A film eredeti címe: Hannah Arendt (2012)
Az „Életek sorsok” sorozat következő filmjének középpontjában a XX. század egyik lehíresebb filozófusának tartott Hanah Arendt áll. (Bár ő egy interjúban visszautasította, hogy őt filozófusnak tartsák, ő magát politkaelmélettel foglalkozó értelmiséginek tekintette.) A világhírű német színésznő-rendező Margarethe von Trotta filmjei középpontjában gyakran női főszereplőket ábrázol bemutatva hőse politikai hátterét. Így van ez a Hannah Arendt című filmje esetében is. Annak ellenére amit a film címe sugall, a történet nem Hannah Arendt életét követi végig, hanem annak egy időszakára, az Eichmann per körüli konfliktusokra összpontosít, és csupán néhány flashback jeleníti meg életének egy-egy korábbi mozzanatát. Hannah Arendt életének jelentős állomásait röviden így lehet összefoglalni:
Hannah Arendt életútja
1906 Hannoverben született október26-án.
1909 A család Königsbergbe költözik.
1913 Meghal az édesapja
1924-1928 Filozófiát és teológiát hallgat Marburgban, Freiburgban és Heidelbergben.
1928 Karl Jaspersnél doktorál a Heidelbergi Egyetemen
1929 Hozzámegy Günther Sternhez, 1937-ben elválnak.
1933 Lefogja a Gestapo. Szabadulása után Párizsba menekül.
1940 Hozzámegy Heinrich Blücherhez.
1940 Letartóztatják és a gursi gyűjtőtáborba viszik, néhány hét után megszökik.
1941 Megérkezik az USA-ba.
1941-1944 Az Aufbau című német nyelvű zsidó újság szerkesztője.
1951 Megjelenik „Totalitarizmus gyökerei” c. könyve.
1953-1956 A new-yorki Brooklyn College professzora.
1961 Tudósítóként jelen van az Eichmann per tárgyalásán.
1963 Megjelenik 5 részes tudósítása a New Yorker hasábjain.
1963 -1967 A University of Chicago professzora.
1964 Megjelenik a tudósítása könyvalakban „Eichmann Jeruzsálemben”.
1967-1975 A new-yorki New School of Social Research professzora.
1975 December 4-én New-Yorkban meghal.
Hannah Arendt 1951-es könyve (A totalitarizmus gyökerei) széleskörben ismerté tette őt, az 1950-es években már elismert közéleti személyiség volt az USA értelmiségi köreiben, egyfajta közszereplő lett. A világ közvéleménye elött igazán az Eichmann perről való tudósítása tette ismertté. A vasfüggöny innenső oldalán értelemszerűen keveset tudtak róla, hiszen a „Totalitarizmus gyökerei” című munkájában ugyancsak elítélően írt a szovjetrendszerről, nemegyszer összehasonlítva azt a náci Németország világával:
„…a totalitárius mozgalmak közötti szembetűnő hasonlóság talán a szertartások szerepében van. A felvonulások a moszkvai Vörös téren ebből a szempontból nem kevésbé jellegzetesek, mint a nürnbergi pártnapok parádés rendezvényei…. Ezek a hasonlóságok persze nem véletlenek.” [1]
Művei magyar fordításban csak a rendszerváltás után jelenhettek meg.
Az Eichmann per
1961 április 11-én kezdődött a XX. század egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó pere. Adolf Eichmannt a holokauszt egyik fő megszervezőjének és kivitelezőjének tartott SS tisztet Izraelben állították bíróság elé.
A per megkezdése elött már számos bonyodalmat kellett leküzdenie a vádhatóságnak, többek között törvényt is kellett módosítani. Legismertebb probléma az volt, hogy Eichmannt Argentínából az ottani hatóságok tudta nélkül rabolta el és szállította Izraelbe az izraeli titkosszolgálat. Ez a két ország közötti diplomáciai konfliktushoz vezetett. További probléma volt a bíróság illetékességének kérdése, amelyet a védelem végig vitatott. Felmerült – ahogyan a 2. világháború utáni nürnbergi perek esetében is – a visszaható hatály tilalmának kérdése is. Kisebb jogi problémát jelentett az, hogy az izraeli jogi követelmények szerint a védőnek helyi diplomával és izraeli állampolgársággal kell rendelkeznie, ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy a védelem ellátására izraeli ügyvéd fel sem merülhetett. Másik probléma az volt, hogy Izraelben a halálbüntetés tiltott volt. Ez utóbbi akadályokat az izraeli parlament megoldotta egy különleges törvény kibocsátásával.
