Barbara - VIrtuális FIlmklub (vifi.hu)

Eredeti cím: Barbara (2012)

„Nem arról volt szó, hogy lefilmezzük egy elnyomó állam portréját és szembeállítsuk a tiszta, ártatlan és felszabadult szerelemmel. Nem akartunk semmilyen szimbólumot. Ugyanis ha az ember azt dekódolja, nem marad más, mint amit már amúgy is tudott.” írja Christian Petzold a Barbara című film honlapján. Azonban ezt a kijelentés némi ellentmondásban van azzal a véleménnyel, amit egy vele készített interjúban fejtett ki, miszerint Hermann Broch „Barbara” című novellája, ami a 20-as években játszódik és egy kommunista orvosnőről szól, majdnem tíz éve foglalkoztatja, de azt a környezetet (már SA-hordák léteztek, állami kommunistaüldözés folyik, gyilkosságokat is végrehajtanak) nem képes filmen elképzelni. Hát igen, az emberi kapcsolatok kialakulása, beleértve a szerelmi történeteteket is, sohasem független attól a környezettől, amelyben a szereplők élnek.

A 2012-ben készült „Barbara” szerelmeseit az a helyzet akadályozza, hogy két különböző országban élnek. Az, hogy ez problémát jelent, még akkor is természetellenes, ha két különböző nép fiai/lányai esnek szerelembe, amint például azt az „Istenek irigysége” című filmben láttuk. De itt a szerelmesek ugyanazon nemzet tagjai, csak két olyan országban élnek, melyek között egy féligáteresztő határ húzódik. Hiszen csak egyikük (a nyugatnémet) léphetett át a határon, míg a másik (a keletnémet) számára az lehetetlen volt, sőt annak legális kísérlete (kivándorlási kérelem) retorziót vont maga után. De hogyan is alakult ki ez a helyzet?

A féligáteresztő német-német határ

A második világháborút követően a győztes hatalmak a Német Birodalmat megszállási övezetekre osztották fel. Négy megszállási övezetet hoztak létre: amerikai, brit, francia és szovjet zónát. Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy a potsdami konferencia határozatának megfelelően Németország keleti határának az u.n. „Odera-Neisse határt” szabták meg, ami azt jelentette, hogy az 1937-es határokhoz képest Németország elvesztette területének mintegy egynegyedét.

Ezek a területek nem tartoztak a megszállási övezetekbe.
A fővárost, amely a szovjet zóna közepén helyezkedett el, szintén négy megszállási övezetre bontották.

A közös cél elérésével, a Harmadik Birodalom szétzúzásával a szövetségesek között igen hamar megszűnt a kényszer okozta egyetértés. Már 1945-ben megkezdődött a határ kijelölése, szovjet és brit megegyezés értelmében kék-vörösre festett faoszlopokat állítottak fel az övezetek határán, és a „zónahatár” átlépését csupán ingázók és földművesek részére engedélyezték. A szovjet zónában 1946-ban létrehozták a határőrséget (Grenzpolizei), és a szovjet zóna határát csak u.n. belső útlevéllel (Interzonenpässe) lehetett átlépni.

Különösképpen kiéleződött a viszony a két későbbi szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. 1946 márciusában hangzott el Churchill fultoni beszédében a híres mondat: ”A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai- tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.” A vasfüggöny kifejezés ettől kezdve a hamarosan kialakult hidegháború szimbóluma lett.

1948-ban a három nyugati megszálló hatalom és a Benelux államok (mint nyugati szomszédok) Londonban konferenciát tartottak, amelynek célja egy szövetségi alapon működő Németország megteremtése volt. (A Szovjetunió nem kapott meghívást a konferenciára.) Ezt követően 1948 júniusában Németország és Berlin nyugati övezeteiben új fizetőeszközt, (Deutsche Mark-t) vezettek be, miáltal nyilvánvalóvá vált az ország gazdasági és politikai kettészakadása. Erre a lépésre a Szovjetunió Berlin blokád alá helyezésével válaszolt, ezért a város nyugati részét a nyugati hatalmak csak egy légihídon tudták ellátni.

