Homo Faber a film eredeti címe is, 1991-ben készült
Homo Faber (az alkotó ember) címe a Max Frisch regényéből készült Volker Schlöndorf rendezte filmnek. A regény a 20. század egyik legnépszerűbb, legolvasottabb könyve. A mű főszereplője egy mérnök, Walter Faber, aki racionális világképében hisz, de egy sajátságos „szerelmi történet” megingatja gondolatvilágát. A regényt Volker Schöndorff vitte filmvászonra. Ezzel a filmmel zárul a Virtuális Filmklub „Megfilmesitve” sorozata.
A Homo Faber írója Max Frisch (1911-1991)
Svájci emlékérem
A svájci Max Frisch a XX. század német nyelvű irodalmának egyik legjelentősebb és elismertebb alakja (a Wikipédia 25 díját sorolja fel). Édesapja építész volt, irodalmi érdeklődése korán megmutatkozott, már gimnazista korában színdarabok írásával próbálkozott. 1930-ban beiratkozott a zürichi egyetemre, ahol germanisztikát és pszichológiát hallgatott. 1932-ben apja halálát követően anyagi okok miatt abbahagyta tanulmányait, és újságírással kereste meg kenyerét. 1936-ban kezdte meg tanulmányait a neves zürichi műegyetemen (ETH), ahol 1940-ben szerzett építészmérnöki diplomát. Frisch nem csupán az irodalomban, hanem az építészetben is maradandót alkotott.
Freibad Letzigraben, Zürich (Tervezte Max Frisch; 1949)
Max Firscht eleinte jelentékeny drámaíróként tartották számon, de később regényeivel (többek között a Homo Faber – ahogyan ő nevezte -tudósításával) bebizonyította, hogy a szépprózában is maradandót képes alkotni. Számos munkáját filmesítették meg, filmográfiája 56 tételt tesz ki.
Volker Schlöndorff a Homo Faber rendezője (1939-)
Németországban, Wiesbadenben született, édesanyja egy konyhai balesetben korán meghalt. A későbbi rendező családja 1956-ban Párizsba költözött, ahol Volker Schlöndorff a Sorbonon diplomát szerzett politikatudomyányból. Egyetemi tanulmányai alatt párhuzamosan a L’Institut des hautes études cinématographiques filmfőiskolán is tanult. A francia újhullám számos mestere mellett dolgozott, majd 1966-ban hazatért Németországba, ahol elkészítette első nagyfilmjét. A nagy nemzetközi elismerést a VIFI programjában is szerepelt, Günther Grass regényének megfilmesítésével, az 1979-es Bádogdob című filmjével szerezte meg, amely más elismerések mellett elnyerte a legjobb idegennyelvű film Oscar díját. 1984 és 1996 között Amerikában élt, zömében Hollywoodban forgatott. Eddigi munkássága során 46 filmet rendezett és 27 film forgatókönyvének volt (társ)szerzője. Irányítása alatt számos adaptáció született (A Bádogdobon kívül pl. első játékfilmje A fiatal Törless, 1966; Katharina Blum elveszett tisztessége, 1975; Az ügynök halála, 1985; A szolgálólány meséje, 1990). Max Frisch önéletrajzi elbeszélése ihlette a 2017-ben készült német-ír- francia koprodukcióban született Return to Montauk (Visszatérés Montaukba) című alkotást. Eddig 45 díjjal és további 31 jelöléssel ismerték el munkásságát.
A Homo Faber cselekménye
1957 júniusában vagyunk, az ötvenéves Walter Faber ül az athéni repülőtéren és nosztalgiával emlékezik vissza áprilisra, amikor megismert egy lányt, aki már nincs többé. A következő képsor már a caracasi repülőteret mutatja, ahol Faber áprilisban éppen felszálláshoz készülődik. A repülőúton megismerkedik a német Herbert Henkével. A repülőgép kényszerleszállást hajt végre a mexikói sivatagban, ahol az utasok néhány napig várják a segítséget. Walter és Herbert összebarátkozik a várakozás közben, és kiderítik, hogy Herbert Joachim Henkének, Walter fiatalkori barátjának öccse. Herbert úticélja Guatemala, ahol testvére egy dohányültetvényt irányít. Amikor az utasokat kimenekítik Walter hirtelen elhatározással úgy dönt, hogy Herberttel tart, mert találkozni akar régi barátjával. Ám amikor a dzsungelben megtett viszontagságos út után megérkeznek a dohányültetvényre, Joachimot holtan találják, a férfi öngyilkosságot követett el.
Miután Walter Faber visszatér new-yorki otthonába, szakít szeretőjével, Ivyvel, és a következő hivatalos útjára, Párizsba egy hirtelen elhatározással nem repülővel, hanem hajóval indul el. A hajón ismeretséget köt egy csinos 20 éves lánnyal, Elisabeth Piperrel, akit a továbbiakban Sabethnek nevez el.
