Párbeszéd

A múlt hónapban megtekintett csehszlovák film, a „Pacsirták cérnaszálon” a létező szocializmus (a szocvalóság) egy szeletét, az „ötvenes évek” groteszk világát mutatja be. A néhány évvel korábban, 1963-ban készült, és mára méltatlanul elfelejtett magyar film, Herskó János „Párbeszéd”-je túl megy ezen, egy (házas)pár történetén keresztül a második világháború végétől a hatvanas évek elejéig (az akkori „napjainkig”) követi végig a Magyarországon történteket.
A film taglalása során komoly nehézséget okoz számomra az ’56-os események elnevezése. A kádári konszolidáció éveiben az „ellenforradalom” kifejezést használták, ma pedig a „forradalom és szabadságharc” elnevezéssel illetik az eseményeket. Az „ellenforradalom” kifejezés az 1879-es francia forradalom nyomán terjedt el, a forradalommal szembeni fellépésre vonatkozott. Bár a kifejezést gyakran a „reakciós” szó szinonimájaként, pejoratív kicsengéssel használták, a XX. században voltak, akik büszkén vallották magukat „ellenforradalmároknak”. (Ilyen volt az a Horthy is, akinek ma mellszobra áll Budapest közepén.) A kommunista történetszemléletben az „ellenforradalom” kifejezést a kommunistaellenességgel azonosították, de természetesen így nem lehet a történteket taglalni. (Gondoljunk csak arra, hogy több, magát haláláig kommunistának valló embert végeztek ki a megtorlások során!) A manapság használatos pátoszt sem nélkülöző „forradalom és szabadságharc” kifejezés is távol áll tőlem, mert szintén politikai indíttatásból igyekszik nemzeti-keresztény mozgalomnak bemutatni az eseményeket. (Vajon a Nagy Imre kormány tagjai, a koncentrációs táborból hazatért Angyal István, az illegális kommunista mozgalomban részt vett Donáth Ferenc és sokán mások ehhez a vonulathoz tartoztak?) Mivel az eseményeket szerintem nem szabad aktuálpolitikai szempontok szerint megközelíteni, (manapság főként erre látok példát), ezért az alábbi szövegben elkerülöm mindkét kifejezést.

A „Párbeszéd” az akkori nézők számára néhány meglepő mozzanatot mutatott be:
• Korábban nem ismert nyíltsággal beszél a koalíciós idők ellentmondásairól.

• 1956 interpretálása elüt az addigi sematikus „ellenforradalom-ábrázolás”-tól, a film 56 atmoszféráját idézi fel.

Hihetetlen, de elhangzik a filmben (ugyan nevének említése nélkül) Nagy Imre utolsó rádióbeszéde. Kétségtelen, hogy az kisebb változtatással jelenik meg, és nem a miniszterelnök, hanem egy bemondó hangján, de ne felejtsük el, hogy Nagy Imrét csupán öt évvel korábban végezték ki – többek között – hazaárulásért. (A változtatásokat így jeleztem: áthúztam az eredetileg elhangzott, de módosított szöveget, nagybetűkkel írtam a filmbe betűzött szöveget.)

Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. ITT A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSA. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm KÖZÖLJÜK az ország népével és a világ közvéleményével.

Ahhoz hogy a felhívás bemutatását megfelelően értékelni tudjuk, álljon itt egy idézet a Népszabadság egy majdnem két évtizeddel (!) később megjelent szövegéből:

“Nagy Imrének, mint már említettük, utolsó ténykedése volt, hogy a sebtében köréje sereglő társaival megfogalmazta azt a hírhedt felhívást, amelyben fegyveres beavatkozásra szólította fel a Nyugatot. Rádióbeszédében… a többi között azt állította:
Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.
(…) Csapatai nem voltak, azok tehát nem állhattak harcban. (…)

• Az is meglepő volt, hogy a tömeg hosszasan skandálja a film egyik jelenetében, az elhíresült mondatot: „nem vagyunk mi elvtársak, nem vagyunk mi elvtársak…”

• A film egyik jelenete bemutatja, hogyan haladnak át a a Margithídon szovjet tankok Budáról Pestre, és ezzel kapcsolatosan a hősnő azon gondolkozik, hogy miért jelentenek számára most (1956-ban) mást ezek a tankok, mint 1945-ben, amikor felszabadították a koncentrációs tábort.