Mintegy egy éves előkészítés után, 1949 május 23-án elfogadták (az ideiglenesnek tekintett) alaptörvényt, ezzel hivatalosan létrejött a Német Szövetségi Köztársaság, ahol augusztusban választásokat tartottak. Nem sokkal később, október 7-én a szovjet megszállási övezetben megalakult a Német Demokratikus Köztársaság.

A Szabad Nép otóber 8-án hírül adja az NDK megalakulását — A Szabad Nép október 8-án hírül adja az NDK megalakulását

Az NDK részéről a két német állam közötti határt folyamatosan

fejlesztették, 1953-53-ban drótkerítést húztak, valamint egy 10 m széles határzónát hoztak létre.

Az 1961 augusztus 12-ről 13-ára virradó éjszaka mérföldkövet jelentett a határ lezárását illetően: megkezdődött a „Berlini Fal” kiépítése. Ezzel megszüntették a „lukat” a határon, ettől kezdve az egyszerű NDK állampolgárt polgárt sikerült teljesen elzárni a nyugati világ felkeresésétől.

A Népszabadság október 15-i száma beszámol a Fal létesítéséről

A német-német határt általában úgy kezelik, mintha az egy hermetikus zár lett volna. Holott ez nem így volt, inkább féligáteresztő vonal volt a két német állam között. Az élővilágban számos féligáteresztő hártya létezik, (pl. a sejthártya, bélfal stb.), amelyeknek az a tulajdonsága, hogy egy olyan vékony válaszfalat képeznek, amely – elsősorban molekulatömegtől függően – bizonyos anyagokat átereszt másokat nem. Ilyen hártyához lett hasonlatos a német-német határ: egyes embereket (a nyugatiakat) áteresztette, másokat (a keletieket) nem. Szerintem ezért a valóságot jobban tükrözi, ha a német-német határt féligáteresztő határnak nevezzük.

A film cselekménye

A film az 1980-as évek NDK-jában játszódik, Barbara a film főszereplője egy autonóm személy, humánus orvosnő, aki kivándorlási kérelmet nyújtott be, ezért büntetésből az egyik neves berlini klinikáról egy Balti tenger melletti kórházba helyeznek. A film Barbara megérkezésével kezdődik, beköltözik az állam által biztosított lakásba, ahol az állambiztonsági szolgálat (Stasi) folyamatos ellenőrzése alatt áll. Munkahelyén is megfigyelik, főnöke André a Stasi ügynöke, ami Barbara számára igen hamar világossá válik. André azonban nem jószántából és különösképpen nem lelkesen dolgozik a Stasinak, szintén hivatását komolyan szerető ambiciózus orvos, aki mindent megtesz betegeiért. A vidéki kórház szerény körülményei között igyekszik korszerű módszereket alkalmazni, laboratóriumot hoz létre, és külföldi tanulmányútról álmodozik.

Hamarosan egy nevelőintézetből szökött tinédzser lányt, Stellát hozzák be a klinikára a rendőrök, akik meglehetősen durván bánnak a lánnyal. André úgy találja, hogy a lány szimulál, de Barbara nem ért vele egyet, ki is derül, hogy Stellának agyhártyagyulladása van. André elismeri, hogy hibázott, és egyre jobban imponál neki Barbara tudása. Az orvosnő pártfogásába veszi a lányt, emberségesen viselkedik vele, gyógyulása idején könyvből olvas fel neki. Közben kiderül, hogy Stella terhes, arról álmodozik, hogy eljut Nyugat-Németországba, és ott neveli fel gyermekét. A lányt persze hamarosan visszaviszik a nevelőintézetbe.

