Eredeti címe: Le Havre (2011)
Az elmúlt alkalommal “Az ígéret földje” című filmben azt láttuk, hogy gyerekek a jobb élet reményében veszélyekkel teli viszontagságos útra szánják el magukat. Útjuk során segítséget nem kapnak, mindenki kihasználja őket. Kétségtelen, hogy a migránsokat – jöjjenek a harmadik világból, vagy egy szomszédos országból, a helyi lakosok nem mindig fogadják kitörő lelkesedéssel. (Itt közbevetem, hogy ez a nemrégiben elterjedt „migráns” szó, meglehetősen furcsán hangzik. Eddig a kivándorló (emigráns) és bevándorló (immigráns) szavakat használatuk. Adná magát ezért, hogy ne az idegen hangzású migránst használjuk, hanem egyszerűen a „vándorló” szóval illessük a jövevényeket.) Az idegenellenes propaganda is nemzetközi jelenség. Alább látható egy angliai plakát, ahol a bevándorlók ellen uszítanak. (Megjegyzem, ott a bevándorlók elleni harc az EU állampolgár kelet-europaiak ellen irányul.)
Hetente 5000 új ember telepedik itt le.
Mondj NEM-et a tömeges bevándorlásra hisztériára
Vannak persze – ha nem is többségben – olyanok is, akik megértik, hogy miért menekülnek emberek a háború, az éhínség és a terror elől. Ilyen emberekről szól ez a film.
A „Kikötői történet” forgatókönyv iró-rendezője, Aki Kaurismäkit egy nyilatkozatában arra a kérdésre, hogy mi inspirálta a film elkészítésére, a válasz ez volt: „Egyre több cikket olvastam, egyre több TV híradót láttam azokról az emberekről, akiknek Európa boldog földjét ígérték, ám a Földközi tengerbe fulladtak, ők aki telve reménnyel indultak el. És ez engem elkezdett nagyon zavarni. Tehát mit csinálhatok? Filmet. Lehet, hogy flegmának néznek engem, de én nagyon szentimentális vagyok…”
Az illegális bevándorlókról szóló filmek nagy része a menekülők megpróbáltatásairól, kihasználásukról és kiszolgáltatottságukról szól. Aki Kaurismäki viszont nem ilyen filmet akart készíteni. Erről így nyilatkozott: „ …Minden erőmmel a Le Havre végét olyanra akartam megcsinálni, hogy a nézőknek ne legyen okuk a pesszimizmusra. Hiszen annál semmi sem lehet jobb, mint vidám hangulatban kijönni a moziból…. Néhány próbavetítést is rendeztem, hogy megnézzem a nézőközönség reakcióját a film végéről. Ha a nézők nem mosolyogtak volna, akkor megértettem volna, hogy hiába forgattam le a filmet. Amúgy ha a nézők hangosan nevettek volna, az is elkeserített volna.”
A film
egy mesevilágba viszi el a nézőt. Le Havre kikötőjében egy Londonba szánt konténerből emberi hangot hall meg egy arra járó dokkmunkás. 
Amint a francia hatóságok (rendőrök és határőrök) felnyitják a konténer ajtaját, ott afrikai migránsokat találnak. A csoport tagjait a hatóságok elzárják, azonban Idrissának, egy kamasz fiúnak – szülei jelzésére – sikerül elmenekülnie. A gyerek összetalálkozik Marcel Marxxal, a jobb napokat megért idős cipőpucolóval, aki őt befogadja 
házába. Bár Marcel felesége súlyos beteg, a férfi hatalmas energiával veti bele magát Idrissa további útjának megszervezésébe. A környéken lakók is (egy feljelentgető szomszéd kivételével) mindent megtesznek azért, hogy a fiú eljusson rokonaihoz Londonba. Nem is csoda tehát, hogy a film végül óriási happy endd-del fejeződik be.
Bár – amint azt már többször megjegyeztem -, nem akarok botcsinálta filmesztéta szerepében tündökölni, most szokásomtól eltérően néhány gondolatot azért szükségesnek tartok leírni.
A legfontosabb talán az, hogy a film még 2011-ben a nagy „migráns válság” előtt készült. Ez egy optimista kicsengésű tündérmese. Nem arról szól, hogy milyenek az emberek, hanem arról, hogy milyen jó lenne, ha ilyenek lennének. A zord külső világgal, ahol a menekülőt az állam üldözi, szemben állnak az egyszerű emberek. Ezért talán nem véletlen, hogy a rendezőt nevezték már az utolsó marxistának is. A főszereplő (Marcel Marx) neve is arra utal, hogy ez nem teljesen légből kapott vélemény. Az is érdekes, hogy a cipőpucoló kutyáját Lajkának hívják, hiszen ez volt a neve annak a kutyának, amelyik előszőr kerülte meg a Földet egy szovjet űrhajón.
A rendező: Aki Kaurismäki (1957)
Dolgozott mint postás, mosogató-fiú és filmkritikus, egy ideig hajléktalanként is élt, többször töltötte az éjszakát rendörörsön „rossz magaviseletért”. 1977-ben jelentkezett a finn filmfőiskolára, de nem vették fel. Később a tamperei egyetemen újságírást hallgatott, de nem fejezte be tanulmányait. Filmes karrierjét bátyja, Mika Kaurismäki egyik filmjében kezdte el, aki 1978 és 1981 között Münchenben Film- és Televízió művészetet tanult az egyetemen. Mind a ketten termékeny filmesek, a ’80-as évek óta a teljes finn filmipar ötödét az ő alkotásaik tették ki. Bátyjával közös filmgyártó céget is alapított, de azután 20 éven át nem is beszéltek egymással. Erről azt nyilatkozta az őt kérdező újságírónak : „Olyan okból amit Önnek nem kell tudnia. Soha ne kerüljön gazdasági kapcsolatba az úgynevezett barátaival.”
