Eredeti címe: Der Fall Gleiwitz (1961)
A gleiwitzi eset című film A NAGY HÁBORÚ UTÁN címet viselő sorozat történelmi kirándulásunk utolsó állomása. Beigazolódott a sorozat első filmjének ismertetésében (Anyám és más futóbolondok) idézett nyilatkozat, amelyet Ferdinand Foch tett a versaillesi békeszerződés megkötését követően, miszerint „Ez nem béke, csak fegyverszünet 20 évre”. Valóban, 1939 augusztus 23-án Ribbentrop, a hitleri Németország külügyminisztere Moszkvába repült, és ott a szovjet külügyminiszterrel, Molotvval aláírták a későbbiekben Molotov-Ribbentrop paktum néven elhíresült megnemtámadási egyezményt. Ez a két eszmeileg ellenséges ország között létrejött szerződés éppenséggel a béke fenntartására való törekvés lehetett volna, ha a szerződő felek nem egészítetik ki egy titkos záradékkal, amelyben a két diktatórikus hatalom kijelölte érdekszférái határát. A Molotov-Ribbentrop paktum megkötésével elhárult az utolsó akadály is a „német élettér kiterjesztése”, vagyis a hitleri agresszió elől. A német politikának csupán ürügyre volt szüksége Lengyelország megtámadásához, és ez volt a gleiwitzi rádióállomás elleni „lengyel támadás”, amivel kezdetét vette a második világháború.
Mivel a titkos záradék a Szovjetuniót felhatalmazta Lengyelország keleti részének elfoglalására, a német támadás után két héttel a szovjet csapatok is átlépték a határt, hogy elfoglalják a szerződésben meghatározott területeket. A Szovjetunió a záradék további pontjait érvényesítette: novemberben a „maniliai incidens”-re hivatkozva háborút indított Finnország ellen. (Ezzel kapcsolatosan érdemes elolvasni Az anyukám című filmről írottakat.) Végezetül – a titkos záradéknak megfelelően -1940-ben a balti államok is szovjet fennhatóság alá kerültek.
A titkos záradék német szövege Ribbentrop és Molotov aláírásával
A gleiwitzi incidens
A rádióállomás képe a 2009-es környezetrendezés után
A gleiwitzi rádióállomás elleni támadásról való ismereteink alapvetően az akció vezetőjének Alfred Naujocksnak a Nürnbergi Törvényszék előtt 1945 november 20-án tett vallomásából származnak. (Ennek hivatalos angol fordítása itt érhető el.) Ez az ember a náci erőszakszervezetek (SS, Gestapo) jellegzetes terméke, egy „intellektuális” gengszter volt, járt ugyan egyetemre, de tanulmányait nem fejezte be. Már 1931-ben csatlakozott az SS kötelékéhez, és számos, a német titkosszolgálat által megrendezett akció szervezője/részese volt. Naujocks azt állította, hogy személyesen Reinhard Heydrichtől a Sicherheitspolizei, azaz a náci Németország biztonsági rendőrsége vezetőjétől kapta a parancsot:”1939 augusztus 10-e körül Heydrich személyesen utasított arra, hogy színleljek egy támadást a lengyel határ közelében lévő Gleiwitz melletti rádióállomás ellen, beállítva úgy, hogy a támadást lengyelek hajtották végre. Heydrich azt mondta, hogy ’Gyakorlati bizonyítékot kell szolgáltatni mind a külföldi sajtó, mind a német propaganda részére, hogy a lengyelek támadtak’. .. Ezen a beszélgetésen Heydrich azt mondta, hogy arra számít, hogy Németország néhány napon belül megtámadja Lengyelországot.”
Augusztus 31-én német egyenruhába öltözött fegyveresek elfoglalták a rádióállomást, egy rövid lengyel nyelvű felhívást tettek közzé, azt a látszatot keltve, hogy egy németellenes szervezet nevében cselekedtek.
Abból a célból, hogy valódinak tűnjön a lengyel támadás, a Gestapo halált okozó injekcióval megölt egy politikai foglyot, majd golyót eresztettek a holttestbe. Ezután a holttestet lengyel egyenruhába öltöztették, és kirakták a rádióállomás mellé, azt a látszatot keltve, hogy tűzharcban esett el.
