
David Lloyd George (1863 – 1945)
Lloyd George és Kenneth Cranham (lloyd George szerepében)
Brit államférfi, aki az első világháború és a háború utáni rendezés során 1916–1922 között liberális párti miniszterelnökként vezette Nagy-Britanniát. 1922-ben botrányba keveredett, lemondott miniszterelnöki pozíciójáról, de parlamenti képviselő maradt.
Lyons és Edward Wolstenholme (Lyons szerepében)
Orosz származású (eredeti neve Jevgenyij Natanovics Privin) amerikai íújságíró, író volt. 1928 és 1934 között Moszkvában dolgozott. Eredetileg kommunista szimpatizáns volt, de az ott történtek hatására megváltoztatta nézeteit. Elsők között kritizálta Durantyt az éhínség tagadásáért. Azonban ő is részt vett Gareth Jones lejratásában is, hazugnak nevezve kollégáját, amiért később önkritikát gyakorolt.
A Metropolitan-Vickers, (Metrovick vagy Metrovicks) brit nehézgépgyártó vállalat volt, amely számos külföldi munkálatokban, többek között a Szovjetunióban is részt vett.
1933 -ban a Metrovick hat brit alkalmazottját Moszkvában a szovjet titkosszolgálat kémkedés vádjával letartóztatta. Egyhetes kirakatperben halálos ítélet ugyan nem született, de néhányan többéves börtönbüntetést kaptak. Ám a foglyokat két hónappal később a britek által bevezetett kereskedelmi szankciók hatására szabadon engedték és kiutasították az országból.
1869-ben, – a helyiség névadója, – John Hughes walesi üzletember alapította. 1924-ben a nevét Sztálinra változtatták, majd a 20-as évek végétől. Sztalinóra módosították (a film történetének idején ez volt a neve). Mai nevét 1961-ben kapta.
William Randolph Hearst I (1863 – 1951.)
Hearst és Matthew Marsh (Heast szerepében)
Amerikai üzletember, sajtómágnás. Bár háromszor is beválasztották a képviselőházba, a politikai életben csak közvetetten, újságjai révén játszott szerepet.
A stáblista ITT található.
A Jones úr megtalálható (magyar szinkronnal) az interneten ITT
A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről ITT regisztráljon.
Források
Wikipédia
Fedinec Csilla: Az ukrajnai holodomor mint genocídium
https://www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&opi=89978449&url=https://real.mtak.hu/120925/1/11_Fedinec_Pro-minoritate_2020_tel.pdf&ved=2ahUKEwjW856b1KCQAxWmgv0HHV3LJqMQFnoECCcQAQ&usg=AOvVaw0zHHofEf8pXZzneGXPi3Pp
Fedinec Csilla: A holodomor a történelemben és az emlékezetpolitikában
No Title
No Description
Jaquelin Coulson: The Holodomor in Collective Memory: Constructing Ukraine as a Post-Genocide Nation
https://ojs.lib.uwo.ca/index.php/tgareview/article/view/10421
Anonim: The Last Temptation of the Journalist
No Title
No Description
Otten, Rivka:Gareth Jones: Reviled and Forgotten – How different interests shaped the perception of the Ukrainian Famine of 1932-1933 in the West
https://studenttheses.universiteitleiden.nl/handle/1887/73741