Az igazi problémát azonban nem a jogi akadályok okozták, hanem az ügy tálalása jelentette.
Gideon Hausner a vád képviselője
A vádló elképzelése az volt, hogy a vád nem csupán Eichmann személyére koncentráljon, hanem széleskörűen mutassa be a holokauszt bűneit. Gideon Hausner, a vád képviselője erről így ír „Íítélet Jeruzsálemben” című visszaemlékezésében:
„Nyilvánvaló: ha egyszerűen az a cél, hogy a vádlottat elítéljék, elég, ha az iratok beszélnek; már egy csekély hányaduk is elegendő lett volna, hogy Eichmnnt akár tízszer elítélje a bíróság. Én azonban tudtam, hogy többre van szükség, mint puszta elítélésre; egy óriási emberi és nemzeti szerencsétlenség jegyzőkönyvére…Alkalmam volt alaposan megfontolni a dolgot, és elhatároztam, hogy sokkal több tanút fogok megidézni, mint javasolták.” [2]
Ezzel a hozzáállással tulajdonképpen (ahogyan Arendt írja)
„… az Eichmann per nem volt se több, sem kevesebb, mint az utolsó a nürnbergi utópereket a háború utáni évtizedekben követő utóperek sorában.” [3]
A védő, Robert Servatius, aki már a nürnbergi perekben is részt vett a háborús főbűnösök védelmében természetesen más álláspontra helyezkedett. Azt kívánta bebizonyítani, hogy Eichmann mindent amit cselekedett, parancsra tette, ő semmit sem kezdeményezett a rettenetes emberírtással kapcsolatosan. Servatius a védőbeszédében az allábiakat mondotta:
„… a védelem helyes megvilágításba helyezi majd a dokumentumokat, ezek az okmányok bizonyítani fogják, hogy a felelősség az ország politikai vezetését terheli…Ha a vádlott bűnös, akkor nálánál sokkal bűnösebbek azok, akik magas tisztségeket töltöttek be…” [4]
Mint ismeretes, a bíróság
„ …Adolf Eichmannt a zsidó nép elleni bűnökért, az emberiség elleni bűnökért és a háborús bűnökért, amelyekben mind bűnösnek találtatott, kötél általi halálra ítélte.” [5]
1961 május 31-én az ítéletet végrehajtották.
Mivel a per során részletesen foglalkoztak Eichmann magyarországi tevékenységével, érdemes megemlíteni annak hazai visszhangját is. Két tényező jelentősen befolyásolta a perről szóló tudósításokat. Egyrészt Jurij Gagarin 1961 ápriils 12-én elsőként repült fel az űrbe, amit a sajtó nagy részletességgel tárgyalt, háttérbe szorítva a perről szóló híreket. A másik, talán lényegesebb jellemzője volt a beszámolóknak, hogy céljuk a kapitalista világ lejáratása volt. Nem teljesen alaptalanul azzal vádolták az NSZK-t, hogy ott rengeteg náci szabadon él, sőt vannak közöttük olyanok is, akik magas állami tisztséget töltenek be. Figyelembe véve, az akkori hidegháborús hangulatot ezen a hozzáálláson nem lehet csodálkozni.
Az Eichmann pernek könyvtárnyi irodalma van, cikkek százai és könyvek tucatjai jelentek meg róla, amelyek közül kimagaslik Hannah Arendt az „Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról” című munkája.
Eichmann Jeruzsálemben, tudósítás a gonosz banalitásáról
Arendt tudósítása részletesen kitért arra, hogy hogyan fejlődött ki az emberírtás mechanizmusa: első fázis kiüldözés; második fázis: koncentráció; utolsó fázis: gyilkosság. Részletesen beszámol a deportálásokról és a haláltáborokról, de könyvének fő témája mégsem a tömeggyilkosság krónikája, hanem az igazságosság kérdése. Kritikusan viszonyult a per jogi vonatkozásaihoz, mert szerinte az ügyben egy nemzetközi bíróság lenne illetékes, hiszen a vádlott nem a zsidóság, hanem az emberiség ellensége volt.