A Gleiwitz melletti rádióállomás elleni támadás a komolyan vehető történészek szerint így zajlott le. Ennek ellenére az interneten találni olyan magukat szakértőnek tartó szerzők, akik azt állítják, hogy az egész esemény puszta kitaláció, (nem akarok reklámot csinálni ezeknek az oldalaknak, ezért nem csatolok hivatkozást). Ezeket a szerzőket az sem zavarja, hogy másnap a Reichstagban Hitler erre az estre hivatkozva beszélt „lengyel támadásról”, továbbá a német külügyminisztérium vezetői a „támadást” propaganda célra használták fel.
A gleiwitzi eset
az egyik legrövidebb DEFA film, csupán 63 percig tart, de ennyi pontosan elegendő ahhoz, hogy elénk tárja a történetet. Ez a film egy dokudráma, változtatás nélkül követi a megtörtént eseményeket. (A dokudráma műfaja abban különbözik a „megtörtént események alapján” készült alkotásoktól, hogy a valóban megtörtént eseményeket nem színezi ki fiktív elemekkel, avégett, hogy erősebb a drámai hatást érjen el.) Erre való tekintettel nincs értelme ismertetni a mű tartalmát, hiszen korábban leírtam, hogy mi is történt 1939 augusztus 31-én a gleiwitzi rádióállomásnál.
Ha ez a film pontosan követi a megtörtént eseményeket, akkor miért nem tekintjük egy színészekkel újrajátszott dokumentumfilmnek? Szerintem azért, mert ez a film nem egy didaktikus történelemóra, hanem a megtörtént eseményeket művészi eszközökkel dokumentáló alkotás.
Hannjo Hasse az SS parancsnok szerepében
A film erőssége pontosan ebben rejlik, a lineáris filmelbeszélést (azaz nincs flashback és flashforward) realista és szürrealista képi megjelenítéssel és változatos zenei eszközök alkalmazásával tárja a néző elé. A film ezért úgy hat, mintha a néző az események helyszínén szemlélné a történteket.
Nem volt szerencsés ez a film. Bemutatója 1961 augusztus 24-én, 11 nappal a berlini fal felállítása után volt. Érthető módón a német társadalmat akkor nem egy filmbemutató foglalkoztatta. Mégis, azt gondolná az ember, hogy az NDK-ban egy antifasiszta film erős támogatást élvezett a politikai vezetés részéről. Koránt sem volt ez így. A film alkotói nagy fába vágták a fejszéjüket azzal, hogy az összes szereplő negatív figura. Nem feltétlenül számíthat sikerre egy ilyen mű, és éppen ez a megközelítés volt az, amit a hatalom képviselői az alkotók szemére hánytak. Az egyik vezető kultúrpolitikus (Alfred Kurella) azt kifogásolta, hogy hiányzik a filmből a pozitív megközelítés, nevezetesen az antifasiszta ellenállás motívuma. Kritikája még ennél súlyosabb váddal is illette A gleiwitzi estet alkotóit. Azt állította, hogy a film a fasizmust dicsőíti bemutatva annak tökéletesen működő mechanizmusát. Ám volt még ennél súlyosabb vád is. A forgatókönyv egyik szerzője, Günther Rücker azt írja, hogy azt is a szemükre vetették, hogy még Veit Harlan (a náci propagandista, a hírhedt antiszemita uszító film, a Jud Süss rendezője) sem csinálhatta volna jobban. Az elítélő bírálat szerint a nyugat-németországi SS szervezetek csak gratulálhatnak a Gleiwitzi eset című filmhez.
Az akkori Nyugat-németországban sem volt eseménytelen A gleiwitzi eset története. Az Adenauer kormány idején a DEFA (a kelet-német filmstúdió) filmjeit évekig bojkottálták, azokat csak filmklubokban lehetett bemutatni. Egy frankfurti filmklubban, ahol a filmet le akarták játszani az ügyészség a vetítés előtt közbelépett és a kópiát elkobozta.
Egy hamburgi filmklubban még cifrább dolog történt. A szervezőnek az az ötlete támadt, hogy mivel Naujocks a városban lakik, meghívja őt a vetítésre. A vetítésre szóló meghívó így zárul „… A. H. Naujocks úr, a Sonderkommando parancsnoka készséggel tart egy rövid bevezetőt, majd a filmet követő vita során az akció történetéről fog beszámolni.” Rücker szerint a filmklub terme SS hagyományőrzőkkel és ejtőernyősökkel telt meg, alig voltak ott nők és fiatalok. A bemutató előtt az államügyészség képviselője felment a színpadra és közölte, hogy amennyiben a gleiwitzi Sonderkommando parancsnoka megszólal, le fogja őt tartóztatni. Miután Naujocks nem beszélhetett, a vetítés után az SS-ek elhagyták a termet.