A hajóút után Walter és Sabeth elbúcsúznak egymástól, de Párizsban újra (nem teljesen véletlenül) összetalálkoznak, és elhatározzák, hogy autóval utazást tesznek Franciaországban, Olaszországban és Görögországban.
Az út során szerelmi és nemi kapcsolat szövődik közöttük. A beszélgetések során kiderül, hogy Walter fiatalkorában ismerte a lány anyját, Hannát és a nő egyik férjét, aki nem volt más, mint barátja, Joachim Henke. Hanna és Joachim nagyon hamar elváltak, a lány nem is emlékszik a férfira, akiről úgy tudja, hogy ő az apja.
Walter visszaidézi a 21 évvel korábbi történéseket, amikor szoros szerelmi kapcsolat fűzte Hannához, akit teherbe is ejtett. Amikor Walter Hannának lelkesen elmondta, hogy egy kitűnő állásajánlatot kapott Bagdadban, a lány akkor közölte vele, hogy állapotos. Bár a férfi nem volt lelkes attól, hogy megszülessék a gyerek, Hannát feleségül is vette volna.
Hanna azonban az utolsó pillanatban nem volt hajlandó házasságra lépni Walterrel, és kijelentette, hogy a gyerek nem fog a világra jönni.
Az út során Walter lassanként sejteni kezdi, hogy ő a lány apja, ezért kezd távolságtartó lenni vele szemben. A lány nem érti Walter viselkedésének okát, és úgy gondolja, hogy Walter elhidegült tőle.
Walter és Sabeth már nem messze vannak Athéntól, éppen a tengerparton pihennek, amikor a lányt megmarja egy kígyó. Amint Sabeth megpróbál menekülni a kígyótól, elesik és koponyatörést szenved. Walter azonnal kórházba viszi a lányt. Amíg Sabethet a kórházban ápolják Walter Hannánál lakik, aki igazolja a férfi sejtését, hogy Elisabeth (Sabeth) az ő gyermekük, akiről 21 éve azt állította, hogy nem fog megszületni. Hanna azt is elmondja Walternek, hogy azért nem ment hozzá feleségül, mert a sorsdöntő beszélgetésük során a férfi azt mondta neki, hogy „a gyereked”, és nem pedig azt, hogy a „gyerekünk”, azt érzékeltetve, hogy számára a karrierje a fontosabb.
A kórházban ugyan a kígyómarást semlegesítik, azonban a lány az esés okozta agyvérzésben meghal.
A lány halála után Walter Faber elbúcsúzik Hannától, és a film zárójelenete megismétli a főszereplő nosztalgikus visszaemlékezését a lányra, aki már nincs többé…
Homo Faber: a regény és a film
A történet során végigkövetjük, hogy miképpen változik meg a mű címszereplőjének gondolkodása. Walter Faber egy technikai-természettudományos műveltségű értelmiségi alak. Rendkívül pragmatikus személy, ő a racionalitást, a logikát, a valószínűségszámítást tartja az élet rendező mechanizmusának. Walter a film egyik jelenetében a hajóutazás során így érvel:
„Nem a művészet vagy a vallás ment meg minket az elsüllyedéstől, hanem a technológia.”
Pontosan Walter racionalitása miatt adta neki Hanna a „homo faber” (alkotó ember) elnevezést. Hiszen ő szépirodalmat nem olvas, múzeumba, színházba nem jár, a művészet nem érdekli csak a természeti törvényeknek hisz, amivel megmagyaráz minden eseményt. Úgy véli, hogy a véletlenek, illetve azok láncolatai irányítják sorsunkat. Így érvel a filmben:
„Ha nem lett volna a kényszerleszállás, nem hallottam volna többet Hannáról. Nem tudtam volna meg, hogy apa vagyok, és Sabeth is élhetne még Nem tagadom, hogy ez több volt, mint véletlen, véletlenek láncolata volt, de a valószínűség határain belül.”
És valóban, a Homo Faber története tele van véletlenek láncolatával: Walter véletlenül ismerkedik össze Herberttel, barátjának testvérével, ami visszavezeti gondolatait a múltba. Walter egy hirtelen elhatározással megy hajóútra, ahol véletlenül találkozik Sabethtel (szerelmével és lányával). Egy banális baleset okozza a lány halálát, ami szintén véletlen esemény, mert Sabeth nem a kígyómarástól hal meg, hanem a menekülés során elszenvedett sérüléstől. Véleményem szerint a véletlennel kapcsolatos érvelés elfogadható, hiszen mindenki életére a véletlenek nagy hatással vannak, pl. az, hogy kik lesznek az iskolatársai, ismerősei, szomszédjai stb. Ugyanakkor más tényezők is befolyásolják az életet, hiszen a véletlen ismerősök közül választjuk ki a barátainkat, házastársunkat.
