Letűnt birodalom

Eredeti cím: Исчезнувшая империя (2007)

Most lesz negyedszázada, hogy összedőlt – ahogyan azt akkoriban nevezték – a „béketábor”, azaz a szocialista országok közössége. 1989 augusztus 9-én a páneurópai pikniken átvágták a Magyarország és Ausztria között húzódó kerítést jelképesen lebontva a „vasfüggöny”-t. Nem sokkal ezután, november 9-én lebontották a várost kettéosztó berlini falat.

A "vasfüggöny egy darabja"
A vasfüggöny egy darabja
A berlini fal egy darabja
A berlini fal egy darabja

Ezzel kezdetét vette a kelet-európai országokban a második világháború után kialakított társadalmi rendszer, a pártállami rendszer, (az államszocializmus, vagy a „létező szocializmus”) felszámolása. Két évre rá a folyamat fontos állomása volt, hogy 1991 december 26-án a szovjet parlament kimondta a Szovjetunió felbomlását. Manapság ezt a múlt rendszert leginkább úgy emlegetik, hogy „az átkos”. Talán kevesen vagyunk, akik tudják, hogy ezt a szófordulatot eredetileg a Rákosi rendszerben használták „az átkos Horthy rendszer” szerkezetben. A rendszerváltást követően eleinte mintegy „jópofizva” alkalmazták, ma már sztereotípia, az 1948-1989 közötti világra értik.

Az „átkos” megszűnését világszerte óriási lelkesedéssel fogadták, nagy reményeket fűzve az átalakuláshoz. Mára ez a lelkesedés ugyancsak alábbhagyott, sőt érezhető némi nosztalgia is az „átkos” iránt.  A Kádár-rendszert megítélő közgon-dolkodást egy, a 2000-es évek első felében elvégzett felmérés egy kérdéssorra adott válaszok statisztikai feldolgozásával végezték. Arra a kérdésekre például, hogy „sokkal jobb volt az emberek közérzete, az országban, mint manapság” a megkérdezettek 63 %*-a adott egyetértő választ. Ugyanennyien értettek egyet azzal, hogy „sokkal több esélyük volt a szegény embereknek a felemelkedésre”.  Azzal a mondattal, hogy „sokkal nagyobb biztonságban éltek az emberek” a megkérdezettek 67 %-a adott igenlő választ. A kutatók összességében a Kádár korszakkal kapcsolatosan négy domináns véleménytípust különböztettek meg: egyértelmű elutasítás (17%) azaz dikatúra volt, idegen érdekeket szolgált, ambivalencia (18%), vagyis diktatúra volt, gazdasági összeomlásba sodorta az országot, ugyanakkor emberségesebb és biztonságosabb volt, összességében pozitív megítélés (37%), azaz igazságosabb és szolidárisabb volt,  de azért voltak hibák,  kritikátlanul elfogadta (28%). UJCIRCLELátható, hogy csupán egy szűk réteg utasította el teljes mértékben az „átkost”, és a megkérdezettek kétharmadánál a pozitív vélemény volt túlsúlyban.  Ezek a számok valóban arra utalnak, hogy igen, van az emberekben (legalábbis némi) nosztalgia a Kádár-rendszer iránt.

Ezzel a közvélekedéssel azonban nem úgy tűnik, hogy foglalkoznának magyar filmek. Ugyan születtek az „átkosban” játszódó, nosztalgiával átitatott magyar filmek (pl. Sose halunk meg, Kis utazás, Moszkva tér, Előre), de ezek a filmek nem foglalnak állást amellett, hogy „akkor jó (jobb) volt”. Olyan filmet kerestem, amely kimondja: igen, nosztalgiával gondolok arra a világra. Nem meglepő, hogy egy orosz film akadt horogra „Letűnt birodalom” címmel. (Eredeti címe: Исчезнувшая империя, szó szerinti fordítása talán inkább „Eltűnt birodalom” lenne, de szerintem a „letűnt” szó jobban fejezi ki a lényeget.)

A rendező

A filmet Karen Sahnazarov (két társrendezővel, Szergej Szimaginnal és Alla Verlotszkijjal) rendezte, aki egy interjúban így vall magáról: „Én kétségkívül szovjet ember vagyok, soha nem tagadtam, ellenkezőleg, büszke vagyok rá. A Szovjetunióban születtem, nőttem föl, az az én hazám, a hadseregben a Szovjetunióra esküdtem fel. …. Nem nosztalgiát, hanem hatalmas tiszteletet érzek az akkori periódus iránt.”