• Egy képsor felidézi, hogy halottak napján az ablakokban az emberek gyertyákat égettek a harcban elesettek emlékére.

• Zsidó sorstörténetet korábbi filmek nem ábrázoltak. (Az 1945-ben koncentrációs táborból szabadult hősnő a kommunistákhoz csatlakozik, a kispolgár rokona által felajánlott segítséget rendre visszautasítja, mintegy elhatárolva magát tőle.)

Ezért ezt a filmet nem csupán azért tartom érdekesnek, mert újszerű hangot ütött meg, a címében megfogalmazott párbeszédet (a társadalommal), hanem azért is, mert érdekes képet nyújt a mai néző számára a 60-as évek elejének politikai légköréről.

POLITIKAI LÉGKÖR A HATVANAS ÉVEK ELEJÉN

Az 1956-ot követő kemény megtorlások nagyjából 1959-ig tartottak. Áprilisban és májusban hirdettek ítéletet Nagy Imre még szabadon maradt hívei, két értelmiségi csoport ellen, mintegy utolsó nagy megfélemlítési akció gyanánt. (Ezt követően már csak egyszemélyes „revizionista” perek voltak.)
1963-ra a Kádár kormány mind külpolitikai, mind belpolitikai események hatására stabilizálódott. Egyrészt a választások nagy sikert hoztak, a kormány szervezete, a  Hazafias Népfront 99,6%-ot ért el az országgyűlési választásokon 98,4%-os részvétel mellett), másrészt az ENSZ levette napirendről az u.n. magyar kérdést, amely a szovjet agresszió elitélésével foglalkozott, és ezzel kapcsolatosan a Kádár kormány legitim voltát vitatta. Természetesen ezt a külpolitikai változást hosszas előkészítés előzte meg.
Mécs Imre az amnesztia 40, évfordulója alkalmából így számolt be erről a folyamatról a Parlamentben:

„(…) A színfalak mögötti tapogatózás már ’61-ben megkezdődött. Az amerikai fél tudtára adta a magyar félnek, hogy addig semmiféle tárgyalásról nem lehet szó, addig nem ismerik el az ENSZ-küldöttség mandátumát, és nem fogadnak nagykövetet Washingtonban, amíg a politikai elítéltek helyzetét nem rendezik, és amnesztiát nem adnak. Kádárék fölhasználták ezt arra, hogy cezúrát húzzanak, és kvázi a megtorlás legdurvább szakaszát lezárják. Ezért hosszas előkészítés után, 1963. április 21-én az Országgyűlésben Kádár János bejelentette, hogy nagyméretű, nagymérvű amnesztiát adnak, az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott erre vonatkozóan. Az amnesztia látszólag és számokban valóban széles körű és nagy kiterjedésű volt. Megnéztem a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság iratait, előzetes számításait és beszámolóit: mintegy 180 ezer embert érintett az amnesztia (…)”

A politikában végbemenő változás a szellemi életben azt jelentette, hogy némi nyitottság és pluralizmus jelentkezett, megkezdődött a „párbeszéd időszaka”. Ez a légkör tette lehetővé ennek a filmnek a megszületését. Persze az is kétségtelen, hogy a film rendezője Herskó János az establishment embere volt, neki volt lehetősége megcsinálni egy ilyen filmet.

A FILM CSELEKMÉNYE

A keretet egy házaspár visszatekintése (párbeszéde) a közösen és egymás nélkül eltöltött éveikre 1945 és 1963 között. Judit (Semjén Anita) a koncentrációs táborból visszatérvén egyedül találja magát, letartoztatcsaládját kiirtották. Új életet úgy kezd, hogy jelentkezik a kommunista pártba, nem kérve kispolgár rokona segítségét. A mozgalomban megismerkedik Lászlóval (Sinkovits Imre), aki már a háború előtt az illegális kommunista párt tagja volt. Rövidesen összeházasodnak, ám a boldog új élet nem tart sokáig. Lászlót a koncepciós perek idején letartóztatják, és koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélik. Judit eleinte kitart férje mellett, de később elválik tőle, aki ezt csak szabadulása után tudja meg.

