Spanyol polgárháború

Ez a bejegyzés a megszokottól eltérően több filmről szól. Tulajdonképpen két oka van annak, hogy elkészítettem ezt az összeállítást. Egyrészt, a Nagy Háború után sorozat következő filmje a Belle Epoque Spanyolországban, az 1936-ban kirobbant spanyol polgárháború előtt játszódik, másrészt pedig éppen a napokban (április 1-én) volt 80 éve, hogy vége lett a rengeteg brutalitással, emberáldozattal járó véres háborúnak. Arra gondoltam, hogy ebből az alkalomból talán érdekes összegyűjteni néhány filmet a spanyol polgárháború témájából. Az alább ismertetett filmek közül kettő (A „Haza és szabadság”, a “Guernica fa” és a „Gernika”) foglalkozik legközvetlenebbül a háború véres eseményeivel, a többi alkotás lazább hangvétellel közelíti meg azt a korszakot.

Angélica, az unokatestvér
(La prima Angelica 1974, R.: Carlos Suara)

Ez az egyetlen olyan film, amelyik még a Franco diktatúra alatt születet, és hozzá is tudtam férni. Bár undorodom a véres diktátor rendszerétől, szerettem volna olyan filmet is látni, amely a falangista győztesek szempontjából mutatja be a történteket. Ám a neves rendezőnek ez a filmje, amely még Franco uralmának utolsó évében készült, távolról sem a diktatúra létrejöttének dicsőítése. A forgatókönyvet a cenzúra kétszer is visszadobta, majd a 3. változatot 5 (azaz öt) miniszternek mutatták be ellenőrzésre, de mindegyikük ellenezte a film elkészítését. Ám ekkor már recsegett-ropogott a diktatúra, ezért ekkorra a filmet leforgatták. Sőt, a filmet bemutatták a Cannesi Filmfesztiválon, ahol megkapta a legjobb rendező díját. Botrányok sorozata követte a film spanyolországi bemutatását, viszont kiváltott egy nemzeti párbeszédet a hatalom által a szőnyeg alá söpört polgárháborús évekről.
A film pedig tulajdonképpen – érthető módon – nem a polgárháborúról szól, csupán a középkorú főszereplő, Luis visszaemlékezik gyerekkorára, amikor 1936-ban egy nyarat nagynénjénél töltött. A jelenben és múltban játszódó jelenetekben megjelenik unokatestvére Angelica, első szerelme, és annak fasiszta nagybátyja. A középkorú Luis felkeresi régi iskoláját és felidézi a bombázást, visszaidézi, hogy mit látott akkoriban a polgárháborúból.

Az angol feliratot itt lehet letölteni.

A Guernica fa
L’arbre de Guernica
(1975, R: Fernando Arabal)

A film címe a Guernica fa a Baszkföld hagyományos szabadságát jelképezi. Története a XIII. századig nyúlik vissza, az akkor ültetett fa leszármazottai komoly szerepet játszottak a spanyol történelemben.
Az emigrációban élő spanyol író, rendező filmje ugyan sok harcot és véres jeleneteket tartalmaz, azonban nem háborús film. Nincsenek ugyanis harci jelenetek, de bemutatja a kegyetlenségeket, azt, hogy a győztes nacionalisták milyen kíméletlenül bántak el a legyőzött köztársaságiakkal.
A film egy fiktív falúban, a baszk földön lévő Villa Romeroban játszódik, Guernica közelében. A két főszereplő Goya (a földbirtokos fia) és Vandale (a köztársaság híve) szerelme a szabadság jelképes ábrázolása. (Nem mellékesen Vandale alakja a La Pasionaria – Dolores Ibarruri- felidézése. Az iró-rendező a főszereplőnő szájába adja még a politikusnőnek a mexikoi forradalmártól, Zapatatól származó elhíresült szavait is, miszerint „Jobb állva meghalni, mint térden csúszva élni”.)
Ez az alkotás nem egyszerűen egy szürrealista vízió a spanyol polgárháborúról, mert a filmben lassanként összefolynak a reális és szürreális elemek. Nagyon megkapó a film képi világa, amely tulajdonképpen legalább annyit mond a polgárháborúról, mint a történet maga. Igen hatásosak a bevágott dokumentumfilm részletek, a nézőnek „van szerencséje” megtekinteni Franco, Mussolini és Hitler örömteli találkozását is. Igen érdekes megoldás a Guernica bombázását bemutató híradó részletet követő jelenet, amelyben a tanító játék repülőkkel játszatja el a gyerekekkel Guernica lebombázását.
A film befejezése optimista: a szerelmesek naphimnuszát, szabadság ősi jelképét látjuk. „Nem adhatjuk fel, a népnek ismét szabadnak kell lennie. A Guernica fa még mindig áll, amint a reményeink is” ez a film két utolsó mondata.

