Eredeti címe: Äideistä parhain
Az „IDEGEN VILÁGBAN” filmsorozat két korábban megtekintett filmje (Az ígéret földje és a Kikötői történet) olyan cselekményeket dolgoztak fel, amelyekben a szegény országokból (a harmadik világból) származó emberek igyekeznek illegálisan eljutni a békésebb és gazdagabb világba. Idegen világba kerülni persze másképpen is lehet, például úgy, hogy szervezetten menekítenek ki gyermekeket háborús övezetből. Ilyen történetet dolgoz fel a 2005-ben készült Az anyukám című finn-svéd film. Ez a film azoknak a mintegy 70-80000 gyereknek egyikéről szól, akiket a második világháború idején menekítettek ki Finnországból zömében Svédországba. Ez az evakuációs program volt a XX. század egyik legnagyobb szabású gyerekmentő akciója. Finnország tekintetében különösen jelentős volt ez az evakuációs program, mert a kimenekített gyerekek számaránya meghaladta az ország akkori lakosságának 2 %-át, ami azt jelentette, hogy a gyerekek összlétszámára vetítve ez ennek az értéknek a többszörösét tette ki.
A történelmi háttér
Finnország a második világháború idején 3 különböző háborút folytatott:
1939-1940 között az u.n. Téli Háborút, a Szovjetúnió ellen
1941-1944 között az u.n. Folytatott Háborút. A finnek ezt a háborút Jatkosota-nak hívják, („jatko” folytatást, „sota” háborút jelent). Ez az elnevezés arra utal, hogy ez a háború az előző, félbeszakadt (Téli) háború folytatása.
1944-1945 között a Lappföldi Háborút a németek ellen.
Kelet-Európa felosztása
1939 augusztus 23-án Moszkvában V. M. Molotov és J. von Ribbentrop aláírták a német–szovjet megnemtámadási szerződést, amelyben a felek a szerződéshez csatolt titkos záradékban megállapodtak Európa keleti térségeinek érdekszférákra történő felosztásáról. Ez utóbbi szerint Finnország a szovjet érdekszféra részét képezte.
1939 augusztus 31-én lengyel egyenruhába öltözött német ügynökök rátámadtak az akkor Németországhoz tartozó gleiwitzi rádióállomásra azzal a céllal, hogy az „aggresszió” ürügyet szolgáltasson Lengyelország megtámadására. Mint ismeretes, másnap, szeptember 1-én Németország megtámadta Lengyelországot, majd mintegy két hétre rá, 17-én a Vörös Hadsereg bevonult az ország keleti részére.
A Téli Háború
Mindeközben a szovjet kormány előbb titkos, majd nyílt tárgyalásokat folytatott Finnországgal, melyben területcserét javasolt. Abból a célból, hogy Leningrád védelmét biztosítani tudják, a várostól akkor 25 km-re fekvő határt 70 km-távolságban húzzák meg. Cserébe a szovjetek kétszer akkora (gyéren lakott) területet ajánlottak fel Karélia északi részén. Ezen kívül katonai bázisokat is akartak létesíteni Finnországtól bérelt területen. Ezeket a feltételeket a finn kormány nem fogadta el és 1939 november 13-án a tárgyalások félbeszakadtak. November 30-án a szovjet hadsereg a korábban megkötött szovjet-finn megnemtámadási szerződést semmibe véve átlépte Finnország határát, és még aznap a légierő bombatámadást intézett Helsinki ellen.
A támadás formális okául az u.n. mainilai incidens szolgált. A szovjet verzió szerint november 26-án a határ melletti szovjet falucskában állomásozó szovjet katonákat öltek meg Finnország területéről leadott ágyúlövésekkel. A finn kormány visszautasította ezt a feltételezést. (Emlékezzünk csak, ez az eset csupán hónapokkal történt a gleiwitzi provokáció után!) Az eset felidézésében ma is különböző változatokat lehet találni. Egy finn történelemkönyv szerint az orosz archívumok megnyitása után kiderült, hogy a belügyesek csapatának, akik az akciót végrehajtották, egyenesen A. Zsdanov vezető szovjet politikus adta ki a parancsot. A RIA – a hivatalos orosz hírügynökség – szerint viszont a mainilai incidensről a peresztrojka idején napvilágot látott dokumentumok több verziót tartalmaztak, többek között olyat is, miszerint nem is voltak sem sebesülések, sem halálos áldozatok. Bár ez utóbbi verziót nem tartom valószínűnek, még ha az igaz is lenne, az nem kétséges, hogy a támadást nem a finnek provokációja váltotta ki.