Barbara titokban találkozik szerelmével, Jörggel egy nyugatiaknak fenntartott szállodában, ahol a nő Nyugatra szökését tervezik. A férfi még azt is felajánlja, hogy ő költözik át az NDK-ba, amennyiben Barbara nem akar átszökni. Elmondja, hogy eleget keres ahhoz, hogy eltartsa feleségét. Amikor Barbara hazatér, a Stasi tisztje bosszúból, hogy órákig eltűnt a szeme elől, immáron másodszor házkutatást tart nála, és megalázó testi motozásnak veti alá.

Egy nappal a szökés tervezett napja előtt, újabb fiatal beteget hoznak be a kórházba, Mariót, aki öngyilkosságot kísérelt meg. Barbara megállapítja, hogy a fiún sürgős agyműtétet kell végrehajtani. André kéri, hogy másnap a műtéten, amit egy neves professzor fog elvégezni, a nő legyen az altatóorvos. Barbara húzódozik, hivatkozik szabadnapjára, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ott akar-e lenni, képtelen nemet mondani.

Barbara és André között annak ellenére, hogy Barbara tisztában van azzal, hogy a férfi jelent róla, egyre szorosabb kollegiális és emberi kapcsolat szövődik,. Bár már kész a szökés terve, Barbara elfogadja André vacsorameghívását, ahol André azt mondja neki, hogy „Örülök, hogy itt vagy” Barbara megcsókolja a férfit, de azonnal ellöki magától és távozik.

Barbarára súlyos döntés nehezedik, szökjön-e Jörghöz, ahol a jólét várja, vagy maradjon, és folytassa hivatását. A szökés időpontja viszont rohamosan közeledik, a film utolsó kockáin ismerjük meg Barbara döntését.

A rendező és a két főszereplő

A film fő alkotóinak kapcsolata a volt NDK-hoz meglehetősen különböző.

A rendező Chistian. Petzold (1960) így nyilatkozott az NDK-hozfűződő viszonyáról: „…Amúgy én egészen jól ismertem az NDK-t. Szüleim az 50-es évek végén onnan menekültek, én menekültek gyereke voltam. Habár a szülővárosomban Haan-ban voltak barátaim, és tagja voltam a futballklubnak, sohasem volt olyan érzésem, hogy otthon vagyok.”

Christian Petzold (1960) az egyik legjelentősebb kortárs német rendező. A berlini Freie Universität német és dráma szakának elvégzése után iratkozott be a berlini filmakadémiára. 2000-ben a „Belső biztonság” című filmje hozta el számára az első sikert, elnyerte a Német Filmkritikusok Díját és a Német Filmdíjat. Eddig 13 nagyfilmet rendezett. Számos filmje Kelet-Németországban játszódik. A Yella (2007) egy fiatal nő története, aki keletnémet szülővárosából nyugatra indul boldogabb jövő reményében. Ezt a filmet 2007-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve díjra jelölték. A 2008-ban készült Jerichow egy eldugott kelet-németországi városban játszódó, szerelmi háromszögről szóló lélektani dráma, amelyet Arany Oroszlán díjra jelöltek 2008-ban a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Mindkét film főszereplője Nina Hoss.

A „Barbara” című film is Kelet-Németországban játszódik, de ellentétben az előző kettővel, nem a mai világban zajlik, hanem a megszűnt NDK-ban. A rendezőt két motívum inspirálta a film elkészítésekor: a fentiekben említett Broch novella, és egy orvossal kötött ismeretség. Ez az orvos mesélte el neki, hogy azokat a kollégákat, akik kivándorlási kérelmet adtak be az NDK-ban, milyen represszió érte. A férfiakat katonaorvosnak vitték el, a nőket meg vidéki kórházba, mintegy belső száműzetésbe küldték.