A FRANCIA nyelvű film ANGOL felirata itt található

A kerékpár nyárra való
(Las bicicletas son para el verano 1984, R.: Jaime Chávarri)

(Mi a baj? A vörösöket pártoltad?)

Ez a keserű humorral fűszerezett film nem mutatja be a háború borzalmait, hanem az emberek hétköznapi életét láttatja a nézővel.
A film története 1936 nyarán indul. Egy középosztálybeli család mindennapi életét követjük végig a polgárháború évei alatt. Luisito, a 15 éves fiú annak ellenére, hogy megbukott fizikából szeretné megkapni a neki megígért kerékpárt, de apja azt csupán a pótvizsga sikeres letétele utánra ígéri meg neki. Közben elkezdődik a polgárháború, a családnak alkalmazkodnia kell a félelemhez, éhezéshez és a szokások megváltozásához. Így a kerékpár megvásárlása is elhúzódik, amint elhúzódik maga a polgárháború is. A mindennapok problémájára jellemző az a jelenet a filmben, amelyben a családtagok egymást vádolják azzal, hogy meg-megdézsmálták a vacsorát. Kiderül, hogy éhesen mindenki evett egy kanállal, ezért azután elfogyott az egész.
A háború sem úgy fejeződik be, ahogyan azt az apa szeretné, ez nem az a béke, amire ő számított. A film végén azt mondja a fiának, hogy „Csak Isten tudja, mikor jön el egy új nyár”, (azaz a szabadság) és arra számít, hogy le fogják tartóztatni.
A film Fernando Fernán Gómez (színész, író, rendező) színdarabjából készült, amelyet 1978-ban, 3 évvel Franco halála után mutattak be, és óriási sikere volt. A film sikere talán még a darabét is felülmúlta, egyik legnépszerűbb spanyol film volt, hazájában mintegy két millióan tekintették meg.

Az ANGOL nyelvű feliratot innen lehet letölteni.

Jaj Carmela!
¡Ay Carmela! (1990, R.:Carlos Saura)

Ez a film 51 évvel a polgárháború befejezése, és a fasiszta diktátor halála után 25 évvel készült, amelyben a polgárháború témájához könnyed humorral nyúl a rendező. Bár az egész film története a háború idején játszódik, nincsenek benne borzalmak, kegyetlenkedések, az egész történet inkább egy farce jellegét ölti. A rendező nyilatkozata szerint már elég idő telt el (1990-re) a polgárháború óta ahhoz, hogy humorosan lehessen beszélni arról a korról, és – szerinte – így olyan dolgokat lehet elmesélni, amit más módszerrel nehéz, vagy egyenesen képtelenség volna elmondani.
A film története: Paulino és Carmela vándorszínészek, Spanyolországot járják a polgárháború idején. Utitársukkal a néma Gustaveteval járják az országot. Mindannyian köztársaságpártiak, de egyszer eltévedvén a fasiszták frontvonala mögé keverednek. Letartóztatják és egy fogolytáborként szolgáló helyi iskolába viszik őket. Ott Carmela összebarátkozik egy lengyel fogolytárssal, aki a köztársaságiak oldalán küzdő Nemzetközi Brigád harcosa, és a lány megdöbben, hogy valaki eljött harcolni egy idegen országba, amelynek még a nevét sem képes helyesen kimondani. A feszültség és félelem légkörében visznek el a foglyok közül néhányat kivégzésre. Amikor a 3 vándorszínészt autóba rakják, azok meg vannak győződve arról, hogy számukra is eljött a vég, de kivégzés helyett egy színházba viszik őket. Ott egy olasz tiszt, akinek magának is művészi ambíciói vannak, arra kényszeríti őket, hogy fellépjenek egy kabarészerű műsorban, amelyben a Köztársaságot figurázzák ki. Az előadás során Carmelát egyre jobban undorítja, hogy ki kell nevettetnie azokat az eszméket, amelyeket ő is vall, ezért viselkedése következtében teljesen szétesik a paródiának szánt műsor. A nézőközönség soraiban helyet foglaló köztársaságpárti lengyel foglyok ekkor mozgolódni kezdenek, ami felbőszíti a fasisztákat. Ekkor Carmela elkezdi énekelni a köztársasági csapatok legnépszerűbb dalát a „Jaj Carmela”-t, amire egy tiszt előkapja pisztolyát és homlokon lövi a színésznőt, aki a színpadon szörnyethal.
Az alkotás egyébként egy színdarab megfilmesítése, amelyet néhány éve a Pécsi Nemzeti Színházban is bemutattak.

