A Dubcek – Rövid tavasz, hosszú tél eredeti címe :Dubček (2018)
Az „Életek, sorsok” sorozat filmje, a Dubcek – Rövid tavasz, hosszú tél az 1968-as csehszlovákiai eseményeket idézi fel. Ez a film nem csupán egy ember, nem csupán néhány politikus életét, hanem egy ország sorsát megváltoztató történéseket tár a néző elé. A XX. század történetét csak felszínesen ismerő néző is tudja, hogy 1968-ban a Szovjetunió vezetésével a „testvéri szocialista országok” katonai támadást intéztek a reformok útjára lépett Csehszlovákia ellen, az országot lerohanták, vezetőit elrabolták és Moszkvába hurcolták.
A Brezsnyev doktrína
Az 1968 augusztus 20-án megkezdett katonai akciót később az u.n. „Brezsnyev doktrínával” igazolták a szovjet vezetők, amelyet Brezsnyev, a pártfőtitkár a lengyel állampárt 1969-es kongresszusán így fogalmazott meg:
„…amikor a szocializmus belső és külső ellenségei megpróbálják megakadályozni valamely szocialista ország fejlődését… akkor ez már nem pusztán az adott ország népének problémája, hanem ez már közös problémánk, az összes szocialista ország gondja.”
ami magyarra lefordítva azt jelentette, hogy a Szovjetunió érdekszférájába tartozó országok szuverenitása korlátozott.
A korlátozott szuverenitás elve a világban:
Egy nagy- (vagy szuper-) hatalom érdekszférájának korlátozott volta nem a szovjetrendszer egyedi tulajdonsága. Nem ismeretlen a történelemben (és napjainkban sem), hogy egy szuperhatalom katonailag beavatkozik egy független ország életébe, (és uram bocsá’) vezető politikusát elrabolja, amit szintén valamiféle elmélettel igazol. Ilyen elmélet az 1823-ban Monroe USA elnök által-eredetileg védelmi céllal megfogalmazott-Monroe elv, amelyet az USA későbbiekben hegemón szerepének igazolására használt fel, amikor beavatkozott latin-amerikai országok belügyeibe. Ma a Monroe-elv és a Brezsnyev-doktrína egyaránt a nagyhatalmi politika hasonló logikáját tükrözi. A szovjet vezetés 1989-ben lehetővé tette, hogy a „szocialista országok” elinduljanak a rendszerváltás felé, ezáltal a Brezsnyev doktrína érvényét vesztette. (Más kérdés, hogy Oroszország mai vezetését ugyancsak áthatja a Brezsnyev doktrína szelleme, szerencsére ma nincs kellő erejük annak érvényesítésére.) Ugyanakkor a Monroe elv napjainkban is meghatározza az USA külpolitikáját (pl. a venezuelai beavatkozás, Kanada és Grönland megszerzésének igénye), olyannyira, hogy a jelenlegi elnök nevéből képzett szójátékkal (DONald+MonROE) az elvet Donroe elvként aposztrofálják, amelyet maga a (a nem álszerény) elnök is szívesen használ.
A prágai tavasz az „emberarcú szocializmus” kísérlete
1967 december 24-én megválasztották Alekszander Dubceket a csehszlovák kommunista párt főtitkárává. Ezt követően a párt vezetésében a reform mellett elkötelezett politikusok kerültek túlsúlyba. A csehszlovákiai reformokat a Varsói Szerződés államainak vezetői aggodalommal figyelték, ami végül az augusztusi intervencióhoz vezetett.
A prágai tavasz főbb eseményeinek kronológiája
1968 március 23-án a Szovjetunió, az NDK, Magyarország, Bulgária, Lengyelország és Csehszlovákia vezető politikusai Drezdában összejönnek, hogy megvitassák a Csehszlovákiában kialakult helyzetet. A tanácskozáson Ulbricht az NDK, és Gomulka Lengyelország pártvezérei hevesen elítélik a csehszlovákiai reformokat. Brezsnyev ekkor még visszafogott álláspontot képvisel. A tanácskozáson kiderül, hogy a felek semmiben sem értenek egyet, így a találkozó ugyancsak fagyos légkörben zárul.
1968 április 1 – 5 között ülésezik a Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Az ott hozott határozatok alapján személyi változások történnek, számos reformer kerül vezető állami pozícióba. Határozatot hoznak a cenzúra enyhítésére, a többpártrendszer bevezetésére, valamint a ’40-es és 50-es évek során elkövetett politikai üldözések áldozatainak rehabilitálására. Ezen kívül enyhítik az utazási korlátozásokat is. Dubcek és munkatársai „Akcióprogramot” fogalmaznak meg, és ekkor használják először a később elterjedt jelszót az „EMBERARCÚ SZOCIALIZMUS” kifejezést.