34 filmet rendezett, nem csinál hosszú filmeket, szerinte egy film sose legyen hosszabb 90 percnél. Rendezett angol és francia (ilyen a Kikötői történet) nyelvű filmeket is.
Egyik leghíresebb munkája az 1989-ben készült „Leningrád cowboys menni Amerika”. Több filmjét trilógiába szoktak sorolni. Ilyen a „Proletár trilógia” (Árnyak a paradicsomban, Ariel és A gyufagyári lány) valamint a „Finnország trilógia (Gomolygó felhők, A múlt nélküli ember és a Külvárosi fények) Egy nyilatkozatában kijelentette, hogy a „Kikötői történet” is egy (kikötői) trilógia első része, bár a többi film nem egyhamar fog elkészülni.” Kaurismäki egy-egy figurát több filmben is szerepeltet, ilyen Marcel Marx is, aki először az 1992-es „Bohéméletben” szerepelt (szintén André Wilms alakította).
Kaurismäki talán legelismertebb filmje „A múlt nélküli ember”, amely rangos díjat nyert el a 2002-es Cannesi Filmfesztiválon, és 2003-ban Oscar díjra is jelölték az idegen nyelvű filmek kategóriájában. A rendező azonban nem ment el a díjkiosztásra, mondván, hogy nincsen kedve fogadásra menni egy háborúban álló országba. A rákövetkező évben, amikor a „Külvárosi fények” című filmjét választották Oscar nevezésre, Kaurismäki elutasította a nevezést, mivel így akarta kifejezni nemtetszését az Egyesült Államok külpolitikájával kapcsolatosan.
Az utóbbi időben Kaurismäkit egyre jobban elismerik hazájában, mintegy „nemzeti hősként” tartják számon. 2008-ban a „Filmművészet Akadémikusa” megtisztelő címet kapta az államelnöktől.
Marcel Marx szerepében André Wilms (1947)
Számos szinházi szerepe mellett 82 filmszerepet játszott el. Többször dolgozott Kaurismäkival, Marcel Marx néven már szerepelt a rendező 1992-es Bohémélet című filmjében, ahol egy állandó anyagi gondokkal küszködő írót alakított. Az 1980-as évek óta színdarabokat és operákat is rendez. Érdekesség, hogy 1990-ben a Montpelier-i Nemzetközi Fesztiválon megrendezte Bartók „Kékszakállú herceg várát”.
Idrissa szerepében Blondin Miguel
akit párizsi iskolások közül választottak ki. Kaurismäki azt nyilatkozta, hogy nehéz választás volt, mert a végső rosta után megmaradt 5 gyerek közűl bármelyikük kitünően eljátszotta volna a szerepet.
Arletty szerepében Kati Outinen
Finn szinésznő, 54 filmszerepet játszott el, közöttük számos Kaurismäki filmben szerepelt.
A film fogadtatása
kedvező volt, 15 díjat nyert el, és további 32 díjra jelölték. A Cannes-i Filmfesztiválon a film két más (FIPRESCI és az Ökumenikus Zsűri különdíja) elismerése mellett az egyik szereplő, Lajka kutya, megkapta a „Kutya Pálma” különdíjat is.
A stáblista megtalálható a magyar illetve angol film adatbázisban.
A magyar felirat INNEN tölthető le,
melyet newstein készített az angol fordítás alapján. Köszonet érte.
Források
Aki Kaurismäki
http://cinecollage.net/aki-kaurismaki.html
Békés Bálint
Kikötői tündérek
http://www.filmtett.ro/cikk/2962/aki-kaurismaki-le-havre-kikotoi-tortenet
Váró Kata Anna:
A művészet mint öngyógyítás
http://nol.hu/kritika/20110831-a_muveszet_mint_ongyogyitas-1161851
Vajda Judit:
A humanista Kaurismäkinél a vesztesek is nyertesek – mert emberek.
http://filmvilag.hu/cikk.php?cikk_id=10916
Hungler Tímea
Aki Kaurismäki: Kikötői történet
Szabadság, egyenlőség, testvériség
http://film.mindennapi.hu/cikk/kritika/szabadsag-egyenloseg-testveriseg/2011-12-29/11325
Simon Hattenstone:
Seven rounds with Aki Kaurismäki
https://www.theguardian.com/film/2012/apr/04/aki-kaurismaki-le-havre-interview
Eric Kohn
“Le Havre” Director Aki Kaurismäki: “I’m not interested in the upper class.”
http://www.indiewire.com/2011/10/interview-le-havre-director-aki-kaurismaki-im-not-interested-in-the-upper-class-51557/
Helen Barlow
Le Havre: Aki Kaurismaki interview
http://www.sbs.com.au/movies/article/2012/03/30/le-havre-aki-kaurismaki-interview
Ольга Кузнецова
Ничего в жизни не буду делать по примеру Вуди Аллена
http://izvestia.ru/news/511267