A Téli Háború – amit a szovjet vezetés – mintegy villámháborúnak képzelt el, – enyhén szólva – nem hozott átütő szovjet sikert. A harcok ugyancsak elhúzódtak, és csupán az 1940 március 13-án megkötött békeszerződéssel értek véget. Finnország nagyobb engedményekbe volt kénytelen beleegyezni, mint amilyeneket a szovjet fél korábbiakban követelt még a tárgyalások során.
A Folytatott Háború
A moszkvai békeszerződés megkötését követően mintegy másféléves béke következett, ezalatt Finnország a német politikához közeledett. Végezetül 1941 június 22-én, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, Hitler maga jelentette be, hogy a finnek és németek szövetségesként harcolnak. Ezzel szemben a finnek fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy nem szövetségesei a németeknek, külön háborút viselnek a Szovjetunóval szemben, ami történetesen időben egybeesik a nagy szovjet-német háborúval. Finnország úgymond Németországnak nem szövetségese, csupán együttműködő hadviselő fél. (Én ez utóbbi mondást képtelen vagyok értelmezni: három ország között háború zajlik, kettő egy időben megtámadta a harmadikat, de nem szövetségesek, csak a közös ellenség ellen együtt harcolnak. És akkor mit csinálnak a szövetséges hadviselők?)
Az 1941-es támadást követő háborút a finnek a „Téli Háború” folytatásaként tartják számon, innen ered elnevezése a „Folytatott Háború” is. A finn csapatok olyan szovjet területet is megszálltak, ami korábban nem tartozott országukhoz. A „Folytatott Háború” 1944 szeptember 19-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezménnyel ért véget. Ennek értelmében – többek között – visszaállították az 1940-es határokat, Finnország háborús jóvátételt köteles fizetni, és a finneknek ki kell verni a Lappföldről az ott állomásozó német hadosztályokat.
A gyermek evakuációs program
A Téli Háború kezdetén egy svéd szervezet (Centrala Finlandshjalpen) tervet dolgozott ki arra, hogy finn gyerekeket kimenekítsék a háború sújtotta területekről. Rövidesen Dániával és Norvégiával is kapcsolatba léptek, de a 70-80000 evakuált gyerek zömében Svédországban kapott menedéket (4000 gyerek Dániába, míg néhányszáz gyerek Norvégiába került). A programba 12 évnél fiatalabb gyerekeket vontak be, a 3 éven aluli gyerekeket édesanyjuk is elkísérhette. A testvéreket igyekeztek ugyanannál a nevelőcsaládnál elhelyezni, ám erre nem volt mindig lehetőség. Megérkezéskor a gyerekeket orvosi vizsgálatnak vetették alá, majd az egészségesek nevelőcsaládhoz kerültek.
A mentőakció célja az volt, hogy megóvja a gyerekeket a nélkülözéstől és háború borzalmaitól. Az akciónak – a kétségen kívüli pozitív hatása mellett -, voltak negatívumai is. Egy részletes kutatás feltárta, hogy bár a programban részt vett gyerekek zöme komolyabb trauma nélkül élte túl a mentőakciót, 15 százalékuk további életére komoly hatást gyakorolt az evakuáció. Többeknél még felnőtt korukban is depressziót és gyökértelenséget lehetett tapasztalni.