Május 4-én Brezsnyev fogadja a Dubcek vezette csehszlovák kommunista vezetők delegációját, ahol élesen kritizálja a „testvérpárt” politikáját.
Május 17-22 között Koszigin szovjet miniszterelnök „gyógykezelésre” érkezik Karlovy Varyba, aminek egyértelmű célja a helyzetfelmérés. Több vezető politikussal, valamint a prágai szovjet nagykövettel, Cservonyenkoval tárgyal.
Június 27 Több prágai lapban megjelenik az elhíresült Kétezer szó című kiáltvány, amely a demokratikus fejlődés megkívánt útját fogalmazza meg.
Július 14-15-én Brezsnyev Varsóban újabb tanácskozást szervez. Azt akarja, hogy a drezdai találkozó résztvevői ismét üljenek le tárgyalni, ám a csehszlovák delegáció nem megy el a lengyel fővárosba. A konferencia öt delegációja levelet intéz a prágai vezetésnek, amelyben felhívják figyelmüket az „ellenforradalmi veszélyre”.
Július 29-augusztus 1 között a szovjet-csehszlovák határ közelében Ágcsernyőn (pontosabban Tiszacsernyőn) összeül a csehszlovák és szovjet pártvezetés újabb tanácskozásra, amely azonban zsákutcába jut. A tárgyaláson a szovjet vezetők igen durva hangnemet ütnek meg, többek között antiszemita megjegyzést tesznek a csehszlovák delegáció egyik résztvevőjére, a pártelnökség tagjára, Kriegelre.
Augusztus 3 A „varsói ötök” és a csehszlovák vezetés találkozik Pozsonyban. Ott Dubcek kifejti, hogy szerintük az egyes országok különböző úton fejlődhetnek. Ezt a véleményt Gomulka és Ulbricht hevesen támadják. Bár Koszigin igyekszik kompromisszumot elérni, a záróközlemény szövegébe végül bekerül az alábbi szöveg:
„A szocializmus építése során minden ország figyelembe veheti a saját viszonyait, de ha a szocialista vívmányok veszélybe kerülnek, a többi testvéri országnak kötelessége azokat megvédeni.”
Ez a szöveg a később Brezsnyev doktrína néven elhíresült korlátozott szuverénitás ideológiája.
Augusztus 20. Elkezdődik a pártelnökség ülése. Este 10 után Cernik miniszterelnök közli a jelenlévőkkel, hogy a Varsói Szerződés csapatai átlépték a határt, fegyveres intervenció kezdődött. Este 11 óra után Cservonyneko szovjet nagykövet felkeresi Szvoboda elnököt és tájékoztatja az invázió megkezdéséről.
Augusztus 21 Hajnalban a Párt Központi Bizottságának Elnöksége felhívást fogad el, amelyben elítéli az megszállást. Reggel 9 órakor szovjet deszantosok betörnek Dubcek irodájába, ahol a vezető politikusok tárgyalnak. Elhurcolják Dubceket, Smrkovskyt, Kriegelt, Spaceket és Simont. A Szovjet Kommunista Párt Politikai Bizottságának egyik tagja (Kirill Mazurov) Prágába repül, hogy megalakítson egy kollaboráns kormányt, de kísérlete kudarcba fullad. Egy pártszállóban a Központi Bizottság néhány Moszkvához hű embere összegyűl, Bil’ak vezetésével létrehoznak egy csoportot, amelyet megbíznak azzal, hogy tárgyaljon a szovjet haderők parancsnokával.
Augusztus 22. Prágában összeül a CSKP XIV. rendkívüli kongresszusa. Dubcek távolléte (elhurcolása) miatt új első titkárt választanak és az új központi bizottságba kizárólag reformereket választanak be.
Augusztus 23-26. Dubceket és közeli munkatársait Moszkvába szállítják. Oda repül egy Szvoboda elnök vezette (főként dogmatikusiokból álló) csehszlovák küldöttség is. Több szakaszban folynak a megszállás legitimálását célzó tárgyalások.