Judit elmegy dolgozni Sztálinvárosba (hova is menne?), a szocialista iparváros építkezésére. Ott találkozik Sándorral (Sztankay István), régi ismerősével, akivel szerelmi kapcsolatba kerül.
felvonul1956 októberében Judit és Sándor részt vesznek a diákság szervezkedésében, de ezekben a napokban kapcsolatuk is megszakad. A szovjet invázió után Judit eleinte el akarja hagyni az országot (akkori kifejezéssel élve disszidálni akar), de végül letesz róla. Lászlóval, aki a Kádár-kormány mellé állva karhatalmista (a ma

 

elterjedt kifejezéssel pufajkás) lesz, egy igazoltatpresszóban végrehajtott razzia során ismét találkozik.
Az ország stabilizálódó helyzetében mindketten a szakmai tevékenységüket folytatják, Judit az NDK-ba megy tanulmányútra, László Sztálinvárosban (mai nevén Dunaújvárosban) valósítja meg diplomamunkáját.
A film végén a két főszereplő ismét egymásra talál, tehát a film a sok felvetett probléma és gond ellenére optimista kicsengésű.

A FILM FOGADTATÁSA, KRITIKÁI

S_AnitaA filmet 1963 október 3-án mutatták be. Azt igazán nem lehet mondani, hogy a “Párbeszéd” bemutatója csendben zajlott volna le. A női főszereplő, az amatőr színész Semjén Anita fényképét a bemutató hetében a Film Színház Muzsika című kulturális hetilap a címlapon mutatta be, és két oldalon elemezte a filmet. A film bemutatását heves sajtóvita követte, megítélése inkább pozitív volt, de sok kritika is érte a filmet, szinte egyetlen kritikus sem volt, akinek fenntartás nélkül tetszett volna. Álljon itt néhány részlet a kritikákból:

„(…) Erényei megkülönböztetett figyelemre érdemesek, s azt bizonyítják, a forgatókönyvíró-rendező képes rá, hogy művészi törekvéseinek példájával a magyar film útját a magasabbrendű, nagyobb szándékú vállalkozás felé egyengesse. (…)
(..). talán ott ernyed el az ábrázolás ereje, ahol az alkotó a maga szabta feltételeket túlságosan szó szerint értelmezi: minden történelmi mozzanatot jelezni akar s minden lényeges társadalmi-politikai esemény konzekvenciáit azonnal kimutatja a személyes élet vonatkozásában. Ezért lesz sietősen vázlatos, a mélyebbre hatoló ábrázolást igénylő jelenségeket megkerülő film, amikor 1956-ról beszél, s ezért némiképpen kisszerű, amikor a konszolidáció időszakát hőseinek életében egy ipari újításra, vagy másfelől egy sikeres diplomamunkára egyszerűsíti. (…)”

Hámori Ottó (Film Színház Muzsika 1963. október 4.)

„(…) A Párbeszéd” jelentős részén érezni a kommunista művészi igényt. (…)
(…) végre lényeges kérdéssel birkózik. Nem kiagyalt rejtélyt, hanem valóságos problémát próbál felfejteni: a mai Magyarország legaktívabb, százszor is megtépett és százszor is megedzett rétegének sorsát és karakterét. (…)
(…) Ez a komplex és sűrű dráma minden eddiginél újabb és gazdagabb ábrázolást kíván. Ezt a súlyos és széles drámát nem képes a hagyományos szerelmi problematika felszínén tartani. Csak úgy, ha mindaz, ami belőle kiszorult, illusztrációja lesz.(…) „

Komlós János (Népszabadság 1963. október 13.)

