Eredeti cím: Chocolat
A gyerekszemmel sorozat záró filmje egy számunkra meglehetősen idegen, a (nagyjából) letűnt múltba kalauzol el bennünket, egy gyarmaton élő család világába. A film inkább vizuális, mint verbális eszközökkel ábrázolja az emberi kapcsolatokat. Látjuk a fehérbőrű család és a fekete szolgák közötti kapcsolat visszásságát, szöges ellentétbe állítva azzal, ahogyan a házigazdák viszonyulnak fehér vendégeikhez.
Ez a film is önéletrajzi indíttatású, a rendező Claire Denis gyermekkorának jelentős részét Afrikában töltötte, mert édesapja több francia gyarmaton a közigazgatás tisztviselője volt, többek között Kamerunban is. A film címe (Chocolat) egyrészt az ötvenes évek zsargonjára „átverve lenni”, másrészt a fekete bennszülöttekre utal.
Kamerun
Bár ez az ország a Csokoládé című film színhelye, ennek azonban nincsen különösebb jelentősége, a film játszódhatna más, közép-afrikai országban is, hiszen a történetet egy isten háta mögötti, izolált birtokon követjük végig. (Ezt a tényt a filmben jól ábrázolja a házon lévő tábla felirata: „Ez a ház itt a legutolsó ház a Földön”). Az ország szerepe 
tulajdonképpen abban merül ki, hogy az egyik főszereplő, „a ház ura” a francia közigazgatás helyi képviselője.
A ma mintegy 22 millió lakosú nem egészen 500 000 km2 területet felölelő ország a Guineai-öbölben helyezkedik el. Afrikának ez a része a brit kereskedelmi és hittérítői tevékenység egyik fontos központja volt, míg 1884-ben Németország megszállta ezt a területet. Németország első világháborús veresége után az ország a Népszövetség mandátuma lett, területét megosztották Nagy-Britannia és Franciaország között. A franciák Kamerun gazdaságát és közigazgatását teljesen beolvasztották gyarmatbirodalmukba. A második világháború után a népszövetségi mandátumokat ENSZ gyámsággá alakították, ekkor már a helyi sajtó foglalkozni kezdett a függetlenség kérdésével. Többéves gerillaháború után az ország (számos más afrikai országgal többé-kevésbé egyszerre) 1960 január 1-én nyerte el függetlenségét.
A film
a „jelenben” kezdődik, egy fiatal nő, France Dalens (mint később megtudjuk) visszatér gyermekkora színhelyére. Megpihen a kihalt tengerparton, ahol nincs más, csupán egy fekete fiatalember a kisfiával. Miután a nő továbbindul a fekete férfi (Mungo) turistának nézi, felveszi kocsijába. A néző még nem tudja, hogy hol játszódik a történet, majd 
csupán egy elhaladó furgon oldalán lévő felirat jelzi, hogy Kamerun a színhely. Ahogy halad a kocsi France szemléli a tájat, a következő vágás után már a „múltban” vagyunk, France kislányként ül az apja vezette kisteherautó platóján Proteé-vel, a fekete szolgával.
A világtól elzárt birtokon jól lehet követni a film szereplőinek kapcsolatát. Szerepük meghatározott: úr (Marc), feleség (Aimée), gyerek (France), szolgák (Protée, Enoch). A ház (és környezete) fel van osztva faj szerint: a feketék a szabadban, mindenki szeme láttára esznek, zuhanyoznak, játszanak stb. A fehérek viszont őrzik privát szférájukat: háló- és fürdőszobájukat természetesen nem láthatják a 
fekete szolgák. Amikor a férj néhány napra elhagyja a házat a néző számára világossá válik az Aimée és Protée közötti szexuális vonzódás, amit nem verbális, hanem vizuális eszközökkel mutat be a rendező. (Itt persze felmerül bennem az a kérdés, hogy egy ekkora kislány ezeket a finom eszközöket képes volt-e felfogni olyannyira, hogy felnőve is visszaidézi ezeket a jeleneteket.)
Egy közelben kényszerleszállást végrehajtó kis repülőgép utasai jelennek meg a háznál. A fehér embereket a gazdák szívesen befogadják. Ekkor további karaktereket ismerünk meg: Delpich-et, a pénzéhes, öntelt ültetvényest, aki minősíthetetlen hangon oktatja ki a fekete szakácsot, közben titkon fekete szeretője van. Luc az utazó, aki megpróbálja áttörni a fehérek és feketék közötti gátat, provokáló módon a feketék közé ül le enni, a feketék által használt, mindenki által látható zuhany alatt mosdik. Luc Aiméet és Protée-t is provokálja, világossá teszi kettejük vonzódását, ami a háziszolga és az utazó közötti verekedéssel végződik. Az asszony és a háziszolga vonzódása nem teljesedik be, a gyarmati világban (nyilvánosan) ez nehezen elképzelhető. Aimée megkéri férjét, hogy a háziszolgának más munkát adjon, távolítsa el a házból.