Ki is ez a rendező? Karen Georgievics Sahnazarov apai ágon örmény arisztokrata, anyai ágon orosz családból származik, 1952-ben született. 1975-ben kapta kézhez rendezői diplomáját. Egy orosz filmadatbázis  szerint tizennyolc filmet rendezett, és tizennégy film forgatókönyvének volt (társ)szerzője. Legnépszerűbb filmje a nálunk is bemutatott Más, mint a többi (Курьер) 1986-ban készült, egy szomorú-vidám történet egy fiúról, aki az iskola elvégzése után teng-leng, kifutófiúként dolgozik, és hülye vicceivel idegesíti környezetét. Szerelmes lesz egy professzor lányába, a családdal is viccelődik, végül a lány szakít vele, ő meg várja, hogy behívják katonának. A Cár gyilkosa című filmjét, amely egy fikciós játék a cári család legyilkolásáról egy paranoiás beteg és orvosa között, 1991-ben a Cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma díjra jelölték. 1998 óta a Moszfilm filmkonszern vezérigazgatója.

Aktív társadalmi életet él, az Orosz Föderáció „Társadalmi Kamarájának” (Общественная палата) tagja, 2012-ben részt vett V. Putyinnak az elnöki poszt betöltéséért indított kampányában. 2014 márciusában aláírta a művészek nyilatkozatát, miszerint támogatja Putyint a „Krím félszigettel kapcsolatos politikájában”. Tehát a rendező nem csupán „szovjet ember”, hanem szervesen beilleszkedik a jelenlegi establishment-be. Talán nem véletlen az átfedés.

De hogyan vélekedik Sahnazarov erről a filmjéről? „Számomra ez a film mindenekelőtt a fiatalságomról, arról az országról szól, ahol éltem. A hetvenes évek – a Szovjetunió hatalmának csúcsa volt. Úgy tűnt, hogy az ország erősebb, mint valaha, és semmi sem fenyegeti, de valójában ez volt az a kiindulópont, ami után elkezdődött a birodalmi rend felbomlása. Ekkoriban a fiatalok nyugati zenét hallgattak, beszédükben nyugati szavak jelentek meg, mindent kétségbe vontak. Néhány év múltán éppen ezek a gyerekek voltak azok, akik belekezdtek egy új ország építésébe.”

Éppen ez az a vélekedés, amiért kiválasztottam ezt a filmet a pártálam hétköznapjainak bemutatására, hogy bizony vannak, akik szeretettel gondolnak vissza azokra az időkre. A film egyetemisták életéről, egy szerelmi történetről szól, de a háttérben jól megjelenik a „szocvalóság”.

A film

A “Letűnt birodalom” 1973-ban játszódik. Szergej, Sztyepán és Kosztya jó barátok. Szergej és Sztyepán pedagógiai főiskolára járnak. (A Szovjetunióban csak a tudományegyetemeket hívták egyetemnek, a többi felsőfokú intézményt főiskolának nevezték.) Szergej kissé link, jópofa fiú, akinek meglehetősen laza viselkedése ugyancsak megütközést vált ki az akkor igen fontosnak kezelt tárgyat, a párttörténet tanító oktatóból.birod01

Szergej egy évfolyamtársával Ljudával, kezd járni. A lány születésnapjára egy Pink Floyd lemezt akar vásárolni, amit persze csak hatalmas összegért a feketepiacon lehet beszerezni. A pénzt úgy teremti elő, hogy antikváriumban adja el tudós nagyapja értékes könyveit. A feketepiacon egy seftelő árus először bizalmatlan vele szemben, ezért a „Címem a Szovjetunió”, egy akkoriban népszerű slágert ajánl helyette. Végül mégis elad neki egy Rolling Stones lemezt. Amikor Szergej és Ljuda meg akarják hallgatni az ajándéklemezt, kiderül, hogy a seftelő átverte Szergejt, a lemez egy Csajkovszkij felvétel.birod02