Az ANGOL nyelvű feliratot innen lehet letölteni.

Haza és szabadság
Land and Freedom (1995 R.: Ken Loach)

Két baloldali művész, a rendező (Ken Loach) és szövegkönyvíró (Jim Alen) alkotása talán a legjobban mutatja be a polgárháború bonyolult történetét. A véres jelenetekkel tarkított film nem csupán a polgárháborút mutatja be a nézőknek, hanem a háborút a háborún belül is, nevezetesen a köztársaságiak sorain belül dúló politikai és ideológiai összeütközéseket, amelyek végül fegyveres összeütközéshez vezettek a pártok, frakciók, milíciák és különböző fegyveres alakulatok között. Bár a film szerzői között nem szerepel Georg Orwell neve, lehetetlen elszakadni a gondolattól, hogy nem a „Hódolat Katalóniának” hatására, netán annak felhasználásával készült.
A film flashback-kel kezdődik, az idős David Carr halála után lányunokája kutatva a régi iratok újságok és más dokumentumok között, megismeri nagyapja történetét.
Megelevenedik a múlt: egy fiatal, idealista angol munkanélküli (a nagyapa) Francoék 1936-os puccsa után Liverpoolból Spanyolországba indul, hogy részt vegyen a fasizmus elleni harcban. Bár a Nemzetközi Brigádban akar harcolni, egy véletlen folytán a POUM (Partido Obrero de Unificación Marxista, magyar nevén Egyesült Marxista Munkáspárt, ami egy marxista és anarchista párt volt, és amelyet a sztálinista kommunisták 1937-ben betiltottak) irányította milíciához kerül. Nagy illúzíóval veti bele magát a küzdelembe, számos barátra tesz szert, de hamarosan rá kell jönnie, hogy a győzelemhez kevés az akarat, az ellátás hiányos, a kiképzés csapnivaló, a harcosokat kibékíthetetlen ellentétek feszítik. Miután megsebesül, eredeti tervének megfelelően a kormány által támogatott Nemzetközi Brigádhoz csatlakozik, ahol azonban szembetalálkozik a szovjetek által szított POUM tagok és anarchisták elleni üldözéssel. Visszatérvén alakulatához, szemtanúja annak, amint a kormánycsapatok megadásra szólítják fel a milíciát. A fegyveres konfliktusban szerelmét is lelövik. A lány temetése után Carr kiábrándultan tér vissza szülőhazájába, de emlékül egy marék spanyol földet magával visz.
A film végén visszatérünk a jelenbe: az unoka nagyapja temetésén a marék spanyol földet nagyapja sírjába szórja, és felemelt ökölszorítással tiszteleg apja emléke előtt.
Ez a történelmi film kitűnően mutatja be azt a problémát, hogy Francoék győzelmét nem csupán a jelentősebb német és olasz katonai támogatás tette lehetővé, hanem a baloldaliak közötti széthúzás, torzsalkodás is. Erre rakódott rá a sztálini ideológia diktálta, a saját sorokon belüli ellenségkeresés, ami kivégzésekben (vagy hívjuk inkább gyilkosságoknak?) és a belső fegyveres konfliktusban végződött.