Miután a repülőút folytatásához megérkezik a pótalkatrész, a vendégek elrepülnek, a gép által felvert por látványa után visszatérünk a “jelenbe”. Mungo-ról kiderül, hogy nem is kameruni, afro-amerikai, aki itt szintén idegennek érzi magát. „Már a reptéren átvert az első taxis. Kutyába se vett, mert fekete vagyok. … Szarba se vesznek egy olyan fickót, amilyen én vagyok.” Amikor France meghívja Mungot egy kávéra, a férfi visszautasítja. Ez a jelenet azt sugallja, hogy az eltelt évtizedek alatt nem sok minden változott a faji viszonyok tekintetében. Van még egy érdekes célzása a rendezőnek: Mungo jósolni akar France tenyeréből, de (egy gyermekkori égési seb miatt) nem lát semmit. Ezeket a szavakat mondja angolul : „No future, no past”, azaz nem látni sem jövőt, sem múltat. Nehéz nem gondolni arra, hogy a 
fiatal nő neve France (vagyis Franciaország) és ez a kijelentés Denis hazájára vonatkozik.
A rendező: CLAIRE DENIS (1946)
Párizsban született, de gyerekkora jelentős részét Afrikában töltötte, ezért többen úgy emlegetik, mint aki úton van Franciaország és Afrika között. Valóban, filmjeinek jelentős része Afrikához kötődik. A ma nagy elismertségnek örvendő rendezőnő 1972-ben végzett a híres Institut des hautes études cinématographiques (IDHEC)-ben. 24 filmet rendezett, de első nagyjátékfilmjét a Csokoládét csupán 43 éves korában forgatta. Ezt megelőzően azonban 18 filmben volt rendező-asszisztens, többek között Jacques Rivette, Costa-Gavras, Jim Jarmusch, Wim Wenders és Dusan Makavajev mellett dolgozott. A Csokoládé mellett a 2009-ben készült Fehér anyag című filmjét szokás önéletrajzi filmeknek tekinteni (mindkét film forgatókönyvének társszerzője). A fehér anyag egy meg nem nevezett afrikai országban játszódik, ahol gyerekkatonák is részt vesznek egy helyi polgárháborúban. Főszereplője egy kávéültetvény tulajdonos fehér asszony, aki azért küzd, hogy megmentse ültetvényét. Kézenfekvő az a gondolat, hogy Denis ezt a filmet bizonyos fokig a Csokoládé ellenpólusa gyanánt készítette el. A rendezőnő azonban ezt mereven tagadja, amint azt is, hogy a Csokoládé és a Fehér anyag önéletrajzi filmek. Cáfolja azt is, hogy a két filmnek köze lenne egymáshoz. Szerinte ezek a filmek Afrika más-más arcát mutatják be, a Csokoládé a családról, a barátságról és bizonyos fokig a szexualitásról szól, míg a Fehér anyag a kiállást és a bátorságot viszi a filmvászonra.
Protée szerepében:
ISAACH DE BANKOLE (1957)
Elefáncsontparton született. Mesterdiplomát szerzett matematikából az Universite de Paris-on, színészetet a Cours Simon-on tanult. 1987-ben a legígéretesebb színésznek járó César díjat nyerte el. Hatvan filmszerepet játszott el, 1997 óta az USA-ban él.
GIULIA BOSCHI (1962)
játsza Aimée Dalens szerepét.
Rómában született, Aba Cercato (egy híres televíziós személyiség) lánya. 2001-ig 21 filmszerepet játszott el, (mint ígéretes színésznő 2 díjat is nyert), amikor is felhagyott a filmezéssel. Jelenleg kinai gyógyászattal (fizioterápiával) foglalkozik.
A film megtekinthető/letölthető a youtube-n itt:
https://www.youtube.com/watch?v=5l957adq9xQ
A magyar felirat itt található:
http://www.opensubtitles.org/hu/subtitles/6634989/chocolat-hu
Források
Irina Trocan:
Másság és stilisztikai töredezettség Claire Denis filmjeiben http://www.filmtett.ro/cikk/3978/massag-es-stilisztikai-toredezettseg-claire-denis-filmjeiben:
Andrew Hussey:
Claire Denis: ‘For me, film-making is a journey into the impossible’
http://www.theguardian.com/film/2010/jul/04/claire-denis-white-material-interview
Elbert Ventura:
Chocolat
http://reverseshot.org/symposiums/entry/373/chocolat
Hilary Neroni :
Lost in fields of interracial desire. Claire Denis’ Chocolat (1988)
http://www.kinoeye.org/03/07/neroni07.php
Diana Sandars: Chocolat
http://sensesofcinema.com/2001/cteq/chocolat-2/