Nem sokkal később az évfolyamon egy új, csinos lány, Kátya jelenik meg, akivel Szergej flörtölni kezd. Ljuda ezt persze megtudja, és kirúgja Szergejt. Sztyepán, aki titokban szerelmes Ljudába igyekszik a lánnyal barátságot kötni, és egyre több időt vele tölteni. Egy alkalommal a könyvtárban tanul Sztyepán és Ljuda, megjelenik Szergej, aki ki akar békülni a lánnyal. Szergej egy csellel elküldi Sztyepánt, hogy kettesben maradhasson Ljudával. Ekkor egy mesés ajándékkal lepi meg a lányt: jegyet hoz a Taganka Színházba a Hamletre  a fő-
szerepben
Viszockijjal . Úgy tűnik, hogy a lány hajlamos a békülésre, de Szergej végül elfelejt elmenni a színházba, mert barátaival mulatni megy. Italozás közben elbeszélgetnek az életükről:
–      Neked mindened van kocsi, dácsa. És micsoda főiskolára jársz! Ráadásul ingyen! Mi a franc hiányzik még neked?
–      Szabadságot akarok, haver. Érted? Akkor, és oda akarok utazni, mikor kedvem van, látni akarok, olvasni akarok.
–      …
–      Te meg megbámultad a Nyugatot, Angliát Ausztráliát, nem kellett volna téged odaengedni. Én meg itt élek nekem meg jó itt, ha nincs is kocsim meg dácsám.birod03

 A vidéken eltöltött nyári gyakorlaton Szergej még egyszer próbálkozik békülni Ljudával, de nem jár sikerrel. Bosszúból elmegy Kátyával egy közeli üdülőhelyre.  Ám hamarosan összevesznek és Szergej otthagyja Kátyát. Egy étteremben összetalálkozik barátjával, Kosztyával, ahol egy verekedésbe keverednek. A kiérkező rendőrök Szergejt el akarják vinni, de Kosztya javaslata nem marad hatástalan.birod04

Moszkvába visszatérve Szergej ismét igyekszik békülni Ljudával, de ekkorra már erre nincs lehetőség.

Nemsokára rákban meghal Szergej édesanyja. A nagyapa megkéri Szergejt, hogy valamikor keresse fel a közép-ázsiai Hvárezmet, ahol ő és veje (Szergej apja) archeológiai feltárásokat végeztek. Szergej elutazik Közép-Ázsiába, hogy felkeresse Hvárezmet, ahogy anyja nevezte a „letűnt birodalmat”.

A film utolsó jelenete napjainkban játszódik. Szergej és Sztyepán, aki a 90-es években Finnországba emigrált, egy repülőtéren találkoznak. És megint csak az életükről van szó:

–     Na és nem akarsz hazajönni?
–      Isten ments! Szerjoga, a mi címünk a Szovjetunió. Ez itt meg mi? Hol van Moszkva? Nem ismerek rá. Minden idegen, olyan vad… Mi maradt? A kolumbárium a Danyilovszkij Temetőben?birod05

Érdekessége a filmnek, hogy a forgatókönyv egyik szerzője Szergej Rokotov, számos népszerű krimi szerzője, a filmben szereplő nagyapa alakját saját nagyapjáról, egy neves archeológusról mintázta, aki Hvárezm feltárásában meghatározó szerepet játszott. A film operatőre Sandor Laszlovics Berkesi magyar származású (nemzetiségű?) oroszországi művész.

Fogadtatás, kritika, utóélet

A filmet 2009-ben 2 Nika díjra,(ami az egyik legrangosabb orosz filmdíj, lényegében az amerikai Oscar orosz megfelelője) terjesztették fel. Ugyancsak 2009-ben 2 Arany Sas díjat (legjobb rendezés, legjobb mellékszereplő) kapott, amit az Oroszországi Filmművészeti Akadémia tagjai szavaznak meg.

Az orosz kritikusok alapvetően kedvezően fogadták a filmet, mert ugyan készült már néhány film, amelyek a kései Szovjetunióban játszódnak, de szerintük a „Letűnt birodalom” rekonstruálja legjobban és talán leghitelesebben azt a korszakot. Valóban, az előtérben egy szerelmi történet zajlik, ugyanakkor a film felvillantja azt a környezetet, amelyben ezek a fiatalok éltek: a mindenhol előtűnő Pártot éltető plakátokat, Brezsnyev nehezen artikulált makogását a TV-ben, a nehezen hozzáférhető rockzene iránti rajongást, a fekete piacot, a drogozást, a magától értendő protekciót (kórházban, színházjegyért), a rendőrök megvesztegethetőségét, stb. (Nem kétséges persze, hogy ezeknek a jelenségeknek némelyike nem csupán a „szocvalóság” velejárja.)