A fenti hátrányokat szakértők annak tudják be, hogy ha a gyerekeket elválasztják szüleiktől, az hosszú távú pszichológiai konzekvenciával járhat. Egy kutatás szerint a programban részt vett gyermekek 60 éves korukban mintegy 20 %-kal több depresszív szimptómákat mutattak, mint a kontrollcsoport tagjai. Amennyiben több mint 3 évig voltak távol családjuktól, ez az érték 33 %-ra növekedett. Problémát jelenthetett a gyerekek hazatérése is, a hosszú –esetleg többéves –„vendégeskedés” során a nevelőcsaládtól való elválás is emocionális problémát okozott a gyermekeknél. Ilyen problémát dolgoz fel Az anyukám című film is, amelynek középpontjában a főszereplő anyjához és nevelőszüleihez való viszonya áll.
Arról, hogy pontosan mikor is játszódik Az anyukám című film, csupán egy biztos támpontunk van: az egyik jelenetben a fogadó anyuka megmutatja a két évvel korábban tengerbe fulladt kislánya sírját, ahol az 1942-es évszámot láthatjuk. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a film eseményei 1943-44-ben zajlanak, a Folytatott Háború idején.
Az anyukám cselekménye
A film Heikki Hietamies (1933) könyvének megfilmesítése. Tényként csak ennyit tudtam összekaparni. A szerző életkorát tekintve azonban feltételezem, hogy önéletrajzi indíttatású történetet vittek filmvászonra. A történet vázát a felnőtt Eero és édesanyja beszélgetése képezi.
A filmet mintegy kettős keretbe foglalják az alkotók, a kezdeti képsorok (még a címet megelőzve) Eero-t a főszereplő kisfiút mutatják, aki egy erdő közepén áll, a csillagokat nézi és egy felnőtt ember hangján kérdezi: „Anya, még emlékszel hogyan kezdődött az egész? Még emlékszel hogyan kezdődött a háború?”, majd (szovjet) bombázók támadása töri meg a csendet. Pontosan ugyanezek a képsorok zárják a filmet.
A második keretet a felnőtt Eero és idős édesanyja beszélgetése képezi, a film elején a fiú születésnapi ajándékot hoz anyjának. A beszélgetésből kitetszik, hogy anyja és fia meglehetősen elhidegült viszonyban vannak. A film végén a beszélgetés lezárása előzi meg a külső keret képeit, azt látjuk, hogy kettejük kapcsolata oldódik. Érdekesség, hogy ebben az alkotásban a filmekben gyakran alkalmazott időbeli ugrásoknál a fekete-fehér(múlt), illetve színes (jelen) képsorok megcserélődnek, a jelent képező anya-fiú beszélgetéseket látjuk fekete-fehér felvételeken.
A gyermek Eero édesapja meghal a háborúban, édesanyja egyedül maradván elküldi őt a gyermekmentő akcióval Svédországba. A nevelőapa (Hjamar) szeretettel fogadja a fiút, a nevelőanya (Signe) azonban visszafogottan viselkedik vele. A fiú sem könnyen barátkozik meg új helyzetével, amire még rárakódnak a nyelvi nehézségek, ugyanis a fiú nem tud svédül, a család meg nem beszéli a finn nyelvet.
A későbbiekben megtudjuk Signe visszafogottságának okát, ő kislányt akart befogadni, hogy helyettesítse korábban vízbe fulladt hatéves lányát. Az idők folyamán azonban meghitt anya-gyermek kapcsolat alakul ki Signe és Eero között. Eero (valamint a nevelőcsalád) és Kristi között nem szakad meg a kapcsolat, ritka telefonhívások és levelek érkeznek az édesanyától. Megtudjuk, hogy Kristi a német katonai parancsnokságra ment el dolgozni, és egy idő után kapcsolatot létesített egy német tiszttel, aki magával akarja vinni hazájába. Kristi levelt ír Signe-nek, kérve, hogy nevelje fel fiát, de kérését tartsa titokban a gyerek előtt. Eero azonban megtudja, hogy édesanyja nem akarja felnevelni. (Itt azért egy kissé megbicsaklik a meseszövés. Tudjuk, hogy Kristi nem tud svédül, Signe meg nem tud finnül, hogyan leveleznek akkor?)
