„Az ötvenes évek”
„Azok az ötvenes évek…” voltak (Kelet-Európában) a legkeményebbek. Egy sor film készült a „személyi kultusz túlkapásairól”, a diktatúra kegyetlenségéről, és az „olvadás” (Ehrenburg regényének címére utalva) korszakáról. De lehet-e humorral felidézni ezeket az éveket? Persze, hogy lehet, gondoljunk csak Bacsó Tanú című filmjére. Igaz, hogy az a film mintegy 10 évet várt arra, hogy bemutassák. A Hrabal novellák megfilmesítésével született Jirzi Menzel alkotás, a Pacsirták cérnaszálon nem volt ilyen szerencsés, annak 20 évet kellett dobozban csücsülnie. Tulajdonképpen nem az a meglepő, hogy a filmet betiltották, hanem az, hogy egyáltalán elkészűlhetett. Ehhez kellett a „Prágai Tavasz”, az ideológiai enyhülés korszaka. A film 1969-re készült el, ekkorra már a szovjet, bolgár, lengyel és magyar csapatok beavatkozása (1968 augusztus 21) következtében Csehszlovákiában ugyancsak megváltozott a politikai helyzet, bemutató szóba sem jöhetett. Újabb politikai változás, a „szocialista tábor” összeomlása kellett ahhoz, hogy eljusson a film a közönséghez. A filmet 1990-ben mutatták be, és ebben az évben a rendező Jirzi Menzel Arany Medve díjat kapott a Berlini Filmfesztiválon.
A film azóta megjelent DVD-n, és megtalálható a youtube-n is.
Cselekmény
Hrabal és Menzel szelíd iróniával mutatják be a hatalom képtelenségeit, a mindennapok ostobaságait. Minden olyan emberi, kedves, még a hatalom képviselői sem váltanak ki ellenszenvet, a helyzet groteszk volta az, ami sugárzik a filmből.
A film az ötvenes években Kladnoban, egy iparvárosban játszódik. A nyitó képek egy ipartelepet pásztáznak, miközben egy narrátor ironikus hangon vázolja az ország helyzetét:
„A dicsőséges februári fordulatban a munkásosztály végérvényesen magához ragadta a hatalmat, és az ország vezető erejévé vált. A legyőzött osztályok megmaradt tagjait bevonták a termelésbe, hogy becsületes munkával jóvátegyék azt, hogy valaha a burzsoáziához tartoztak.” 
A „becsületes munka, azaz a munkával való nevelés” színhelye egy ócskavas telep, ahol a burzsoázia volt tagjai, nevezetesen ügyvéd, ügyész, filozófia professzor, asztalos, borbély, szakács kézről-kézre adja a beolvasztásra kerülő vasdarabokat. Felügyelőjük azzal kérkedik, hogy egyedül ő munkás származású, aki zakóban és nyakkendőben járkál a munkaruhás volt burzsoák között.
Ugyanazon a roncstelepen, de egy kerítéssel elválasztva dolgoznak elítélt nők, akiknek az a bűnük, hogy el akarták hagyni a szocialista Csehszlovákiát („disszidálni” akartak).
A diktatúra abszurditása világosan megjelenik a film képkockáin. Például egyik jelenetben fontos szakszervezeti elvtárs érkezik népes sleppel,
aki bugyuta érvekkel akarja meggyőzni az átnevelendő embereket. Másik jelenetben úttörők jönnek a roncstelepre, üdvözlik a „munkásokat”, majd tanárnőjük rövid oktatásba fog az imperialisták mocskos tevékenységéről, bemutatva a szánalmas nőcskéket, akik át akartak szökni „kenyéradó gazdáikhoz”.
Akármilyenek a körülmények, az emberek megpróbálnak normális életet élni, barátkoznak, szerelembe esnek, így azután a filmben két esküvő tanúi is lehetünk. Az egyik a fegyőr esküvője egy cigánylánnyal, ahol a menyasszony nem a vőlegénnyel, hanem másokkal kacérkodik. Az esküvőt követi az ifjú pár beköltözése új lakásukba. Ezek a jelenetek a korabeli agitprop (agitációs és propaganda) filmekben vissza-visszatérő motívum, a „munkásfiatalok fészekrakásának”, gyilkos paródiája.
A másik szerelmi történet egy “munkás” és egy elítélt nő között bontakozik ki. Az esküvő persze groteszkre sikeredik, a fogvatartott 
menyasszonyt egy nagynéni képviseli az anyakönyvvezető előtt, és a film végéig sem tudnak együtt lenni a fiatalok a sajátos körülmények miatt.