Többen úgy találják, hogy ezt a filmet az alkotók mintegy ellenpólusnak szánták a nem sokkal korábban bemutatott filmnek, „A 200-as fuvar”-nak (Груз 200, amelynek nálunk Bádogkoporsó címet adtak). „A 200-as fuvar” ugyanebben az időben játszódó, kategóriába nehezen besorolható film, a háttérben a 80-as évek elejének Szovjet-uniója. A film sivár környezetben játszódik, tele van borzalommal, és szinte minden szereplő ellenszenves (néhány szakadt külsejű alkoholista, perverz rendőrtiszt és annak elmebeteg anyja, gyáva egyetemi tanár), de még az áldozattal sem tudunk igazán együtt érezni, egy fiatal lánnyal, mert ő örökké a kerületi párttitkár apjával fenyegetőzik). Ez egy ilyen, pusztulásra ítélt világ, sugallja nekünk „A 200-as fuvar”. Sahnazarov, mint azt az idézett nyilatkozataiból láttuk, bár egyértelműen nosztalgiával tekint vissza a szovjet évekre, nem ilyen egysíkú fekete-fehér véleményt alkot, bemutat egy sor visszásságot is, vagyis a korabeli terminológia szerint „belülről bírál”. A kritikusok egybehangzóan dicsérik a fiatal színészek játékát, azt a film egyik fő erényének tartják.

Van-e nosztalgia a filmben? Igen, van, de mi iránt? A fiatalság, vagy az akkori életforma iránt? Azt hiszen mindkettőt visszasírja a rendező. Mindenesetre figyelemreméltó egy amerikai kritikusának véleménye, aki kevesli a filmben a politikai utalásokat, viszont a tanulság szerinte az, hogy világszerte minden generáció áldozatul esik a feltűnő ruházkodás és az olcsó pop zene vonzásának. Hát ebben is van valami.

Figyelemreméltó, hogy az alkotók 2012-ben újra vágták ezt a filmet, és aSzerelem a Szovjetunióban címet adták neki TV és DVD (illetve Blue-Ray) forgalmazásra szántva. Az új verzió rövidebb lett, a zene fontosabb szerepet kapott, viszont kimaradtak a politikai utalások, így elmaradt például a korábbi film zárójelenete is, ezért a politikai hátterű drámából egy édes-bús szerelmi történet kerekedett.

Kinek érdemes megnézni ezt a filmet?

Szerintem azoknak mindenesetre, akik végigélték a pártállam szétesésének éveit. Hogy azután ha megnézik ezt a filmet lesz-e nosztalgiájuk? Nem hiszem, hacsak nem a fiatalságuk iránt.

Mi magyarok külső szemlélői voltunk ennek a világnak? Nem hiszem, hiszen akkora nagy különbség a szovjet valóság és a magyar helyzet között azért nem volt.

Érdemes azonban megnézni a mai fiataloknak is. Tekinthetik ezt történelmi filmnek, képet kaphatnak arról, hogy milyen volt szüleik vagy nagyszüleik fiatalsága.

Források

Vásárhelyi Mária: Csalóka emlékezet
Murai András: Film és kollektiv emlékezet
http://www.1tvrus.com/announce/6150
http://www.volgograd.ru/theme/info/culture/movie/kino/146838.pub
http://izvestia.ru/news/333229
http://redar.ru/2008/10/28/ischeznuvshaja-imperija.html
http://www.filmjournal.com/filmjournal/content_display/reviews/specialty-releases/e3i70172e607ddc1be9bcec6d7d8efb1697
http://ruskino.ru/review/186
http://my-loveli-film.ru/films/nashekino/lyubov-v-sssr-ili-ischeznuvshaya-imperiya

Wikipedia röbb bejegyzése.

További információk

Információk a filmről magyar, angol és orosz nyelvű film-adatbázisokban.

Ennek az ismertetésnek egy rövidebb változata megtalálható ITT  az orosz filmeket bemutató vosztok weboldalon.

A magyar felirat letölthető DVDrip-re vagy BRrip-re.

 

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.