Eredeti címe: Зависть богов (2000)
“Az istenek irígysége” filmet az a Vlagyimir Valentinovics Menysov rendezte, aki 1981-ben Oscar díjat nyert a „Moszkva nem hisz a könnyeknek” című filmjével. Ez a film 2000-ben készült, és 1983-ban játszódik.
A film társadalimi-politikai háttere: A Szovjetúnió a 80-as évek első felében
Az 1980-as évek nagy változással kezdődtek a Szovjetunióban. 1979 decemberének végén szovjet katonai alakulatok vonultak be Afganisztánba, ahol szovjetbarát kormány alakult. A szovjet jelenlét és a kormány ellen széleskörű gerillaháború szerveződött. Az afga-
nisztáni háború mintegy 9 éven át tartott, többszázezer civil áldozatot követelt, a szovjet halottak száma is 15 000 körül volt. Ezt a háborút sokan a szovjetek „vietnami háborújának” tekintik, megrázta a szovjet társadalmat, hiszen sorkatonákat (is) vittek harcolni Afganisztánba. A háború hatása Oroszországban a mai napig érződik.
1982 november 10-én meghalt L. Brezsnyev de a „pangás” (застой) évei folytatódtak, csupán a 80-as évek második felében, a „peresztrojka” kezdetével zárultak le. A Brezsnyev vezette 18 év alatt a szovjet nemzeti jövedelem növekedése 9%-ról 2,6%-ra, az ipari termelés 7,3%-ról 2,8%-ra esett, csökkent a munka termelékenysége mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. Az ellátás akadozott, de a pártelit extra ellátást kapott a nagy közönségtől elzárt bolthálózatban, ahol alacsony áron gyakorlatilag mindenhez hozzá lehetett jutni.
November 12-én a párt főtitkárának választották meg J. Andropovot a titkosszolgálat (KGB) volt főnökét, aki 1954 és 1956 között budapesti nagykövet is volt. Vezetésével igyekeztek rendet teremteni a gazdaságban oly módon, hogy annak szerkezete azonban érintetlen maradjon. A rendteremtés kulcsa a közfegyelem megszilárdítása volt, 1983 június 17-én hatályba lépett „A munkahelyi kollektívákról és a vállalatok, intézmények, szervezetek irányításában betöltött
szerepükről” szóló törvény. A fegyelem megszilárdítását az erőszakszervezetek bevonásával, kényszerítő eszközök alkalmazásával igyekeztek elérni: az utcákra, boltokba, éttermekbe stb. őröket állítottak, akiknek az volt a feladatuk, hogy ellenőrizzék a szovjet polgárokat, vajon miért csavarognak munkaidőben.
A rövid Andropov éra másik fontos törvénye az 1982 novemberében elfogadott „A Szovjetunió államhatárairól” szóló törvény. Ennek az volt a célja, hogy fokozza a fegyelmet és az éberséget. A határőrségnek előírták, hogy akadályozzák meg azt, hogy minden olyan nyomatatott anyag, fénykép, kézirat, magnetofonkazetta stb. bejusson az országba, amely sértheti az ország gazdasági-politikai érdekeit, biztonságát, társadalmi rendjét, vagy veszélyezteti a lakosság szellemi és morális állapotát. Az éberségnek persze ki kellett terjednie a külföldiekkel való kapcsolattartásra is.