Helytelenítette a Hausner főügyész szándékát, aki a holokauszt rémségeit akarta a bíróság elé tárni, ami Arandt szerint egy kirakatper megrendezése.
„Az igazságosság szempontjából a tárgyalóteremben csakis Adolf Eichmann a fontos, Karl Adolf Eichmann fia… Az ő tetteiről van szó, nem a zsidó nép szenvedéseiről; őt perelték be, nem a német népet vagy az emberiséget, még csak nem is az antiszemitizmust, vagy a fajgyűlöletet” [6]
Arandt ellentétben az ügyésszel úgy ítélte meg, hogy Eichmann nem egy démoni szörny volt, hanem egy szabálykövető bürokrata, aki gondolkodás nélkül végrehajtja a parancsot nem mérve fel annak visszataszító erkölcsi súlyát. Erre a viselkedésre vezette be a „GONOSZ BANALITÁSA” fogalmat. Könyvének epilógusában úgy fogalmazott:
„Eichmann személyében éppen az a nyugtalanító, hogy olyan volt, mint sokan mások, s e sok ember nem perverz, nem is szadista, hanem borzasztóan és elborzasztóan normális volt” [7]
Ezeket a gondolatokat sokan úgy értelmezték, hogy ezzel Arendt bagatellizálja Eichmann bűneit és nem mutat kellő empátiát az áldozatok iránt, ezért hevesen kritizálták a szerzőt.
A fő kifogás Hannah Arendt írása ellen a zsidó funkcionáriusok bírálata volt. Az utókort máig megosztó Kasztner Rezsőt (ld. az alábbi képen az elismerést) még név szerint is említi miszerint:
„… kb. 476 000 áldozattal vásárolta meg pontosan 1684 ember megmentését” [8]
A zsidó vezetők tevekénységének megitélése továbbra is foglalkoztatja a történészeket (ld.az alábbi könyv címén a kételyt).
Nem meglepő, hogy Arendt könyve heves indulatokat váltott ki, véleménye sokak szerint az áldozatok hibáztatása volt. A szerző szarkasztikus stílusa is önmagában sokakban ellenérzést váltott ki. Egyesek „önutáló zsidónak” és „népét eláruló intellektuellnek” aposztrofálták. Ezek a kritikák nem vették figyelembe, hogy Arendt említi azt is, hogy a zsidó vezetők körében
„…a skála [a hirhedt] Chaim Chaim Rumkowskitól, a lodzi zsidó elöljárótól …azon kevesekig terjed, akik öngyilkosok lettek , mint Adam Czerniakow [a varsói zsidó tanács elnöke])…” [9]
A heves kritikáknak tudható be, hogy Izraelben a könyv héber fordítása előszőr csak 1999 után jelent meg.
Hannah Arendt, a film
A film előzetese magyar felirattal
A film kezdő képsorai reprodukálják amint Argentínában az izraeli titkosszolgálat ügynökei elfogják (elrabolják?) Eichmannt. Hannah Arendt felajánlja a nagy presztízsű The New Yorker magazinnak, hogy Jeruzsálembe utazik, és tudósítja részükre Eichmann perét. A magazin kiadója, William Shawn [10] örömmel fogadja az ekkor már elismert politikai gondolkodó ajánlatát.
1961 áprilisában Arendt elutazik Jeruzsálembe, ahol régi barátjával, Kurt Blumenfelddel [11] találkozik.
Arendt végigüli a per minden fontosabb tárgyalását. A játékfilm ezen a részen eredeti dokumentum filmelvételekkel illusztrálja a per egy-egy eseményét. A néző látja Eichmannt a védelmére készített üveg kalickában, megfigyelheti a vádlott arckifejezéseit, tikkjeit és hallja a hangját is.
Arendt nagy meglepetésére Eichman nem egy bestiális szörnyeteg, hanem egy szürke bürokrata látszatát kelti.