Augusztus 26. A felek aláírják az u.n. Moszkvai Jegyzőkönyvet. A dokumentumban rögzítik a szovjet elvárásokat: többek között „a csehszlovák szocializmus védelmét”, a pozsonyi nyilatkozatban tett ígéretek teljesítését, a XIV. pártkongresszus és annak határozatainak érvénytelenítését és a csehszlovák média korlátozását. A jelenlévő csehszlovák politikusok közül Dubcek és Mlynar hosszas tétovázás után csatlakozik az aláírókhoz, egyedül Frantisek Kriegel nem hajlandó aláírni a dokumentumot.
Augusztus 27. A csehszlovák politikusok hazarepülnek Moszkvából. Az ország élére új, reormellenes vezetés kerül és megkezdődik a „normalizációnak” nevezett folyamat: eltörölik a bevezetett reformokat, tisztogatásokat hajtanak végre a pártban. Megindul a leszámolás politikai pereket indítanak az ellenzékkel szemben.
A Dubcek– Rövid tavasz, hosszú tél filmben megjelenített politikusok
A dokudrámában megjelenített események jobb megértéséhez a magyar néző számára hasznos ismertetni azoknak a filmben szereplő vezető csehszlovák politikusok rövid életrajzát, akik a prágai tavasz idején és a „normalizáció” éveiben a politika élvonalában szerepeltek.
Alexander Dubcek (1921-1992)
A baloldali gondolkodású szülei többéves amerikai tartózkodás után hazaköltöztek. Amikor Alexander Dubcek 3 éves volt, szülei munkát vállaltak a Szovjetunióban, hogy meggyőződédük szerint részt vegyenek a szocializmus felépítésében. Ezért a későbbi politikus gyermekkora jelentős részét a Szovjetunióban töltötte, így tökéletesen megtanult oroszul. A család 1938-ban visszaköltözött Csehszlovákiába, mert a további ott tartózkodáshoz fel kellett volna venniük a szovjet állampolgárságot.
Alexander 1938-ban 17 éves korában belépett a kommunista pártba, a náci megszállás idején részt vett az ellenállási mozgalomban.
1955-ben jogi diplomát szerzett a pozsonyi egyetemen, majd 3 évig a moszkvai párfőiskola hallgatója volt Hazatérése után különböző pártfunkciókat töltött be, 1968-ban választották meg a CSKP KB első titkárának.
A „normalizáció” idején 1970-ben kizárták a pártból és fokozatosan kiszorították a politika élvonalból
A bársonyos forradalom idején térhetett vissza a politikába, 1989.ben megválasztották a szövetségi nemzetgyűlés elnökének
1992-ben autóbalest következtében halt meg.
Dubcek megítélésre gyakran idézik fel egy volt szovjet politikus bon-motját, aki arra a kérdésre, hogy
– Mi különbözteti meg Dubceket Gorbacsovtól ?
– „19 év”
adta meg a választ.
Josef Smrkovský (1911 –1974)
1933-ban lépett be a kommunista pártba. rövidesen a Szovjetunióba küldték pártiskolára. Hazatérése után vezető posztokat töltött be pártjában. A német megszállás idején a kommunista ellenállás harcosa volt. A háború után vezető párt és állami tisztségeket töltött be 1951-ig, amikor letartoztatták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadlábra helyezték, 1963-ban rehabilitálták.
1968-ban aktívan vett részt a reformfolyamatokban, áprilisban a Nemzetgyűlés elnökévé választották.
Az augusztusi megszállás után Moszkvába szállították, ahol ő is aláírta a Moszkvai Jegyzőkönyvet. Hazatérése után sikertelenül próbálta visszaszorítani a pártvezetésből a moszkovita politikusokat a. A „normalizáció” idején politikai befolyását elvesztette, 1970-ben a pártból is kizárták.
1974-ben Prágában halt meg.
Oldřich Černík (1921 –1994)
1945-ben lépett be a kommunista párba, 1949-től pártmunkásként, illetve állami vezetőként (miniszter, miniszterelnök helyettes, tervhivatali elnök) tevékenykedett.
1968 április 8-án kinevezték miniszterelnökké. A reformfolyamatok óvatos támogatója volt. Részt vett az augusztusvégi moszkvai tárgyalásokon.
1970 januárjában leváltották és kizárták a pártból, de nem teljesen esett ki a hatalom kegyeiből, egy kutatóintézet igazgatóhelyettese lett.
1989-ben sikertelenül próbált visszatérni a politikába. Prágában halt meg 1994-ben.
Zdeněk Mlynář (1930-1997)
1946-tól volt a Csehszlovák Kommunista Párt tagja. Egyetemi tanulmányait 1950 és 1955 között Moszkvában végezte a Lomonoszov Egyetem jogi karán. Itt kötött szoros barátságot kollégiumi szobatársával, Mihail Szergejevics Gorbacsovval.