Walter rideg racionalitásán előszőr akkor látjuk a repedést, amikor hirtelen elhatározással fel akarja keresni Joachimot, így érzelmei a múltba irányítják.
Ez a múltba révedés végképp felerősödik, amikor szerelmével (lányával) kerül össze. A lány tragikus halála a már-már cinikus embert teljesen összetöri, a film keretét képező monológ már érzelmi kiürüléséről szól:
“Csak ültem ott, Nem akartam ott lenni. Sehol sem akartam lenni. Az öngyilkosságnak nincs értelme. …”
Talán nem belemagyarázás, hogy az egész történet egy görög sorstragédiához hasonlítható: a főhős barátját holtan találja, beleszeret egy fiatal teremtésbe, akiről kiderül, hogy a saját lánya, és végül a lány egy banális balesetben meghal. (Ráadásul a könyvben még a főhős is haldoklik.) Azt is szimbolikusnak lehet tekinteni, hogy a történet Görögországban végződik.
Max Frisch Homo Faber regényéből Volker Schlöndorff és egy jónevű író, forgatókönyvíró Rudy Wurlitzer készítette el a forgatókönyvet, amelyet a regény szerzőjével is egyeztettek. A forgatókönyvbe a szerzők több változtatást vittek; pl. a történet a könyv „Második állomás” részét kihagyta, így a főszereplő további sorsáról (ellentétben a regénnyel) a film nem szól; a főszereplő nem svájci, hanem amerikai, így a társalgás nyelve főként angol és nem német. Az alapvető különbség azonban abban áll, hogy a film főleg a főszereplő gondolkodásának változására koncentrál, a regény pedig erőteljesen foglalkozik a politikai környezettel is. Hangsúlyosabban szerepel például a regényben Hanna zsidó származása, ami a ’30-as évek végén komoly szempont volt az emberi kapcsolatokban, hiszen ekkor Németországban már érvényben voltak a faji törvények. Hasonlóképpen a regény politikai magyarázatot ad arra is, hogy Hanna miért él Athénben: az utolsó férje megrögzött kommunista (bár az asszony szerint inkább opportunista), ezért ő az NDK-ban él, de a nőnek a korabeli (1957) Nyugat-Németország sem tetszik.
Érdemes megjegyezni, hogy a regényben az író önéletrajzi indíttatású motívumot ábrázol. Max Frisch a 30-as években kapcsolatban volt egy német zsidó lánnyal, aki akkor Zürichben járt egyetemre. A későbbi író meg is kérte a lány kezét, de az visszautasította, mondván, hogy nem akarja, hogy sajnálatból vegyék el feleségül.1 Volker Schlöndorff is részben személyes indittatásból rendezte meg ezt a filmet. A ’80-as évek végén a már Oscar-díjas rendező alkotói válságban volt, házassága is éppen zátonyra futott. Amint egy zürichi egyetemen megtartott pódiumbeszélgetésen felidézte, éppen meglehetősen lehangolt állapotban sétált a new-yorki 11-es sugárúton, amikor az 54-es utca sarkán rádöbbent, hogy ’hiszen Homo Faber, az te vagy’2.
A filmet a korabeli kritika zömében pozitívan értékelte, de volt olyan kritikus is, aki szerint a film egy szerelmi történetté silányította a regény cselekményét. Ezzel a véleménnyel korántsem értek egyet, a film igenis bemutatja a főhős gondolkodásának megváltozását, bemutatja a ’véletlenek láncolata’ okozta tragédiát. Sokkal inkább igaz ez a vélemény a regény egy későbbi feldolgozására, a 2014-ben készült Homo Faber (trois femmes)3 című adaptációra.
Összegezve: a Homo Faber című film egy kitűnő író és egy kitűnő rendező találkozásából született érdekes és elgondolkoztató alkotás.
A teljes stáblista ITT található.
A magyar felirat INNEN tölthető le.
A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről, az ITT regisztráljon.
JEGYZETEK
1 Max Frisch: Montauk. Eine Erzählung. Suhrkamp, Frankfurt am Main 1975
2 Volker Sclöndorf pódiumbeszélgatése 2018 február 28-án a zürichi műegyetemen (ETH) https://www.youtube.com/watch?v=3fpGgP86DfE
3 Homo Faber (trois femmes) 2014 ; ld https://www.imdb.com/title/tt3907334
Források:
Wikipédia
Max Frisch: Homo Faber (Fordította Petra-Szabó Gizella Európa Zsebkönyvek; 1975)