Elgondolkodtatóak a film zárójelenetében a filozófia professzor szavai :
Emberek, én olyan, de olyan boldog vagyok, mert megszülettem. Minden bút, bajt és minden haragot, mindent elemésztett a tűz, amely engem megtisztított. Boldog vagyok, megleltem önmagam.
Vagyis, bármilyenek is legyenek a körülmények, a legfontosabb az, hogy békében legyünk önmagunkkal.
A Hrabal – Menzel szerzőpáros
számos filmet készített, többek között az Oscar díjjal kitüntetett Szigorúan ellenőrzött vonatok-at. Természetes, hogy könyvtárnyi irodalma van munkásságuk ismertetésének, kritikájának. A Pacsirták szalmaszálon-ról is egy sor ismertető található (pl. itt). Nem szeretnék beállni a sor végére, inkább álljon itt a két alkotó véleménye filmükről, a film készítésének körülményeiről.
Kedves Áprilka, ezek aztán az összefüggések! Január negyedikén volt annak a filmnek a megkésett bemutatója, amit Jiri Menzel forgatott hatvannyolcban. Pacsirták cérnaszálon a film címe, ezidáig páncélszekrényben feküdt, amihez csak négy elvtársnak volt kulcsa, mivelhogy a filmet szigorúan őrizték, a négyes osztály vezetői azt állították róla, hogy ez a film tartamát és célját tekintve nem egyéb, mint bujtogatás a kommunisták legyilkolására. Most pedig nemcsak én, hanem a rendező és a színészek és a közönség is megtekinthette a Pacsirták cérnaszálon-t, és az emberek, a nézők meghatódtak attól, amit láttak, hogy bár ez a film megdöbbentő híradás a kegyetlen ötvenes évekről, mindazonáltal, és ez a lényeg, a felebarátaink iránti tevékeny szeretet filmje is, film a szeretetről, ami nemcsak az időt győzi le, hanem mintegy térbeni kapocs is az ég és a föld között, ahogyan azt Platón tanítja… Én, aki a filmben ábrázoltakat úgy éltem meg, hogy egy egész könyvet írtam róla, aminek legalább ilyen furcsa címet adtam..: Apróhirdetés a házra, amiben nem akarok már lakni… nos akkor, amikor megnéztem a filmet tulajdonképpen arról, amiről már régesrég megfeledkeztem, akkor mindaz megelevenedett bennem, amit eltemettem magamban, és noha a lábam fölmondta a szolgálatot, fölkapaszkodtam a lépcsőkön, csak el és el, és lerogytam egy padra, és nem tudtam lépni egy tapodtat sem, Corduas úr hívott nekem egy taxit, mert nem volt egyéb vágyam, mint hogy hazajussak… és otthon elsirattam mindazt, amit átéltem, és sírtam a boldogságtól is, hogy megértem, hogy a Pacsirták cérnaszálon nemcsak szól az emberekhez, hanem ez a film üzenet is, Menzel úr riportfilmje epopeia a megalázottak és levertek hű barátságáról, és legfőképpen az emberi kapcsolatokról, amelyek fölötte állnak az időnek, hogy ez a film a határmezsgyéjén áll annak, ami időtlen idők óta történik az emberrel, és annak, ami mai, ami modem, con moto, hogy Menzel úr nemcsak művész, hanem zsurnaliszta is, hogy ezt a filmet nem egészen harminc éves fejjel forgatta, és igen találóan azt mondta akkor, hatvannyolcban Procházka úr… Hrabal úr, mondja meg Menzel úrnak, hogy a Pacsirták az eddigi legjobb műve… Jan Procházka úr esztergályos szakmunkás volt és író, végeredményben a prágai tavasz művészeinek egyike, egy évre rá meg is halt, mindaz a szörnyűség és rettenet, ami az idegen megszállás után következett, sírba döntötte, míg a prágai tavasz többi alkotója külföldre menekült, vagy belső emigrációba vonult… Ráadásul, Áprilka, hogy tudja, mekkorát lépett előre a bársonyos forradalom alatt társadalmunk, akkor, a hetvenes években a Pacsirták cérnaszálon-t úgy hordozták magukkal a pártfunkcionáriusok a pártértekezletekre, mint annak bizonyítékát, hogy tényleg legyilkolták volna a kommunistákat, és valahol Kelet-Csehországban valóban megtörtént, hogy a párttitkárok a Pacsirták megtekintése után így kezdtek kiáltozni… Csak tegyék be ide a lábukat, mi majd alaposan ellátjuk a bajukat!… Ma pedig, ha még élnek, azok között lesznek, akik sorba fognak állni a mozik előtt, hogy a saját szemükkel lássák, mekkorát lépett előre a társadalmunk gyerekeinek, a bársonyos forradalmároknak, a diákoknak köszönhetően, akik azért küzdenek, amit a humanizmus és a tisztesség fogalma fémjelez…