A prágai tavasz idején a Kommunista Párt Központi Bizottságának titkárává választották. Az 1968. augusztusi megszállás után a párt többi vezető tagjával együtt őt is Moszkvába hurcolták, ahol ő is aláírta a Moszkvai Jegyzőkönyveket, de Dubčekkel ellentétben ő eleinte még némi illúziót táplált a szovjet megszállás utáni lehetőségekről. Kinevezték a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségi tagjává, azonban még ugyanazon év novemberében lemondott. 1970-ben kizárták a pártból.
A ’70-es években részt vett az ellenzéki mozgalomban, aláírta a Charta ’77-et, amiért el kellett hagynia az országot, Ausztria fogadta be. 1989-ben hazaköltözött, megpróbált visszatérni a politikába, 1996-ban indult a cseh parlamenti választásokon, de vereséget szenvedett. Ezután visszatért Ausztriába.
1997 áprilisában halt meg Bécsben. Prágai temetésén részt vett Gorbacsov is.
František Kriegel (1908 – 1979)
Galíciai zsidó családban született. Az 1920-as évek végén Prágában orvosi diplomát szerzett, 1934-től a prágai Belgyógyászati Klinikán dolgozott.
1936-ban a Csehszlovák Kommunista Párt tagjaként mint orvos vett részt a Spanyol polgárháború nemzetközi brigádjában. Majd a köztársaságiak veresége után 1939-ben a Norvég Vöröskereszt munkatársaként Kínába ment.
1945 novemberében tért vissza Csehszlovákiába, és orvosi hivatása mellett részt vett a kommunista párt politikai munkájában. 1964—ben beválasztották a Nemzetgyűlésbe, 1966-ban a kommunista párt központi bizottságának tagja lett, melyben 1968-ban a reformszárny egyik vezető alakjává vált.
Az augusztusban a Moszkvába hurcolt, illetve önként odautazott politikusok közül ő volt az egyetlen, aki nem volt hajlandó aláírni az ország lerohanását törvényesítő Moszkvai Jegyzőkönyvet.
Ludvík Svoboda (1895-1979)
Az első világháborúban orosz hadifogságba esett, 1916-ban csatlakozott a Csehszlovák Légióhoz, akik a háborúban az oroszok oldalán, a polgárháborúban a fehérek oldalán harcoltak. Hazatérése után 1921-től a csehszlovák hadsereg tisztje volt. (1923-tól 1931-ig Ungváron szolgált, ahol megtanult magyarul is.) A német megszállás idején részt vett az ellenállási mozgalomban, majd a szovjetek oldalán harcolt a németek ellen.
A háború után az első kormány hadügyminisztere lett, a kommunista hatalomátvétel után minden tisztségétől megfosztották, 1952-ben rövid időre bebörtönözték.
1968 március 30-án választották meg államelnöknek. Ezt a pozíciót 1975-ig töltötte be. 1979-ben halt meg Prágában.
Gustáv Husák 1913 – 1991)
Fiatal korától kezdve részt vett a kommunista mozgalomban, 1945 után különböző magas párt- és állami feladatköröket látott el. 1950-ben azonban megfosztották minden funkciójától és kizárták pártjából. 1951-ben letartóztatták és 1954-ben szlovák nacionalizmus vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1960-ban szabadult, 1963-ban rehabilitálták, majd visszalépett a kommunista pártba.
Husák az 1968-as prágai tavasz idején jutott ismét fontos politikai szerephez. Eleinte Dubčeket támogatta, részt vett a párt akcióprogramjának kidolgozásában is. Nyáron elfordult Dubček reformpolitikájától. Az ország lerohanása utáni moszkvai tárgyalásokon (ahol közvetítőként vett részt) nyíltan Dubček ellen fordulva a reformellenes frakció vezéralakja lett.
A „normalizáció” éveiben Csehszlováki Kommunista Pártjának első titkára (1971-1985) és az ország államelnöke (1975-1985) lett. 1989-ben szembehelyezkedett Gorbacsov politikájával.
Vasiľ Biľak 1917. 2014.
Szegény ruténcsaládból származott, a háború elött szabóként dolgozott. 1936-tól szakszervezeti aktivista volt, 1945-ben belépett a kommunista pártba, ahol gyors karriert csinált, különböző vezető funkciókat töltött be. 1963-tól Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, majd főtitkára lett. Keményvonalas, sztálinista politikus volt, így a megszállás után is hatalomban maradt. Komoly szerepe volt a „normalizáció” alatti tisztogatásokban.