Hannah Arendt nézeteit azok a párbeszédek közvetítik, amelyeket férjével, Heinrich Blücherrel [12] , barátnőjével Mary McCarthyval [13], Hans Jonassal [14] és Lotte Köhlerrel [15], valamint diákjaival folytat. Martin Heideggerrel való kapcsolatát flashbackben érzékelteti a film. Kétéves intenzív munka után megjelenik munkája, ami szerte a világon heves vitát vált ki. Az éles kritikák következtében munkahelyét, az egyetemet is el kell hagynia.
Arendt azonban kitart véleménye mellett, és a filmvégi jelenetben azt látja a néző, hogy egy zsúfolt auditóriumban diákjainak fejti ki nézeteit, miszerint a per tárgya egy korábban nem ismert bűncselekmény volt. Ugyanakkor nem egy rendszer, nem egy ideológia állt a bíróság elött, hanem egy Eichmann nevű ember, egy átlagember.
Arendt szerint Eichmann olyan ember volt, aki lemondott minden emberi tulajdonságról bebizonyítva, hogy a nagy gonoszságot olyan „senkik” követik el, akik gondolkodás nélkül alávetik magukat a parancsoknak. Ezt nevezi Arendt „a GONOSZSÁG BANALITÁSÁNAK”.
***
A film címe némileg megtévesztő, nem azért, mert a címszereplő életének egy ugyancsak rövid szakaszával foglalkozik valamint nem eseményeket, személyes konfliktusokat mutat be, hanem azért, mert filozófiai gondolatokat akar közvetíteni a nézőknek. Margarethe von Trotta nehéz fába vágta a fejszéjét ezzel a feladattal, amit szerintem kitűnően oldott meg,.
A tárgyalás néhány jelentéről szóló dokumentumfilm bevágások jól illeszkednek a filmbe, a néző érzékelheti a túlélő tanúk feszült idegállapotát, és Eichmann kisszerűségét.
A new-yorki lakásban játszódó jelenetek jól ábrázolják azt a légkört, azt a szellemiséget, amelyben a (zömében emigráns) értelmiség élt.
Összefoglalva A Hannah Arendt egy olyan figyelemreméltó film, amely a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója életének egy kritikus szakaszát mutatja be. A magyar néző számára különösen érdekes ez a film, hiszem olyan tudósról szól, akinek munkássága a rendszerváltásig el volt zárva az itthoni társadalom elől.
A film meghatározó alkotói:
Margarethe von Trotta (1942-) rendező a forgatókönyv társszerzője
A színésznő-rendező- forgatókönyviről Margarethe von Trottát az Új Német Film (az 1962-1982 között az NSZK-ban létrejött mozgalom) egyik vezéralakjának tekintik. 1960-ban az érettségi után Düsseldorfban művészeti tanulmányokat folytatott, amit otthagyva Münchenbe költözött, ahol germanisztikát hallgatott. Ezt a tanulmányát is megszakította, és egy színésziskolába iratkozott be.
Az 1960-as évek közepén Párizsba költözött, ahol Rainer Werner Fassbinder és Volker Schlöndorff filmjeiben dolgozott. Utóbbinak később társszerzője és felesége lett. Férjével például olyan híres filmeket forgatott, mint a Katharina Blum elvesztett tisztessége. Mivel némileg háttérbe szorítva érezte magát, egy idő után önállóan kezdett alkotni.
Filmjeinek gyakran nők a főszereplői, akik általában jelentős politikai háttérrel rendelkeznek (pl. a kommunista Rosa Luxemburgról forgatott filmje).
Egyesek Margarethe von Trottat a német filmművészet legfontosabb feminista rendezőjének tartják, azonban magára nézve a „feminista” jelzőt határozottan tagadja.
32 filmben játszott, 28 filmet rendezett és 24 forgatókönyvének (társ)szerzője
44 díjjal és 27 jelöléssel ismerték el munkásságát.