A háború véget ér, a mentőakcióban részt vett gyerekek visszatérhetnek családjukhoz. Kristitől megint levél érkezik, tudatja, hogy német szeretője eltávozott, de nem vitte magával, ezért szeretné fiát visszakapni. (Most viszont Stigne titkolja ezt a nem lényegtelen mozzanatot a gyerek elől.) Mivel a fiú és a svéd nevelőcsalád között erős érzelmi kapcsolat jött létre, sem Eero nem akar visszamenni édesanyjához, sem Stigne nem akarja elengedni őt. Végül azonban erőszakkal mégis hazaviszik a gyereket édesanyjához, aki még a gyerek érkezésekor is késve érkezik a kikötőbe. Hát, ez sem tett jót kettejük kapcsolatának.
***
Bár ez a film nem mentes melodrámai mozzanatoktól (pl. az előbb vázolt jelenet), véleményem szerint jól bemutatja, hogy mennyi problémát okozhat gyerekek idegen környezetbe (világba) emelése. Bemutatja, hogy milyen mély hatást gyakorolhat a szülök, gyermekek és nevelőszülők érzelmi életére.
A film fő alkotói
Rendező: Klaus Härö (1971)
Tizenöt flmet, közöttük 5 nagyjátékfilmet rendezett, 33 díjat nyert el különböző filmfesztiválokon. Legutóbbi filmjét (A vívó 2015) Golden Globe (A legjobb idegennyelvű film) díjra jelölték.
Signe szerepében Maria Lundqvist (1963)
Több mint negyven filmben szerepelt. Főképpen vígjátékokban, zenés darabokban (musical) szerepelt. Az anyukám –ban nyújtott alakítása is bizonyítja, hogy sokoldalú színésznő.
Hjamar szerepében Michael Nyqvist (1960)
Sokat foglalkoztatott színész (több mint 90 filmszerepet játszott el). Nevelőszülőknél nőtt fel, akik egyéves korában nevelőotthonból hozták ki, és adoptálták. Felnőtt volt (már gyermekei voltak), amikor megkereste természetes szüleit, akikkel azóta jó kapcsolatban van.
A magyar felirat ITT található.
Források
Eino Jutikkala és Kauko Pirinen: Finnország története
Советско-финская война 1939-1940 годов (Зимняя война)
https://ria.ru/spravka/20141130/1035685947.html
Юрий Никифоров, Руслан Субханкул: Освещение истории советско-финляндской войны 1939—1940гг. в отечественной историографии
http://www.perspektivy.info/history/osveshhenije_istorii_sovetsko-finlandskoj_vojny_19391940gg_v_otechestvennoj_istoriografii_2010-03-11.htm
Aura Korppi-Tommola:War and children in Finland during the Second World War
Paedagogica Historica Vol. 44, No. 4, August 2008, 445–455
https://www.scribd.com/document/157421926/War-and-children-in-Finland-during-the-Second-World-War
C. Heilala and N. Santavirta: Unveiling the War Child Syndrome: Finnish War Children’s Experiences of the Evacuation to Sweden During WWII from a Lifetime Perspective
Journal of Loss and Trauma International Perspectives on Stress & Coping vol. 21 (2016) pp. 575-588
http://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/15325024.2016.1161425?journalCode=upil20&
Merja Paksuniemia, Tuija A. Turunenb, Pigga Keskitaloc: Coping with Separation in Childhood – Finnish War Children’s Recollections about Swedish Foster Families
Procedia – Social and Behavioral Sciences – Social and Behavioral Sciences vol. 185 ( 2015 ) pp. 67 – 75
http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1877042815022119
Anu-Katriina Pesonen, Katri Raikkonen, Kati Heinonen, Eero Kajantie, Tom Forsen and Johan G. Eriksson: Depressive Symptoms in Adults Separated from Their Parents as Children: A Natural Experiment during World War II
American Journal of Epidemiology Vol. 166, (2007) pp. 1126-1133
http://aje.oxfordjournals.org/content/166/10/1126.full
Richard Propes: “Mother of Mine” Review
http://theindependentcritic.com/mother_of_mine
joem18b :Äideistä parhain (Mother of Mine) (2005)
https://joem18b.wordpress.com/2010/05/05/aideista-parhain-mother-of-mine-2005/