1989-ig Prágában élt, azután Pozsonyba költözött, ahol 2014-ben halt meg.
A Dubcek- Rövid tavasz – hosszú tél
Csehszlovákia múltjának egyik kritikus periódusát dolgozza fel dokudráma formájában. A film keretét a politikus utolsó autóbalesettel végződő útja keretezi, amelyben visszaemlékezik élete sorsdöntő eseményére. A lineárisan felépített történetben 1968 hangulatát egy-egy korabeli dokumentum felvétel idézi vissza.
Az 1968-as reformkísérlet, annak megfojtásának részletei természetesen nem illeszthetőek be egy rövid (mintegy másfélórás filmbe), de az alkotóknak sikerült rekonstruálni az 1968-as csehszlovákiai reformfolyamatok meghatározó eseményeit
Az ekkor még (a későbbiekhez képest) nyugodt hangulatú drezdai találkozón a szovjet főtitkár nem csupán ellenzi a reformokat, hanem kifejti, hogy a cseh vezetők letértek a szocializmus építésének útjáról.
A film fokozatosan követi a tragikus végkifejlethez vezető eseményeket. A Dubcek -rövid tavasz, hosszú tél csúcspontja egyértelműen Csehszlovákia kommunista vezetőinek letartóztatása a párt Központi Bizottságának épületében, majd a moszkvai Kremlben folytatott heves viták megjelenítése.
A moszkvai tárgyalások megelevenítése, a Moszkvai Jegyzőkönyv aláírása ugyancsak tanulságos a mai néző számára. El kell gondolkoznia azon, hogy meddig kell harcolni reménytelen helyzetben a túlerővel szemben, és mikor kell belenyugodni a megváltoztathatatlanba és megfelelő kompromisszumra törekedni. Mint ismeretes egyedül F. Kriegel nem volt hajlandó aláírni a reformok visszavonását rögzítő nyilatkozatot. Vajon, ha senki nem lett volna hajlandó aláírni a Jegyzőkönyvet, akkor mi következett volna a megszállott Csehszlovákiában?
A forrongó politikai helyzet eseményei mellett az alkotók felvillantják Dubcek magánéletét is, bemutatják a szerető férjet és családapát. Ha ez még teljesen igaz is, ez a vonulat akkor is sematikusra, kissé érzelgősre sikeredett.
Brezsnyev megformált alakja viszont számomra hiteltelen, egy buta, primitív, csak az erőszakot ismerő ember nem lehetett volna olyan sokáig az intrikákkal átszőtt szovjet vezetés első embere.
Egy dokudráma természetesen nem dokumentumfilm, némi alkotói szabadság természetesen elfogadható. (Jó példa erre, hogy a filmben Brezsnyev már a márciusban lezajlott drezdai tanácskozáson kritizálja a csehszlovákok „emberarcú szocializmus” politikáját, holott ezt a kifejezés előszőr csak áprilisban jelenik meg. Ugyanakkor jól mutatja be a szovjet vezetés hozzáállását a reformokhoz.) A történelmi helyzetet ismerő szakemberek bizonyára nálam jóval több olyan momentumra tudnak rámutatni, ami a valóságban nem, vagy nem úgy történt meg. Ám ami még nekem is feltűnt az az, hogy a megszálás után Dubcek nem beszélhetett telefonon Husakkal, hiszen az evidens, hogy a szakszerűen végrehajtott katonai akciónak szerves része kellet, hogy legyen a telefonvonalak elhallgattatása.
Amit viszont hiányolok a filmből, hogy csupán Dubcek további sorsát ismertetik a filmvégi feliratok, a mondanivaló szerves része lett volna szintén ismertetni a filmben szereplő vezető politikusok további életét.
Ez a film mondanivalójában túlmutat a konkrét eseményen. Az a történet, hogy egy úgymond független ország vezetőit elrabolják, majd arra kényszerítik őket, hogy aláírjanak egy diktátumot, az bizony nem egyedülálló történet. Volt ilyen korábban is (pl. 1956-ban Magyarországon), és a közelmúltban is. Úgy tűnik a Brezsnyev doktrína szelleme, a korlátozott szuverenitás elve továbbra is a nagyhatalmi politika szerves része.
A (szinkronizált) film itt nézhető meg az interneten.
A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről, az ITT regisztráljon.
Források
Wikipédia
Alexander Dubcek: Hope Dies Last (Autobiography)
Zdenek Mlynar: A Prágai Tavasz… és ősz
Kun Miklós: A “Prágai Tavasz” titkos története
,