„(…) Elérheti-e a célját a művészetben, aki ily módon alkot? Nem éri el, s nem érhette el Herskó János sem. Már eleve rosszul célzott, a művészettől idegen módszert alkalmazott. (…) „

Héra Zoltán (Élet és Irodalom 1963. Október .)

„(…) Én magam részéről Herskó vállalkozását éppen politikussága miatt nemcsak jelentősnek, hanem – sokak számára – követendőnek tartom. Szőrszálhasogatók kedvéért még azt is ideírom, hogy Herskónak nem a művészi egyenletlensége, hanem politikussága követendő. (…)”

Dobozy Imre (Élet és Irodalom 1963, október 12.)

A filmtörténet azonban már kevésbé kritikus a filmmel, bár akad éles kritika is:

(…) Sajnos az őszinteségre törekvő, az 1956-os eseményeket nyíltan és sokoldalúan feltáró filmet a szerelmi szál következetlenségei, dialógusainak ál-irodalmisága és vontatottsága nem teszik tökéletessé, de néhány szép képsora, mint például a főhős letartóztatása emlékezetes marad. (…)

Bán R. és mtsai., „A tizedik múzsa” Minerva 1968

(…) (Herskó) a hatvanas években nagyarányú vállalkozásba fogott. „Párbeszéd”-je a felszabadulás óta eltelt éveket kívánta bemutatni egy fiatal házaspár sorsának tükrében. Bátor kérdésfeltevése, állásfoglalása teszi filmjét jelentőssé. (…) Igényes alkotó, aki 1964-ben átvágta a „Párbeszéd”-et.

Filmlexikon, Akadémiai Kiadó, 1978

(…) (Herskó) 1963-ban készítette el a „Párbeszéd” című filmjét, amely a hatvanas évek párbeszédmítoszának (a hatalom és az értelmiség között folytatható dialógus lehetőségének) alapfilmje. (…)

Filmlexikon, Totem Kiadó 1994

A FILM FŐ ALKOTÓI

A Semjén Anita amatőr színésznő, két további filmben szerepelt, a Kovács András rendezte „Staféta”-ban, valamint Keleti Márton „Ha egyszer húsz év múlva” filmjében. A másik két főszereplő Sinkovits Imre és Sztankay István később a nemzet színészei lettek, nem látom szükségesnek pályájukat bemutatni.

Rendező: Herskó János (1926-2011)
book_muhiKétszeres Balázs Béla díjas (1961, 1964), Kossuth díjas (2006) művész. Életéről, gondolatiról sokat lehet megtudni a Muhi Klára által szerkesztett „Herskó” című interjúkötetből.
1945-1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen fiozófiát és művészettörténetet hallgatott. Párhuzamosan filmkészítést tanult (két helyen) Gertler Viktortól és Radványi Gézától. 1949-1951 között a moszkvai filmfőiskolán volt aspiráns. 1952-1970 között a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanított, aminek főigazgató helyettese is volt. Tanítványa volt – többek között – Simó Sándor, Gyarmathy Lívia, Szabó István, Grunwalsky Ferenc, Ragályi Elemér, Ráday Mihály, Ember Judit, Böszörményi Géza, Lányi András. 1970-ben váratlanul Svédországba távozott („disszidált”), ahol szintén oktatott, egy időben a stockholmi Dramatiska Institutet rektora is volt. 1994-tól Gazdag Gyula kérésére ismét oktatott a Főiskolán.
Nem sok filmje volt, összesen hat nagyjátékfilmet rendezett, melyek közül a „Párbeszéd” tekinthető főművének. Ez a film mintegy nyitánya a magyar film „új hullámának”, és olyan filmek követték, mint a „Hideg napok” (Kovács András), a „Tízezer nap” (Kósa Ferenc), a „Húsz óra” (Fábri Zoltán), az „Apa” (Szabó István), a „Sodrásban” (Gaál István) és a sokak szerint mérföldkőnek tekinthető „Szegénylegények” (Jancsó Miklós). A „Párbeszéd” kicsengése optimista, a rendező kiáll, mi több hisz a párbeszédben, a hatalom és a véleményformáló réteg dialógusában.
Az 1970-ben bemutatott filmje, az „N.N. a halál angyala”, már mély kiábrándultságról tanúskodik, melynek főszereplője Korin György pszichológus egy kissé cinikus, sikeres értelmiségi, aki szorong, rossz a lelkiismerete. Korin nem kétséges, hogy a rendező alteregója. Ez a film mintegy előrevetíti azt a megoldást, amit Herskó választott, a „disszidálást”. Ezt Herskó is megerősítette egy interjúban: „(…) miért mentem el, az a filmből is kiderül bizonyos fokig”(…). Távozása után Stockholmból küldött levelében – érthető módon – már nyíltan ecseteli az okokat, melyek elmenetelre késztették:

„(…) Megpróbáltam megfogalmazni az objektív okokat. A politikaiakat: Hruscsov leváltásától Dubček kizárásáig. A szakmában, és az országban az utóbbi időben tapasztalható elkeserítő jelenségeket. Az ideológiai ellentmondásokat. (…)
(…) Egyszer dönteni kell: mi az, amit tud vállalni az ember, és mi az, amit nem. Mert különben csak növekszik benne az undor. (…)
(…) Még egy fájó kérdés. Nemcsak magyar, zsidó is vagyok. Anyám azért fekszik tömegsírban valahol Nyugat-Magyarországon. Én abban bíztam, hogy a felszabadulás után ez a kérdés lekerül a napirendről. Nem így történt. Sok oka van. Nálunk erről nem „illik” beszélni. És nemcsak az izraeli-arab konfliktus egyoldalú és hazug kezeléséről van szó. Az országban újra nő az antiszemitizmus. Egyesek úgy érzik, hogy a zsidóknak még mindig túl jó dolguk van.
Ezért hivatalosan igyekeznek „finoman” korlátozni a zsidók szerepét. (…)”

Operatőr: Illés György (1914-2006)

illesKétszeres Kossuth díjas (1950, 1973) és további, több mint 10 kitüntetés birtokosa volt, a „Pál utcai fiúk” című filmjét 1939-ben Oscar díjra jelölték. Első filmjét 1949-ben, az utolsót 1997-ben forgatta, és e két dátum között további 70 filmet.
Az operatőr tevékenysége meghatározó egy film látványvilágának megalkotásában, de Illés általában a szerepértelmezés, a színészvezetés feladatában is részt vett. „(…) én mindig megpróbáltam azt az alapanyagot, ami a kezembe került megérteni és befogadni (…) Mit akar kifejezni, mit akarnak az egyes figurák, hogyan viszonyulnak egymáshoz (…)” nyilatkozta Illés. Stőhr L. így fogalmazza meg Illés György szerepét a „Párbeszéd”-del kapcsolatban: „Herskó Párbeszédje pedig az Antonioni-féle modern filmstílus átültetésére tett egyik első kísérletként a séta közben folytatott dialógusokat lekövető hosszú kameramozgásokal és az új hullámos gyors variózásokkal tűnik ki Illés pályáján. Szécsényi Ferenc szerint Herskó nem törődött sokat a vizualitással, szabad kezet adott az operatőrnek (…).”

A film stáblistája a magyar és angol (itt részletesebben) filmadatbázisban.

A film megtekinthető a youtube-n.

Források

Nyomtatott:
Ez történt (A Népszabadság cikksorozata) Kossuth 1981
Intejúkötet HERSKÓ (Szerk. Muhi Klára), Korona Kiadó 2006
Stőhr Lóránt: Illés György, Emberképző, Filmvilág 2014 december
Elektronikus:
Gál Éva:  Mérei Ferenc és társai „ellenforradalmi szervezkedése“, 1957–1959
Herskó J. búcsúlevele
Mécs Imre beszéde a Parlamentben
Muhi Klára: Interjú Herskó Jánossal (részlet az interjúkötetből)
Smal János: Herskó János (1926-2011) nekrológ
Szakolczai Attila:  Az amnesztia

 

 

 

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.