1983 szeptember 1-én egy szovjet vadászrepülő lelőtte a dél-koreai légitársaság KAL-007 járatán közlekedő Boeing 747-es repülőgépét, a gépen utazó 269 ember a tengerbe veszett. (Ez volt a legtöbb áldozatot követelő légi katasztrófa 2014 július 17-ig, amikor Ukrajna felett lőtték le a Malaysia Airlines MH17 járatát, 298 ember halálát okozva.) A repülőgép New Yorkból tartott Szöulba, de egyre jobban eltért a tervezett útvonaltól feltehetően a tehetetlenségi navigációs rendszer hibája miatt. A repülőgép átrepült a szigorúan titkosnak számító, katonai létesítményekkel teli Kamcsatka-félsziget felett, ahol az eltérés már elérte a 300 km-t. A szovjet légvédelem ideges reakcióját feltehetően az okozta, hogy azon az éjszakán egy interkontinentális ballisztikus rakéta próbaindítását tervezték, amivel egy nemzetközi szerződést (SALT-II) sértettek meg. A térségben korábban egy amerikai rádióelektronikai felderítő repülőgép járőrözött, az orosz állítás szerint ezzel keverték össze a Boeing 747-es utasszállító gépet. Akkoriban amerikai forrásokra hivatkozva az is elhangzott, hogy a gépen “felderítő berendezéseket is szállítottak”. Ez az incidens hosszú időre a szovjet-amerikai kapcsolatok elhidegülését eredményezte.
Ezt az eseményt is a szovjet központi TV hírműsora (híradója), a „Vremja” a szokásos módon adta hírül. A „Vremja” ebben az időben központi hírműsor volt, tendenciózusan tájékoztatta a lakosságot a bel- és külföldi eseményekről.
A film fő alkotói:Valgyimir Valentinovics Menysov (1939) és Vera Valentinova Alentova (1942)
A filmet Menysov rendezte, a forgatokönyvet (Marina Mareevával) ő írta. Menysov csupán 8 filmet rendezett. Igaz, az egyik „Moszkva nem hisz a könnyeknek” Oscar díjat kapott, amelyben szintén felesége, Alentova játszotta a főszerepet. Ez a film hozta meg számukra a
sikert.
Menysov és Alentova 1961-ben nyertek felvételt az ország akkor egyik legtekintélyesebb színészképző intézményébe, a Művész Színház stúdiójába. A második évfolyamon összeházasodtak. Végzés után Menysov vidéken kapott állást, míg felesége Moszkvában maradt. 1967-ben Menysovnak sikerült visszatérnie a fővárosba, a legendás Mihail Romm osztályában filmrendezést tanult. Ebben az időben a magánéletük nem volt problémamentes, amit lakásprobléma okozott. Pénzük lakásra nem volt, ezért Alentova (az 1969-ben született lányukkal) az egyik, ő a másik színészszálláson volt kénytelen lakni. Ez a helyzet váláshoz vezetett, de egy év elteltével kibékültek. Ez a személyes élmény is átvillan az Istenek Irígysége történetén.
Menysov közel 100 filmben szerepelt 8 filmet rendezett és 7 film forgatókönyvének (társ)szerzője. Alentova 30 film és számos színházi szerepet játszott el, többek között szerepelt Jancsó Miklós „Csillagosok, katonák” filmjében is. Mindketten számos szovjet és orosz művészeti díjat kaptak .
A filmben egy mellékszerepet játszik a nemrégiben orosz állampolgárságot felvett Gerard Depéardieu. Hogy hogyan került ebbe a filmbe a neves francia filmszínész a rendező a következőt nyilatkozta: „Eredetileg Belomondoval állapodtunk meg, hogy eljátssza a középkorú francia szerepét, de ő megbetegedett. A többi szóba jöhető jelölt között Delon és Depéardieu szerepelt, ez utóbbit hívtuk fel elsőnek, és ő igent mondott.”
“Az istenek irígysége” rövid ismertetése
Maga a történet első hallásra nem tűnik túl eredetinek, a konfliktus abból adódik, hogy egy sikeres szovjet írónak a TV szerkesztő felesége viszonyt folytat egy tolmáccsal.