A film és a Broch novella azonban meglehetősen különböznek egymástól. Bár ugyanaz a cím, szintén egy orvosnő és főnöke közötti szerelemről szól, de a környezet, amelyben élnek teljesen más. A 20-as évek Németországa jelentősen különbözött attól, ami a 80-as évek NDK-jában volt. Mind a film, mind a novella Barbarájának nagyon fontos a szakmája, ám más dolog is fontos számára. A novella hősnőjének a politikai aktivitás lényeges helyet követel életében. A film Barbarájának politikai nézeteiről sokat nem tudunk meg, számára a konfliktust szakmai tevékenységének és magánéletének összehangolása jelenti. A két „Barbara” végkicsengése is más, a novella a főhős halálával végződik, míg a film befejezése optimista.

Ez a film a rendező számára meghozta a nemzetközi sikert, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Medve díját nyerte el a rendezés.

Nina Hoss, a női főszereplő viszonya az NDK-hoz egészen más: „Stuttgartban mi egészen távol voltunk. De édesapám egyszer elmesélte, hogy amikor Kelet-Berlinben tanult, egyik kollégája feleségét egy autó csomagtartójában csempészték át a határon. Ezért engem tényleg félelem töltött el az NDK-val kapcsolatosan. Egyszer, amikor édesanyámmal Nyugat-Berlinben a Falnál álltunk, és a határőröket néztem, az az érzésem támadt, hogy ha én most átmennék, soha sem jöhetnék vissza.”

Hoss az "Egy berlini nő -Anonyma" c. filmben — Hoss az “Egy berlini nő -Anonyma” c. filmben

Nina Hoss (1975) igen népszerű színésznő, 26 filmben és TV filmben szerepelt. (közülük hetet Petzold rendezett), több, mint 30 szinházi produkcióban vett részt. Számos díja közül 2007-ben, a Yella főszerepéért kapott Ezüst Medve a legrangosabb. 2013-ban állami kitüntetésben (Verdienstkreuz am Bande) is részesült. Emlékezetes szerepet nyújtott az „Egy berlini nő – Anonyma” című filmben is, amelyet korábban együtt néztünk meg.

Baloldali-liberális családból származik, édesapja Willi Hoss 25 évig a (legális és illegális) Német Kommunista Párt tagja volt, 1949-1951 között az NDK-beli Karl Marx Pártfőiskolára járt. Csehszlovákia 1968-as lerohanása után szakított pártjával. 1979-ben „A „Zöldek” párt megalapító tagja, annak 1983-1985 és 1987-1990 között parlamenti (Bundestag) képviselője volt. 2001-ben azonban feleségével, Heidemarie Hoss-Rohwederrel együtt innen is kilépett, mert a párt támogatta Németország részvételét az afganisztáni háborúban. Nina Hoss édesanyja szintén színésznő volt.

A művésznő már hétéves korában szerepelt egy hangjátékban, és 14 éves korában lépett fel először színpadon. Aktív társadalmi/politika életet él, több civil szervezet munkájában vesz részt, kétszer is részt vett a Szövetségi Elnök (Bundespräsident) választásában A Zöldek képviseletében.

A férfi főszereplő Ronald Zerfeld, az NDK-ban Kelet-Berlinben született. Egy interjú során arra a kérdésre, hogy találkozott–e a megfigyelés problematikájával, így válaszolt: „Én még csak 13 élves voltam amikor ledőlt a Fal. De volt ilyen eset a családi és ismeretségi körben.”

Szülei mindketten az NDK repülőtársaságának, az Interflugnak voltak alkalmazottai. Zerfeld ötéves korától judo foglalkozásra járt, ahol verseny sportolói pályafutásra készítették fel. Legnagyobb sportsikere az országos (NDK-s) győzelem a 11 évesek kategóriájában. A német egyesülés után azonban a versenysportot fel kellett adnia, mert túl fiatal volt ahhoz, hogy a nyugatnémet judo sportba be tudjon illeszkedni. Színészetet Berlinben a „Hochschule für Schauspielkunst „Ernst Busch“-n tanult. Már diákévei alatt is számos szinházi szerept játszott el. Több mint 20 film és TV filmszerepet játszott el. Több német díjat kapott, a „Barbara” című film férfi főszerepéért a Német Filmdíjra jelölték.