(Részlet a LEVELEK ÁPRILKÁNAK c. könyvéből)
… A Pacsirták cérnaszálon esetében is az történt, hogy amikor megjelent az alapjául szolgáló könyv, az Apróhirdetés egy házra, amelyben már nem akarok lakni, elképzelhetetlen volt, hogy abból film szülessen. Aztán jött a Prágai Tavasz, és úgy gondoltam, ki tudja, meddig tart az ideológiai enyhülés, kár lenne kihagyni. Szorgalmazni kezdtem, hogy a novellából mihamarabb film legyen. Aztán volt még egy nagyobb erőfeszítésem ezen a téren, a Pacsirtákat követően, miként a film, Hrabal úr is feketelistára került…
(TRABANTTAL A HILTONIG, Jirzi Menzel beszélget Szabó G. Lászlóval)
*-*
– Indiában retrospektív vetítéssorozata volt nemrég. … a Hrabal írásai alapján készült Pacsirták cérnaszálon-t, amely annak idején a tiltott filmek listáján szerepelt Csehszlovákiában, és csak azután jutott el a közönséghez, hogy a ’80-as évek végén Berlinben Arany Medvét nyert, hogy fogadták az indiaiak?
Náluk is voltak átnevelő táborok, jól ismerik ezt a témát. Ez különben sem politikai film, itt a szocialista rendszer által nem kívánatos személyeknek tartott, vashulladéktelepre kényszerített értelmiségiek sorsának alakulása az igazán érdekes. Nem a diktatúra…
(TRABANTTAL A HILTONIG, Jirzi Menzel beszélget Szabó G. Lászlóval)
*-*
– Az Oscart követően Menzel úr kapott egy szerződést ar USA-ból, az Universalétól.
– Na igen, csakhogy akkor már nagyon is benne voltunk a Prágai Tavaszban, és én tudtam, hogy meg lehet csinálni azt a Pacsirták cérnaszálon-t, amelyet 1967-ben még nem lehetett volna, úgyhogy rábeszéltem Hrabalt arra, hogy minél hamarabb csinálja meg a film forgatókönyvét, és valóban, 1968 végére meg is volt a könyv. Nem akartam csak úgy ott üldögélni Amerikában, pedig a megszállást követően, amikor a New York-i Filmfesztivált a Szeszélyes nyár-ral nyitották meg 1968 októberében, újra felajánlották, hogy maradjak kint. Akkor már tudtam, hogy a Pacsirták-at biztosan megcsinálhatom, úgyhogy visszajöttem.
(Varga Attila: HRABAL ARCAI. Interjúkötet)
*-*
Hatvannyolcban, amikor megnyertem az Oscart, kezembe nyomtak egy szerződést. Alá kellett volna írni, és maradok az Egyesült Államokban. Csakhogy én siettem haza, várt a Pacsirták cérnaszálon forgatása. Amikor a szovjet tankok már Prága utcáin dübörögtek, újra felkerestek az Universal stúdió emberei, hogy nem gondoltam-e meg magam. Előbb ők csodálkoztak el, hogy azt mondtam, nem, később meg én, amikor minden határ lezárult előttem. Mintha kalitkába dugtak volna. Sehova nem mehettem. Nem engedtek. Hogy megérte-e maradni? Fölösleges kérdés. Örülök, hogy leforgattam a filmjeimet, s egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ugyanolyan sikeres lennék Amerikában, mint Milos Forman. Őt keményfából faragták, küzdőképes, nem ismer lehetetlent, ha elindult, senki nem állíthatta meg az útján. Én inkább Ivan Paserra hasonlítok, aki egészen más típus, gyengéd. Kerülöm a konfliktusokat, és nem vagyok elég határozott. Ezért úgy gondolom, jól döntöttem, amikor hatvannyolc megbuktatása után itthon maradtam.
(TRABANTTAL A HILTONIG, Jirzi Menzel beszélget Szabó G. Lászlóval)
A film stáblistája a magyar, illetve angol nyelvű filmadatbázisban.
A film megtekinthető a youtube-n.