A film rendkívüli érdekessége az, ahogyan megjeleníti a szereplők környezetét a 80-as évek Szovjetunióját. Az persze, hogy egy férjes asszony félrelép, valaki másba szerelmes lesz, nem túl ritka
esemény. A Szovjetunióban egy külföldivel viszonyt folytatni, különösképpen a központi hírműsor szerkesztőjének, azonban nem mindennapos történet. A Szovjetunióban ugyanis a „külföldi”
ugyancsak különös teremtmény volt, akivel óvatosnak kellett lenni, meg kellett mutatni számára a szovjet rendszer előnyeit, eltitkolva hiányosságait.
Nem csoda tehát, hogy a neves író szerény otthonában a Patyomkin fal mintájára bőséget teremtenek.
Az akkori világ álszentségét jól mutatja be, az a motívum, amint a moszkvai „elit” értelmiség külföldről belopott videokazettán nézi a „pornográf” filmet (Az utolsó tangó Párizsban).
Később ennek meg is lett a következménye:
Annak, aki nem találkozott a szovjet hétköznapokkal, annak felfoghatatlannak, vagy inkább fantazmagóriának tűnhet az is, hogy egy moziban a film vetítése közben egyszer csak igazoltatni kezdenek ellenőrizendő, hogy ki hogyan került oda a munkaidő kellős közepén.
Persze a TV egy más világot mutatott be, a hírek a termelési sikerekről szóltak, amit akár az utolsó percben kaptak meg a hírolvasók.
A film talán legjellemzőbb részlete a dél-koreai repülőgép lelövése kapcsán kialakult vita a lázadó ifjúság és az öreg bolsevik között, amiből legyen itt egy rövid idézet:
– Mondjátok, mi a francnak nekünk ilyen sok rakéta és repülő?
– Mert az egész világ miattunk fegyverkezik.
– Szerintetek csak az amerikaiaknak van igaza, mi meg a vadak, gátoljuk a fejlődést. Nem szeretnék olyan országban élni, ahol ti kormányoztok.
A romantikus történet végül egy Anna Kareninát felidéző jelenetbe torkollik, amit azután a szovjet propaganda számára egy idegen gondolatvilág old fel.
A film fogadtatása
A kritikusok meglehetősen langyosan fogadták a filmet, hasonlóképpen Menysov korábbi munkáihoz (közöttük a később Oscar-t nyert filmet is), de az orosz közönség körében meglehetős sikert aratott. Sajnos külföldre alig jutott el, a magyar nyelvű filmadatbázis (Port) meg sem említi, az angol (IMDB) filmadatbázis sem ismerteti a film tartalmát.
Az, hogy a pangás éveire miképpen tekintenek az alkotók, az jól követhető a filmen. A későbbiekkel kapcsolatosan mi a véleményük? Menysov 2003-ban belépett a Putyinhoz kötődő Egységes
Oroszország pártba, de később azt nyilatkozta, hogy ez csak véletlen volt. A Szovjetunió szétesésével kapcsolatban Alentova 2009-ben egy újságírói kérdésre azt válaszolta: „Sem akkor nem volt, sem most nem ideális az életünk. A szovjet időkben sok borzalmat éltük át, nem kívánom senkinek, hogy az megismétlődjék. Ma sajnos szintén sok a negatív momentum, de azért van előrelépés, fejlődés, jövő. … A Szovjetunió szétesését csupán határátlépésnél érzem. Azok régen nem voltak, most meg vannak. Új országok születtek, de az emberek a régiek maradtak.”
A film stáblistája angolul, stáblistája és rövid ismertetőjeoroszul megtalálható.
A film magyar felirata INNEN tölthető le.
Az összeállítás során felhasználtam M.Heller és A. Nyekrics “A Szovjetunió története” c. könnyvét, http://www.rusactors.ru/m/menshov/ és http://www.rusactors.ru/a/alentova, http://www.shalomnews.ru/2009/03/05/72/ cikkeket, valamint a Wikipédia több bejegyzését.
Ennek az összeállításnak egy korábbi változata a vosztok blogon jelent meg, közzétételéért köszönettel tartozom a bolg irányítójának, TroA-nak.