Hannah Arendt szerepében Barbara Sukowa (1950-)
Hannah Arendt és Barbara Sukowa Arendt szerepéban
A vezető német színésznő Berlinben tanult színészetet. R.W. Fassbinder fedezte fel, nagy sikerrel játszott a Berlin Alexanderplatz című TV filmsorozátban és a Lola című filmjében. Fassbinder váratlan halála után Sukowa nagy sikert aratott Margarethe von Trotta rendező néhány kiváló, politikai hátterű filmjében. (pl. Ólomidő 1981). Az 1990-es évektől kezdve hollywoodi filmekben is sokszor szerepel. A ’80-as évektől kezdve új karriert is felépített. Koncerténekesként klasszikus zeneszerzők műveit adja elő és olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Caludio Abado.
73 filmben szerepelt,
A Hannah Arendt című filmben nyújtott szerepéért 6 díjat és jelölést kapott. 16 díjat és 13 jelölést kapott.
A film összesen 8 díjat és 18 jelölést kapott.
A film magar felirattal itt nézhető meg az interneten.
A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről, az ITT regisztráljon.
Források
Nyomtatott
Arendt, Hannah: A totalitarizmus gyökerei (Európa Könyvkiadó 1992)
Arendt, Hannah: Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról (Osiris Kiadó 2000)
Hausner, Gideon: Ítélet Jeruzsálemben (Európa Könyvkiadó 1984)
Sanchhes Munoz, Crristina: Hannah Arendt. A világban (politikailag) létezni (Líra 2022)
Elektronikus
Wikipédia
Biró-Kaszás Éva: A banális gonosztevõ és a gonosz banalitása – Arendt nyomán
https://www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&opi=89978449&url=https://epa.oszk.hu/01100/01148/00041/pdf/&ved=2ahUKEwidj7uCm9mRAxXGlP0HHZw1OzwQFnoECBcQAQ&usg=AOvVaw0ua9kZJI8wmrTdRcEuwj72
Mucsi László Az Eichmann-per a magyar sajtóban
https://www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&opi=89978449&url=http://epa.oszk.hu/03200/03254/00006/pdf/EPA03254_torteneti_tanulmanyok_2010_18_223-246.pdf&ved=2ahUKEwj9ot2iudORAxV8g_0HHZBJMAMQFnoECBcQAQ&usg=AOvVaw1aFq6A1x1JbQm9XROFL9Pj
Névtelen: Hannah Arendt élete és munkássága
https://helsinki.hu/hannah-arendt/
Jegyzetek
[1] Arendt: A totalitarizmus gyökerei (1992) 457. old.
[2] Hausner: Ítélet Jereuzsálemben 413. old
[3] Arendt Eichmann Jeruzsálemben (2000) 290. old.
[10] William Shawn (1907-1992) 53 évet töltött el a New Yorker szerkesztőségében.
[11] Kurt Blumenfeld (1884-1963) Kelet-Poroszországból származó cionista vezető. 1933-ban Palesztinába menekült.
[12] Heinrich Blücher (1899-1970) német-amerikai filozófus, Arendt második férje. 1928-ig a kommunista párt tagja, amikor elutasítva a sztálinizmust kilépett onnan. és egy kis csoporthoz (Német ellenzéki Kommunista Párt) csatlakozott. 1933-ban Hitler hatalomra jutása után elmenekült Németországból.
[13] Mary McCarthy (1912-1989) neves amerikai írónő. (Néhány Magyarul megjelent: könyve: A csoport; Vietnámi jelentés; Egy katolikus lány visszaemlékezései) Hevesen ellenezte a sztálinizmust és elítélte az amerikaiak vietnámi háborúját.
[14] Hans Jonas (1903-1913) német-amerikai filozófus. 1933-ban elhagyta Németországot, Palesztinába költözött. lelkes cionistaként belépett az angol hadsereg kifejezetten német zsidókból szervezett brigádjába. A szövetségek győzelme után visszatért Palesztinába, rész vett az 1948-as izraeli-arab, háborúban. 1950-től Kanadában, majd az USA-ban élt. 1964-ben elítélte mentorát, Martin Heideggert amiért az belépett a náci pártba.
[15] Lotte Köhler (1919-2011) német-amerikai germanista, főként Arendttel való barátságáról nevezetes. McCarthy halála után ő vette át Arendt hagyatékának kezelését.