Ma már egészen másképpen ítélik meg ezt a filmet. Egy kritikában például azt írták, hogy az NDK-ban a művészek tudtak magas színvonalon alkotni, ha hagyták őket. Hát, hogy mennyire hagyták őket, azt az előzőekben ismertettem. Mindenesetre A gleiwitzi eset mostanában számos filmfesztiválon sikert arat, és nemrégiben DVD-n is megjelent.
A Gleiwitzi eset rendezője Gerhard Klein (1920-1970) A háború alatt részt vett a kommunista ellenállásban, amiért kétszer is letartóztatták. A háború után aktív politikai tevékenységet folytatott. 1946-tól a DEFA filmstúdióban forgatókönyvíróként és rendező- asszisztensként dolgozott. Később gyerekfilmeket rendezett, majd az NDK mindennapjairól készített filmeket. Az 1957-ben készített Berlin-Schönhauser sarok című filmjét minden idők 100 legjobb német filmje közé sorolják. A gleiwitzi eset megrendezése után vidám filmeket forgatott az NDK mindennapjairól.
A forgatókönyvet hárman készítették el. Az egyik szerző Wolfgang Kohlhaase (1931-), rendkívül termékeny tollforgató, forgatókönyveket, színdarabokat és rádiójátékokat írt. Első forgatókönyve 1953-bhan született, a legutóbbi forgatókönyvéből készült filmet (A kihúnyó fény idején) 2017-ben mutatták be. Tevékenységét magas kitüntetéssel jutalmazták az NDK-ban (Nationalpreis der DDR; 1954, 1968) és az egyesült Németországban is (Bundesverdienstkreuz am Bande; 2007). Természetesen számos filmdíj birtokosa is, többek között 2010-ben a Berlini Filmfesztiválon életművét Arany Medve díjjal jutalmazták. A forgatókönyv másik megalkotója Günther Rücker (1924–2008) forgatókönyveken kívül rádiójátékokat, regényeket és színdarabokat is írt, ezen kívül 3 filmet is rendezett. A rendszerváltás után már nem vett részt filmkészítésben, de több könyve is megjelent. Klaus Wischnewski (1928–2003) volt a forgatókönyv dramaturgja
A gleiwitzi eset operatőre a csehszlovák Jan Curik (1924-1996) mintegy 50 filmet forgatott 1954 és 1989 között. (A rendszerváltás után abbahagyta a filmezést.) Szinte az összes filmjének kritikája kiemeli a kitűnő operatőri munkát, ennek a fekete-fehér filmnek is egyes kockái annyira jól sikerültek, hogy akár művészi fényképek is lehetnének.
Nem szabad megfeledkezni Kurt Schwaen (1909–2007) zenéjéről sem. Ő néhány filmzenén kívül számos komolyzenei mű (szimfonikus darabok, versenyművek, kamaradarabok stb.) szerzője. A gleiwitzi eset képi megjelenítése és a zenei aláfestés összhangja igen erős hatást kelt a nézőben.
A főszerepet játszó Alfred Naujocksot alakító Hannjo Hasse (1921-1983) nagyon foglalkoztatott színész volt az NDK-ban. A 125 filmszerepe mellett számos rádiójátékban szerepelt és szinkronszínészként is tevékenykedett.
***
A film megnézhető/letölthető a youtube-n
***
A magyar felirat itt található.
***
A stáblistát itt lehet megnézni.
A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései és „szösszenetei”
szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről,
az ITT regisztráljon.
Források:
Wikipédia
Tóth Csaba Tibor: Egy 79 éves álhír margójára
https://merce.hu/2018/09/02/egy-79-eves-alhir-margojara/
The Gleiwitz Case
https://eastgermancinema.com/2011/09/09/the-gleiwitz-case/
Ralf Schen: Vor fünfzig Jahren kam der Film “Der Fall Gleiwitz” in die Kinos
https://www.berliner-zeitung.de/vor-fuenfzig-jahren-kam-der-film–der-fall-gleiwitz–in-die-kinos–ddr-funktionaere-warfen-ihm-eine-aesthetisierung-des-faschismus-vor–dabei-nutzt-er-meisterhaft-die-stilmittel-der-ns-propagandafilme–um-deren-ideologie-zu-entlarven–und-wo-bleibt-das-positive–15151660
Klaus-Detlef Haas, Dieter Wolf (szerk): Sozialistische Filmkunst; Eine Dokumentation (62-65. old.)
a https://www.rosalux.de oldalon.