A MAGYAR felirat itt található.

Gernika
Gernika (2016 R.: Koldo Serra)

Guernica (baszk helyesírással Gernika) bombázása a spanyol polgárháború világszerte elhíresült momentuma volt. 1937 április 26-án egy piaci napon a német Luftwaffe lebombázta a baszk szabadság fellegvárának tartott kisvárost. (Egyes történészek szerint a pusztítást eredetileg Hitlernek szánták születésnapi ajándék gyanánt, de stratégiai okokból a támadást egy héttel el kellett halasztani.) Ezt a katonai akciót tekintik sokan az első terrorbombázásnak, valamint a Varsó elleni légitámadás „előkísérletének”. A halottak számáról a forrás hovatartozásától függően ellentmondó adatok vannak, de az tény, hogy a Franco rezsim sohasem ismerte el a bombázás tényét, azt terjesztették, hogy a visszavonuló köztársaságiak gyújtották fel a várost. Természetesen ma már senki sem vonja kétségbe a német bombázás tényét, olyannyira, hogy 1997-ben, a bombázás 60-ik évfordulóján a német elnök bocsánatot kért érte. Még a bombázás időtartamával kapcsolatban sincsen egyetértés. Ennek a filmnek a rendezője, a baszk K. Serra, több túlélővel készített interjút, és a visszaemlékezők között volt olyan, aki a bombázás időtartamát 3 és fél órának írta le, de volt olyan is, aki szerint csupán 10 percig tartott az egész.
Ez a borzalmas esemény sok művészt megihletett, a művek között leghíresebb Picasso festménye. Guernica címmel is több film készült (például E. Kusturica 1978-ban egy kisfilmet, Kósa Ferenc filmje 1982-ben készült), de ezek témája zömében a Picasso festmény köré vonják történetüket. Több dokumentumfilm készült a terrorbombázásról, de ez a 2016-ban készült egész estét betöltő játékfilm (tudomásom szerint) az első, amely az 1937 április 26-i bombázásról szól.
A film a helyzet ismertetésével kezdődik, leírja, hogy a front két oldalán harcoló csapatokat kik segítik, majd rátér a sajtó szerepére. Az információ jelentős hadi eszközzé vált, néha felülmúlva a fegyverek erejét is. Mindkét harcoló fél sajtóirodákat alakított ki. Híreket, jelentéseket és képeket cenzúráztak, hogy az ő szempontjaik kerüljenek a sajtóba.
A film főszereplője Henry Howell egy kiábrándult angol újságíró. Alakját a London Times haditudósítójáról, George Steerről mintázták, aki elsőként hozta a világ tudomására a Guernica felett végrehajtott terror bombázás tényét. A film keretét egy szerelmi háromszög, Henry, Teresa egy köztársaságpárti sajtóiroda cenzora és Vaszilij, egy szovjet „tanácsadó” története képezi. A bombázás borzalmain kívül a film sok más (szerintem túl sok) kérdést is érint: a sajtó szerepét, a köztársaságiak közötti belső harcokat, valamint a szovjet politika aljas ármánykodását is. A szovjetek machinációjának bemutatása azonban szerintem ugyancsak sematikusra sikeredett, a film bemutat a szovjetek részéről zsarolást, szovjet sugallatra végrehajtott letartóztatást és kínvallatást is. Talán a film alkotóinak az volt a szándéka, hogy a gonosz nácik ellensúlyozására szerepeljenek gonosz szovjetek is.
A film az elejével hasonlatosan ismertetéssel zárul: Franco csapatai megnyerték a polgárháborút, az azután kialakított diktatúra Franco haláláig, 1975-g maradt fenn.

A MAGYAR feliratot innen lehet letölteni.

***

Ha szeretnél értsítést kapni a Virtuális Filmklub ismertetéseiről, regisztrálj ITT

VISSZA A FŐOLDALRA